Kultúra filmkritika

A szerelmes film, ami mindenbe és mindenkibe szerelmes

Reisz Gábor a Rossz versekben kicsit több pénzzel-posztóval ismétli meg a VAN mutatványát, de nem csak ezért jó. Kritika.
Korábban a témában:

Emlékszem, annak idején a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan kihozta belőlem a legrosszabb fajta hype-ellenforradalmárt: annyira rajongott érte minden kolléga és az összes barátom, hogy addig halogattam a megnézését, ameddig még épphogy moziban elcsíphető volt, mi több, eleve biztosra vettem, hogy úgyis utálni fogom, mert én aztán nem állok be a sorba. Hiába, na, a kritikus is hülye néha. És aztán persze a VAN úgy, ahogy volt, elsöpörte az összes előzetes ellenállásomat azzal a nagy szívével, azzal a halálpontos ember- és helyzetismeretével, úgy általában, azzal a sokat emlegetett varázsával, az egész jelenséggel filmzenekarostól a velejéig meglepett rendezőig. Így Reisz Gábor új filmjét már pontosan ugyanazokkal a viszonyításokkal és elvárásokkal vártam én is, mint a VAN-rajongók. Mert hát így van ez a kultfilmekkel, főleg, ha elsőfilmek: a második film kíméletlen viszonyítás tárgya lesz, és a Rossz versek sem ússza meg ezt a sorsot.

Fotó: Cirko Film

Már csak azért sem, mert a Rossz versek már alaphelyzetében is elődjét idézi. Itt is egy szakításból indulunk: Tamást éppen elhagyja szerelme, a párizsi ösztöndíját töltő Anna, és a szakítás utáni gyászidőszak jó alkalom arra, hogy hősünk átgondolja, hogy mi miért alakult úgy a szerelmi életében, ahogy, és úgy egyáltalán, mi lehet a szerelem, ő pedig hogyan lett az, aki, tart-e valahova. És akkor itt álljunk meg, és konstatáljuk azt a tényt, hogy ez így bizony nem hangzik túl izgalmasan, majd ezt a megállapításunkat tegyük be egy fekete szemetes zsákba, és lendületből helyezzük el a legközelebbi konténerben, mert ez itt tökéletesen tökmindegy. A Rossz versek ugyanis nem a valóban jelzésszintű történet, hanem a hangulatok, emlékek és érzések miatt olyan, mint a kilencvenes évekbeli popslágerek: azonnali és maradandó tapadást okoz.

Fotó: Cirko Film

Ennek elsősorban az az oka, ami már a VAN erőssége is volt: az, ahogy Reisz Gábor képes fogni egy halom személyes élményt, és lepárolni belőlük egy generáció közös emléksűrítményét, éspedig valahogy úgy, hogy nem vonja be a nosztalgia ragacsos szirupjával, és hogy azt mind saját élményünknek tudjuk érezni még akkor is, ha adott esetben nem is egy generációba tartozunk a rendezővel. Reisz, miközben mesél, nem mellesleg portrét fest a rendszerváltás körüli évek Budapestjéről, annak minden furcsaságával, olyan erővel, hogy szinte tapintható, ízlelhető, szagolható a kor, amelyben hősünk nevelkedett. És közben a Rossz versek mégis szerelmes film. Mármint a szó legszorosabb értelmében: fülig szerelmes minden érzésbe, hangulatba, női és férfi hőseibe, a szerelembe magába. Nem egy milliomodik love storyval beszél a szerelemről, hanem villanásokkal, képekkel, úgy, hogy az közben szerelmeslevél a szerelemhez, az örökké szerelmesek álmodozó mániákusságával.

Ehhez utánozhatatlanul egyedi atmoszféra és képi világ juttatja el a nézőt: ahogy hősünk emlékezik, önsajnál és próbál túlélni, átnyargalunk milliónyi emlék- és képzeletfoszlányon, mind más jelenet és látvány, ennek ellenére a film egységes marad, sőt. A vizualitás bravúros, sőt, virtuóz, ötleteiben, vágásában egyaránt, pedig közel sem blockbuster-földön járunk – bár témában mégis kapcsolódunk érintőleg a blockbusterekhez: képregényfilmek epikus főgonosza lesz a számítástechnika tanárnőből, és úgy általában is a nők mind varázslények, a lányok, akikbe bele lehet szeretni ugyanúgy, ahogy az idős nőrokonok. Közben a férfiak látszólag mind eltévedve kódorognak a világban, de ez is olyan szeretetteljesen jelenik meg, ahogy azt már a VAN csúcstévelygőinél is láttuk.

Fotó: Cirko Film

És ha már VAN, akkor jöjjön is az óhatatlan viszonyítgatás. A VAN és a Rossz versek akkor sem tagadhatnák le rokonságukat, ha akarnák – bár aligha akarják. De inkább testvérek, mint mester és padavan: ami egyikük hiányossága, az nem ritkán a másik erőssége, és fordítva, így a két film inkább kiegészíti egymást, inkább egy bizonyos rendezői nyelv és gondolkodásmód két különféle megjelenése, mint önismétlés. A Rossz verseken látszik, hogy nagyságrendekkel több volt rá a pénz, ám ez nem merül ki abban, hogy hőseink jobb jelmezekben parádéznak puccos helyszíneken – ilyen is akad, de nem ez a hangsúlyos, a nagyobb büdzsé nagyobb teret engedett a kreativitásnak, és ezzel a stáb élt is, az ötletek pedig megérdemlik az igényesebb megjelenést. Ez tehát még jobb is, mint a VAN-nál, miközben ugyanolyan jó maradt számos egyéb dolog: az alakítások tiszták és életszerűek, a rendező főszereplő színészként is helytáll, ahogy fiatalabb verziói vagy a további mellékszereplők is, a zenehasználat, és a rendezői, forgatókönyvírói minőség is maradt, Reisz Gábor belső világának ez a nagyon szerzői, valóságot varázslattal keverő kivetülése működik. Sőt, elemeire bontva a film összes vonatkozására gond nélkül mondhatjuk, hogy épp olyan jó, mint a VAN volt – az összhatás viszont mégis gyengébb kissé, még ha elképzelhető is, hogy a várakozások és a hasonlítgatás miatt.

Reisz Gábornak ezzel együtt jól körülírható saját hangja és ezt nem minden filmrendező mondhatja el magáról, és ami ennél is fontosabb: még mindig nagyon tudja, hogyan kell a generációjához személyesen, kreatívan és szeretettel szólni, ami, akárhogy is, nagyon ránk fér. Ahogy a VAN-ban az akkori késő huszonévesekről, itt a kora-harmincasokról mesél, reméljük, folytatja, amit elkezdett, és akkor, ahogy halad előre az életben, úgy jöhetnek majd a további életkorokat megéneklő további filmjei, és azért nem olyan rossz dolog, ha Reisz Gábornak hívják a filmrendezőt, aki a mai kora-harmincas generáció életét végig meséli majd.

Rossz versek, 2018, 97 perc – 8/10

Kiemelt kép: Cirko Film

Ajánlott videó mutasd mind

Hatalmas rágcsálók jelentek meg Budapesten

Több tucat példányuk él a fővárosban, a szakértő szerint egyre több megtelepedésre alkalmas budapesti területet foglalnak el. Az eurázsiai hód a maga 100-120 centijével, 25-30 kilójával a világ második legtermetesebb rágcsálója és itt él velünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.