A tizenöt éve létrehozott, a Készenléti Rendőrséghez tartozó Nemzeti Nyomozó Iroda, illetve a Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság Őrzési Osztálya a II. kerületi Labanc út egy megújult épületegyüttesébe költözött – adta hírül december 12-én, múlt csütörtökön a police.hu, röviden le is írva az új központot:
A megújult, nyolc épületből álló komplexum korábban a Határőrség Országos Parancsnokságának adott otthont. A beruházás a Budapest, II. kerület Labanc út 57. szám alatt valósult meg. Az objektum teljes területe (épületek és ősfás park) 54 859 m2, amelyből az épületek területe 12 905 m2. A szakmai munkát jól felszerelt irodák, kihallgató helyiségek, irattárak és a minősített adatok védelmét biztosító technikai eszközök is támogatják. Az őrzésvédelem magas szintje biztosította azt, hogy a fogvatartott személyek elhelyezése az újonnan kialakított objektum területén megvalósulhatott.
Az épület története jóval érdekesebb azonban annál, hogy egyszerűen csak a Határőrség Országos Parancsnokságának egykori központjaként hivatkozzunk rá, hiszen a 2008 után közel egy évtizedig üresen álló együttes legidősebb részei adtak otthont a
A rend előbb Gödöllőn, majd Gödön kívánta felépíteni a nem csak a hitbéli elmélyülést lehetővé tévő, de a trianoni döntés következményei miatt mélypontra került, vagy
az élet nehéz harcaiban lelki megerősödésre kívánkozókat
is segíteni vágyó, csak férfiakat fogadó intézmény otthonát, a végső döntés azonban a budai hegyekre esett, ahol báró Csölicsné birtokának egy öt holdas, akkor még a város legszélét jelentő darabkáján 1926-ban le is tették a hegyek által körülvett intézmény alapkövét.
A kor ismert filozófusa és hittudósa, a magyarországi tartományfőnöki pozíciót is betöltő Csávossy Elemér (1883-1972) által életre hívott, a rend magyarországi központjának is szánt, Krausz (Krasznai) Lajos (1884-1965) szobrászati munkáival még kivételesebbé tett ház terveit Bernhardt (Bernárdt) Győző (1880-1948) szignózta, költségeit pedig a számtalan beérkező adományból, illetve egy harminc éves futamidőre felvett banki kölcsönből fedezték.
A ruskicai márványból faragott oltárt kapott kápolna 1928-ban, a harangok, illetve az ötvennégy, csak a legszükségesebb bútorokkal berendezett, központi fűtéses, saját fürdőszobás lakrészt rejtő főépület pedig 1930-ra született meg.
A mértani pontosságú, színpompás franciakertként megálmodott, de az anyagi korlátok miatt angolkertté vált park pedig hosszú évek munkájával vált igazi, nyugalmat árasztó oázissá, melyhez József főherceg alcsúti gazdaságában nevelt fái és cserjéi, illetve a felajánlások is nagyban hozzájárultak.
A Manréza nevet kapott házhoz kaktuszokkal és egzotikus növényekkel teli télikert is tartozott, melyhez Bikfalvi Géza A jezsuiták Budapesten című tanulmánya szerint
A hosszú írás megemlékezik a látogatókról, illetve a lelkigyakorlatok részleteiről is: Bikfalvi kutatásai szerint a minden társadalmi rétegből – a politikai vezetéstől a prímási kinevezésére készülő Mindszenty Józsefen át a mezőgazdasági cselédekig – érkező évi ezer látogató jó része a hétfő estétől csütörtök délutánig tartó kurzusokon vett részt, míg a papok az 5-8 napos, az igazán elkötelezett vendégek pedig a harminc napos (Szent Ignác-i) lelkigyakorlatot választották.
A gyors feltöltődés receptje
A legrövidebb kurzuson részt vevő, sokszor életük sorsdöntő lépése – így a pályaválasztás, illetve házasságkötés – előtt álló lelkigyakorlatosok hétfőn este 6-7 óra körül érkeztek a házba, majd miután elfoglalták a szobáikat, és megismerkedtek az épülettel.
Nyolc órakor vacsoráztak, majd a teraszra vagy a Télikertbe mentek egy kis beszélgetésre.A lelkigyakorlatot a Veni Sancte mise nyitotta meg 9 órakor, ezt pedig a bevezető előadás követte.
„Az elkövetkező napokban négyszer-ötször gyűltek össze az előadóteremben, ahol hitük örök igazságairól hallgattak közvetlen, logikus előadásokat, esténként pedig az előadó páter, a névtelen cédulákon benyújtott, a lelkiéletbe vágó kérdésekre vagy nehézségekre válaszolt. Közös ájtatosságok, közös étkezések tarkították a napot.”
„A szabad idejüket a lelkigyakorlatosok elmélkedéssel, a hallottakon való gondolkodással és imádsággal töltötték. Csütörtökön közös áldozás és pápai áldás fejezte be a szép napokat” – áll a tanulmányban.
A saját lappal és imakönyvvel is rendelkező Manréza túlélte a második világháborút, sőt, a rendház adott menedéket a közelben összecsapó szovjet és német csapatok elől menekülő környékbelieknek, akiknek a Nyék-Kurucles Egyesület szerint
A ház azonban nem kerülhette el a végzetét: 1950-ben a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa egyetlen rendelettel visszavonta a szerzetesrendek, köztük a jezusiták működési engedélyét. Épületeiket – így a Labanc utcai házat – államosították, egykori lakóit pedig 1950. május 19-én elüldözték.
A rendszerváltásig eltelt négy évtizedben kápolna elvesztette ugyan a tornyát, a némiképp egyszerűsített homlokzatú, egykori szépségére még mindig emlékeztető főépület azonban csodával határos módon, bár modern épületekkel körbeépítve túlélte az elmúlt hetven évet. A falak közt egykor látható értékek egy része a szerzetesek kiköltözése után persze jó eséllyel köddé vált, vagy raktárak mélyére süllyedt, másokat pedig a rend tagjai óvhattak meg a Rákosi- és Kádár-kor viharaitól.
A Magyarországon a XVI. század derekán megjelenő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem elődjének számító nagyszombati egyetemet 1635-ben megalapító jezsuiták fővárosi tagjainak jó részét az államosítás után elhurcolták, hetvenhét tagjukat pedig
Az enyhülésre a nyolcvanas évek hajnaláig kellett várni: 1983-ban megnyílt a leányfalusi lelkigyakorlatos ház, 1989-ben újra engedélyezték a rend működését.
Négy évvel később pedig egy kormánydöntésnek köszönhetően az egykori dobogókői MSZMP-üdülő került a tulajdonukba, ami a zugligeti intézmény utódjává vált, és szintén a Manréza nevet kapta.
