Szeptember 10-én indul az HBO-n az ősz egyik legjobban várt sorozata, a Most nevess!, amely a címével ellentétben nem is tűnik annyira vidámnak. Jim Carrey alakítja Mr. Picklest, a gyerekműsorok sztárját, aki gyerekek millióinak a kedvence, ám képtelen megküzdeni azzal, hogy a való élet nem mindig olyan színes, ártalmatlan és bájos humorú, mint az ő népszerű tévéműsorai. A szerep mintha rezonálna Carrey életére is, hisz a harsány grimaszok mögött neki is megvoltak a maga mélypontjai és depresszív időszakai, amikről az elmúlt években egyre nyíltabban beszélt. Az édesbús Most nevess! nagy visszatérés lehet számára, de persze korántsem ez az első drámai próbálkozás Carrey pályafutása során. Íme hét film, ahol Jim Carrey törekedett az imidzsváltásra. Ahogy a nagy kísérleteknél lenni szokott: a végeredmény hol zseniális, hol katasztrofális lett.
1. Holtbiztos tipp (1988)
Az megvan, hogy Carrey szerepelt az utolsó Piszkos Harry-filmben? 1988-ban járunk, és Clint Eastwood ötödször vette fel a Magnumot, hogy valami frappáns beszólás után szitává lője a rosszfiúkat. Carrey ekkor már közepesen ismert komikus volt, aki évek óta nyomta egyre sikeresebben a stand upot, és tévéműsorokban is gyakran feltűnt, még egy rövid életű sitcomot is kapott. A Holtbiztos tippben így új arcát mutathatta meg: egy extravagáns rocksztárt játszik, aki áldozatul esik a hírességek életét követelő morbid szerencsejátéknak. Ripacskodásra azért így is volt lehetősége, például egy filmbéli klipforgatáson szegecselt bőrcuccokban parodizálhatta Axl Rose-t a Welcome to the Jungle taktusaira. Carrey A Holtbiztos tipp után Eastwood nyugdíjazta magát Harry Callahanként, mert úgy érezte, 58 évesen nevetségessé válna a szerepben.
2. Truman show (1998)
Carrey-t az 1994-es év tette igazi szupersztárrá, amikor gyors egymásutánban kijött az Ace Ventura, a Maszk és a Dumb és Dumber. Ezek után tehát sokkal nagyobb dobásra kellett tőle a váltáshoz, minthogy egy bejáratott akciófilm-franchise-ban eljátssza az egyik áldozatot. A Truman show-nak már a marketingje is arra épült, hogy ez lesz Carrey első drámai szerepe. Peter Weir médiakritikus sci-fije ugyan bővelkedik humorban, de a viccek is egy drámai keretbe vannak helyezve, így nagyon messze járunk már az Ace Ventura seggbeszélős poénjaitól. Ez volt Carrey első olyan filmje, ahol karaktere meghasonlik a nyilvános és a valós énje között. Visszatekintve kifejezetten profetikusnak tartotta a filmet, ami nemcsak a médiafogyasztási trendeket jósolta meg, de saját lelki problémái és spirituális megvilágosodása is kódolva benne van a sztoriban. A filmről még egy mentális betegséget is elneveztek. Egy New York-i kórház pszichiátere több olyan pácienssel is találkozott, akik meg voltak róla győződve, hogy egy valóságshow-ban élnek. A skizofrénia ezen válfaját nevezte el Truman show-rögeszmének.
3. Ember a Holdon (1999)
Méltó folytatása a Truman show által megkezdett drámai vonalnak. Humor itt is van bőven, elvégre egy humoristáról szól a film, de közben az egészet áthatja a mélységes tragikum. Milos Forman nem tudhatta mit vállal, mikor a pályája csúcsán lévő Carreyt felkérte Andy Kaufman szerepére, aki arról volt híres, hogy szinte sosem lépett ki karaktereiből. Carrey olyan mélyen azonosult gyerekkori idoljával, hogy a forgatás ideje alatt végig Andynek kellett szólítani, és botrányt botrányra halmozott, őrületbe kergetve ezzel Formant, Danny De Vitót, és a teljes stábot. A hónapokig tartó performanszról felvételek is készültek, amiket a stúdió évtizedekig lakat alatt őrzött, hogy elkerülte az általa gyanított PR-katasztrófát, amit okozhatna. Egészen tavalyig, amikor a Netflix egy elképesztő dokumentumfilmben, a Jim & Andy: The Great Beyondban mutatta be a filmtörténet egyik legkülönlegesebb forgatását. Itt a megviselt, szakállas Carrey azt is elárulja, a szerepjáték nem puszta provokáció volt, hanem újabb lépést jelentett neki a spirituális fejlődésben:
Amíg ő lehettem, jól voltam, mert megszabadulhattam magamtól. Szabadságra mentem Jim Carreyből. Átléptem egy ajtón, aminek nem tudtam mi van a másik oldalán. Most már tudom: minden.
4. Mi lenne ha? (2001)
Azzal az érzéssel jöttem ki erről a szégyentelen és végeérhetetlennek tűnő filmről, mintha nyúlós, agyoncukrozott bébitápot próbáltak volna leerőltetni a torkomon
– írta az egyik kritikus, ami talán jelzi, hogy a Mi lenne ha? a kevésbé sikerült drámai próbálkozások közé tartozik. Pedig Frank Darabont rendezte, aki nagyszabású Stephen King-adaptációival (A remény rabjai, Halálsoron) írta be magát a filmtörténetbe. Carrey egy 50-es évekbeli, feketelistára tett forgatókönyvírót játszik, aki egy autóbaleset nyomán amnéziába esik, majd egy kisvárosba téved, ahol rég halottnak hitt hősükként kezdik ünnepelni. A Mi lenne ha? leginkább Frank Capra filmjeire hajaz, de azok klasszikus, szívmelengető, olykor kissé szirupos hangulatából ezúttal csak a szirup marad.
5. Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004)
Carrey és Michel Gondry első közös munkája 14 évvel a Most nevess! előtt, ahol szintén a francia rendezővel dolgozott együtt. A főhős itt is amnéziába esik, de ezúttal önszántából, ugyanis mindenáron el akarja felejteni exbarátnőjét, aki összetörte a szívét. A kockázatos tudatformázás során azonban rájön, hogy ez mégse annyira jó ötlet, innentől őrült hajsza indul az agyát hekkelő technikusok, és az emlékeit megőrizni akaró főhős között. A humor ezúttal nem Carrey grimaszain, hanem Charlie Kaufman sziporkázó forgatókönyvén, és Gondry eszelősen túlhajtott vizuális ötletei jelentik. Színészi bravúr, hogy Carrey képes érzelmi töltetet vinni az intelligens, de zaklatott sztoriba, persze ehhez kellett a kékhajú Kate Winslet is, akit Oscarra is jelöltek a szerepért.
6. A 23-as szám (2007)
Voltak komikusok, akik váratlanul elmentek egy sötét thrillerbe szerepelni, és bejött nekik. Például Robin Williams, aki az Álmatlanságban egy alaszkai kisváros gyilkosát alakította, aki annyira elvetemült, hogy csakis személyesen Al Pacino tudja elkapni. Carrey is megpróbálkozott ezzel az iránnyal, de finoman szólva sem sikerült neki a hajtűkanyar. A Joel Schumacher által rendezett 23-as szám inkább olyan, mint egy misztikus thriller-paródia, amit egy betépett és beparázott középiskolás írt a matekérettségi előtti éjszakán. Az a kisebb baj, hogy értelme nincs, de még atmoszférája se nagyon, Carrey mimikája pedig a sötét titkokat is bármikor viccé alakítja. Persze lehet, hogy épp ez az ő nagy sorstragédiája, de mindenki jobban jár, ha ezzel okos tragikomédiákban, nem pedig nevetséges thrillerekben próbál szembenézni.
7. Dark Crimes (2016)
Második nekifutásra sem jött össze ez a sötét, bűnügyi vonal. Sőt, a már címében is közhelyes Dark Crimes jelenleg a negatív rekord-gyanús 0 százalékon áll a kritikusok véleményét összesítő Rotten Tomatoeson. Pedig a film alapjául szolgáló igaz történetben bőven volt potenciál: a New Yorker még 2008-ban írta meg a lengyel krimiszerző bizarr sztoriját, akinek regénye nehezen magyarázható átfedést mutat egy valós gyilkossággal. Jim Carrey játssza Tadeket, a szakállas, megtört nyomozót, aki ahelyett, hogy gyorsan lezárná az ügyet, egyre sötétebb titkokra bukkan. A Dark Crimes már az előzetes alapján is nevetségesen modoros, azon pedig fölösleges spekulálni, hogy mire ment volna Carrey, ha jobb rendező kapja kezébe a filmet. Egy biztos, a szeptember 10-én induló Most nevess! világa sokkal testhezállóbb lesz a számára.
Kiemelt kép: AFP
