Kultúra

Százhúsz éve nyílt meg az első, pincérek helyett automatákkal működő budapesti étterem

Vincze Miklós
Vincze Miklós

újságíró. 2018. 01. 14. 06:30

A Kádár-kor Utasellátós gépeinek elődjével a nap minden étkezését pótolni lehetett, de a második világháború elsöpörte a város számos pontján működő automata éttermeket.
Korábban a témában:

Ma már a mindennapok természetes részének vesszük, hogy a városon keresztül való rohanásban néha megállunk egy ital-, vagy ételautomatánál, hogy némi apróért ásványvízhez, üdítőhöz, vagy épp egy életmentő csokihoz jussunk. De vajon nagyszüleink, vagy épp dédszüleink is használhattak már hasonlókat? – tehetjük fel magunknak a kérdést.

A jó ideje már térképen is elérhető Ismeretlen Budapest sorozatunk mai epizódjában ezt a kérdést vizsgáltuk meg, a válasz pedig meglepőbb, mint gondolnánk.

Az első, pénzbedobással működő automatákért az 1880-as évek elejének Londonjáig kell visszatekintenünk, hiszen ekkor jelentek meg az első, képeslapokat kiadó gépek, melyek néhány évvel később már borítékkal és levélpapírral is szolgáltak. Hamarosan igény nyílt persze arra is, hogy a gépek édességeket is tartalmazzanak – ennek fényében nem is meglepő, hogy mindössze tíz évvel a gépek feltalálása (Percival Everitt, 1883) után a német Stollwerck csokoládégyár termékeit már tizenötezer (!) automatából vásárolhatták meg az édesszájúak.

1895 volt azonban az igazi fordulópont, hiszen Berlinben megnyílt a világ legelső, pincérek helyett – a pénzváltó pénztárosokon kívül – csak automatákkal működő étterme, a Quisisana, melynek tulajdonosai csakhamar több európai országban, illetve a tengerentúlon is megnyitották az első, ugyanezen az elven működő helyeiket.

A berlini Quisisana, 1896 / Fotó: Wikimedia Commons

 

Budapest mindeközben gőzerővel készült a honfoglalás ezredik évfordulóját megünneplő grandiózus rendezvénysorozatra: megszületett a gyönyörű, de sajnos hamar eltűnt felszíni állomásépületekkel is rendelkező Millenniumi Kisföldalatti, Vajdahunyad várának előbb fából, és nem épp tartós anyagokból megszületett, más fontos magyar épületek részleteit is felmutató, majd később kőből újjáépített mása, valamint az azt körülvevő óriási, kétszáznegyven pavilonból álló, egy “néger falut” is felmutatni tudó kiállítás, ami a magyarság történetének minden korszakát szándékozott felölelni. Az ezeréves múltra való visszatekintés mellett persze a modern vívmányoknak is jutott hely, így bemutatkoztak az ország leginkább újító szellemű vállalatai, találmányai és építészei, sőt, a nagy ünnepségek árnyékában az első magyar automata étterem álma is körvonalazódni kezdett.

 

1898-ban végül meg is nyitott a Bajcsy-Zsilinszky út elején (akkor Váczi körút) az első hazai “gépüzemre berende­zett falatozó”, ami berlini elődjéhez hasonlóan (és persze az azonos tulajdonos miatt) a Quisisana nevet kapta.

A hely lassan terjeszkedni kezdett, így egy évvel később már a Kerepesi úton is működtek egységeik – utóbbiban az addigra már jól megszokott gulyás, pörkölt, tormás virsli, illetve korhelyleves és hideg ételek mellett egy pezsgőcsap is helyet kapott:

in: Budapesti Hírlap, 1898. szeptember 10.

A kávéháztulajdonosok az ős-gyorséttermek kezdeti képviselőinek erőre kapását persze nem nézték ölbe tett kézzel: 1899. júniusában már felszólaltak (Pesti Hírlap, 1899. június 24.) a megélhetésüket, illetve üzletük túlélését veszélyeztető automata-buffet-k ellen:

“Exisztenciájukat látják megtámadva a fővárosban gombamódra szaporodó automata-buffet-k és Ős-Budavára által és bécsi kollégáik példájára ők is kérvényeztetnek a hatóságoknál, hogy vagy tiltsák be ezt is, azt is, vagy legalább korlátozzák némileg. […] Az Ős-Budavárnak adott engedelem korlátoztassék, az automata-buffet-k pedig éjfél utáni egy órakor zárassanak be.”

Szeptember első napjára (in: Budapesti Hírlap, 1899. szeptember 1.) a kereskedelmi miniszter maga tett igazságot az ügyben:

“ma egy konkrét eset ötletéből kimondotta, hogy az automata buffethez kávémérő vagy kávéházi iparengedelem kell, továbbá, hogy kávéházi iparengedelem alapján kávémérést is lehet nyitni. A kerületi elöljáróság mint első foku iparhatóság egy automata buffet tulajdonosát iparkihágásért 100 forintra büntette, mert a buffetre nem volt iparengedelme. Az elüljáró ítéletét a tanács jóváhagyta. A kereskedelmi miniszter azonban ma megváltoztatta s a buffet tulajdonost felmentette. A miniszter határozatát azzal okolta meg, hogy a buffet tulajdonosnak kávéházra volt iparengedelme s a kávéházi engedelem alapján kávémérést is nyithat. A buffet pedig kávémérés. […]”

A Quisisana egy 1900-ban kiadott képeslapon – a rajzon látszik, hogy az egység belső tere mennyire hasonlított a fentebb látható berlini üzletbelsőre / Fotó: egykor

A század első éveiben aztán sorra nyíltak a hasonló egységek, így például a Kerepesi út 40-ben lévő Hungária, a Quisisana pedig az Erzsébet körút 44-46-ban, az 1899-től Jókai Mórnak is otthont adó sarokházba tette át a székhelyét.

in: Népszava, 1905. november 1.

A fillérekért megvásárolható ételeket adó helyek újdonságereje lassan azonban elmúlt, így a “gépkocsma” (Zolnay-Gedényi: Budapest a fattyúnyelvben, 1956) az egyre kevésbé tehetős rétegek, illetve a szűk zsebpénzből tengődő diákok kedvencévé vált, a bevételek pedig tovább nőttek.

Csapon az automata-buffetekben! – Temesvári sör a legjobb / in: Borsszem Jankó, 1916. január 2.

 

Kádár Gusztáv Az utca közgazdasága című írásában (Magyar Figyelő, 1914/1) számol be erről:

“A viszonyok kényszerűségénél fogva Budapest lakossága nagy tömegében kényszerült tehát egy olcsóbb, színtelenebb és szerényebb standard-jével az életnek megelégedni. Aki egy kis figyelemmel szemléli a főváros utca-képét, máris egész csomó jelenségre talál, amelyek ennek a kényszerű helyzetnek a következményeként jelentkeznek. […] Nem véletlen, hogy épen most keletkeztek nagy számmal a város utcáin az automata-buffet-k, a tömegvendéglök, amelyek egységes árban kínálják az élelmiszükségleteket. Amitől eddig Budapest irtózott, az Aschinger-módszer kezd itt, épugy mint Berlinben, tért foglalni. A legnépesebb utcákon, a Rákóczi-uton, a Király-utcában, a Nagykörúton megnyíltak már és élénken látogatottak a tömegvendéglők, amelyek négy ételt 1 koronáért hirdetnek, ahol 20 fillér a fekete kávé, ahol automatikus úton mindenkit egy kalap alá fognak, automata géppel szolgálnak ki. Lehetnek olyanok, akik kicsinyesnek tartják ezt a következtetést, de az utca ezek ellen szól. Budapest rátért a tömegellátás útjára és a megkisebbedett jövedelem, a fokozódott drágaság egyszerűen arra vezetett rá, amire a külföldi nagy városok lakossága már régóta rájött.”

Az egyre nagyobb kereslet egyre több hasonló hely nyitását eredményezte, így a tízes években már működött a Corvin (Andrássy út 41., 1936-ban már Andrássy út 43.), az Adria (Rákóczi út 47.), illetve a Magyar Automata-üzem Rt. tulajdonában lévő Rákóczi (Rákóczi út 76.) is.

A Quisisanánál látott belső tér a korok változásával szintén változott: a két világháború közti építészet igazi csodákat hozott létre – így az 1929-ben megszületett Automata Buffet Rt. Rákóczi úti egysége (a Blaha Lujza tér sarkán, a mai árkádsor helyén) is ekkor nyílt meg, a Gellért Gyógyfürdő üvegtetejét is gyártó Katzmarek és Társa Rt. által készített portálja pedig visszhangozta a kor modern üzletportáljainak tipikus ismertetőjegyeit.

Vannak még hasonlók?

Eredeti állapotát ma már csak az ERMA Teréz körúti portálja őrizte meg, bár a portál mögött működő üzletek terei már rég nem hasonlítanak a két világháború közti állapotokra.

A Munkaadó (1929. május 8.) szerint munkájuk

“nappali színpompája étvágygerjesztőleg hat az ott elhaladó közönségre és este a transzparensen megvilágított homlokzat szinte kényszeríti a tömeget a buffet látogatására.”

1929-ben aztán lecsapott a hazánkban is változásokat okozó nagy gazdasági világválság, aminek a magyar automata-buffet-ipar egy ideig még hősiesen ellenállt: a következő másfél évben a fenti Automata Buffet Rt. mellett többek közt megalakult az Ideal (Rákóczi út 19., 1934-ben már Rákóczi út 64., 1935-ben pedig Rákóczi út 29. is), az Iris (József körút 82.),  a Körúti Automata Buffet (Erzsébet körút 35.), a Lucullus (Teréz körút 7.), a Lux (Vámház körút 11.), a Merkur (Rákóczi út 54), a Polgár (Rákóczi út 1.), valamint a Teréz (Teréz krt. 43), közülük azonban nem mindenki volt képes túlélni a következő hónapokat.

A Pesti Hírlap (1930. november 14.) tudósítása szerint a helyek annál nagyobb bevételt könyvelhettek el, minél szegényebb városrészben működtek. A fényben úszó terekben a lap riportere szerint napi két-háromezer szendvics, illetve háromszáz virsli fogyott, de az eladott adagok számát akár a legkisebb válság is a felére csökkentette. A meglévő helyeket egyre több koldus árta körbe, és sokan egész nap gyűjtögetett kétfilléreseiket váltatták a pénztárosokkal húszfilléressé, hogy legalább egyszer ehessenek.

“Van husz filléred? Besétálhatsz valamelyik automata büffébe és megszerezheted a szegénységi bizonyítványodat. És ráadásul kapsz melléje egy szendvicset, vagy cukrászsüteményt. Ha szomjazol, egy pohár sört, vagy szódavizes málnaszörpöt. Ilyen olcsón, kedvesen és előzékenyen nem szolgál ki semmiféle kerületi elöljáróság, ha szegénységi bizonyítványért zörgetsz az ajtókon. […] Az ember röstel már délelőtt bemenni a henteshez és tízért töpörtyűt, meg ötért kenyeret kérni. Ezt a nyílt színvallását a szegénységnek estére hagyja. Délelőtt és délben belopódzik az automata büffébe s ha van husz fillérje, vesz rajta valamit, amivel egy fél órára jobb, kellemesebb szájizt ad az életének. Nincs pincér, nincs hentessegéd, aki előtt le kellene magát lepleznie. Odalép az automatához és bedobja a huszfillérest. Nem kell beszélnie, nem kell a szemét lesütnie. Ott áll az élettelen fallal szemben, amely nem hallja dadogását és nem sajnálkozik rajta. Az automatának nincs szive, közönnyel végzi a dolgát, nem indiszkrét, csak a huszfillérest nézi. Aztán jól és pontosan kiszolgál. Husz fillérért olyan pompás falatokat ad, mint senki a városban. A falatok nem nagyok, de ki gondol itt arra, hogy jóllakjék? Az éhségét akarja mindenki türelmessé tenni, a gyomrát akarja mindenki becsapni és azt az illuziót akarja mindenki megszerezni, hogy ebédelt. És kinek ne érne meg egy illuzió húsz fillért? […]” (Ujság, 1929. augusztus 23.)

A hasonló éttermek egyre növekvő száma, illetve a fizetőképes vásárlóréteg zsugorodása miatt a tulajdonosok rájöttek, hogy a gépekre költött negyven-ötvenezer pengő, illetve az üzlethelyiségek fenntartásának díja sosem térül majd meg.

1931 első heteiben – a Vendéglősök Lapja 1931/3. száma szerint – négy cég is lehúzta a rolót, a maradék tíz-tizenkettő pedig megpróbált lavírozni a sokszor egy húszfilléres ebédet is luxuskiadásnak érző városlakók alkotta piacon. Mindezek fényében talán nem is annyira meglepő, hogy a Fővárosi Közlöny szerint 1935-ben az Ideál két egysége (Rákóczi út 19. és 29.) is csinos méretű köztartozással küzdött.

A válságból kilábaló Magyarországon ugyan újra jutott volna tér hasonló cégeknek – így vált a Nyugati pályaudvarral szemben működő, a vasutasok kedvencének (is) számító, Ilkovics Miksa és Ilkovics Jakab tulajdonában lévő, a II. világháború után Népbüfé néven még ismertebbé vált étterem és italáruház egy része is automata-buffetté –, de jó eséllyel kevés vállalkozó gondolta úgy, hogy jó ötlet lenne gyorséttermet nyitni a bármikor újra megváltozni képes világban.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne futottak volna jól a már meglévő helyek – az Ujság 1938. július 31-i számában például egyenesen ódákat zengtek róluk:

“Az élelmiszerek megdrágultak ugyan, de az automata buffet-k állandóan zsufoltak. A kevéspénzű és kevésidejű ember kávéháza és vendéglője ez, ahol a forró teától a tejszinhabos tortáig, a filléres bablevestől a serpenyős rostélyosig, palacsintáig és a sült burgonyaforgácsig mindent kaphat várakozás nélkül és nincsen borravalóra gondja.”

A következő évben aztán kitört a második világháború, és a nagy túlélők pályája is véget ért: az Automata Buffet Rt. 1940-ben még biztosan létezett, az Iris felszámolása pedig 1941-ben kezdődött meg. A többiek megszűnésének idejét egyelőre homály fedi, az azonban biztosnak tűnik, hogy Budapest ostroma idején már csak az Ilkovics részeként működő gépi büfé működött. Az államosítás aztán ezt is elsöpörte.

A háború romjai közt éledező Magyarország egyáltalán nem maradt azonban hosszú ideig automaták nélkül: 1948. november 24-én megszületett az Utasellátó Vállalat, amely sci-fibe illő gépekkel teli üzlethelyiségek helyett a vasúti és autóbuszállomások tereit tömték tele a korábbiaknál értelemszerűen modernebb, de unalmasabb automatákkal. A modernista üzletportálok, illetve üzletbelsők mára sajnos teljesen eltűntek, a büfék létezésére pedig néhány megsárgult fényképen, illetve újságcikken kívül ma már semmi sem emlékeztet.

A Gazdasági, pénzügyi és tőzsdei kompasz 1930-1931-es kiadásának 3-4. kötetét, a Magyar feltámadás lexikonát (1930), az 1903-as Budapest Czim- és Lakásjegyzéket, az 1934-es Pénzügyi Közlönyt, A budapesti és a környékbeli távbeszélő-hálózatok előfizetőinek és nyilvános állomásainak 1917-ben kiadott betűrendes névsorát, a Borsszem Jankó (1916. január 2.), a Budapesti Hírlap (1899. szeptember 1.), a Magyar Figyelő (1914/1.), a Munkaadó (1929. május 8.),a Borsszem Jankó (1930. február 2.),az Ujság (1929. augusztus 23., 1938. július 31.), a Népszava (1905. november 1.), illetve a Tér és Forma (1930/2, 1931/4.) vonatkozó számait az Arcanum Digitális Tudománytáron át értük el, , az Utasellátó automatáinak hatvanas-hetvenes évekbeli képei pedig a Fortepanon, Bauer Sándor adományának részeként érhetők el.
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Bielik István / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.