Kultúra

Az RTL csinált egy új Szeress most!-ot, csak több nővel

Kalamár Tamás, a Barátok közt egykori producere még 2015-ben, 17 év után szállt ki a szappanoperából, és azóta nem is találkozhattunk a nevével. Október végén viszont elindul az RTL2 telenovellája, az Oltári csajok, aminek Kalamár a showrunnere (~kreatívja). Hogy egy kicsit felkészüljünk lelkiekben a sorozatra, elég csak visszaemlékezni a Szeress most!-ra, az előre levetített első rész alapján ugyanaz hangulat, hasonlóak a viták. A gazdag, a szegény, a jó és rossz drámája lesz ez, elhanyagolható életszerűséggel. Ahogy Kalamár a sajtóvetítésen fogalmazott, meg akarták mutatni, hogy nem feltétlenül kell dél-amerikai stílus a telenovellához. Az RTL felújította a műfajt, és összeválogatott hat fiatalt, akik ha minden jól alakul, odaültetik az embert minden hétköznap este a tévé elé három és fél hónapig.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Az alapsztori szerint adott három lánytestvér, egy törtető, Angéla (Horváth Sisa Anna), egy tökéletes, Hajni (Hartai Petra) és egy szórakozott, Piros (Michl Juli), akinek már a pöttyös ruhájáról is üvölt, hogy ő itt a tipikus esős-kelős lány. Az Oltári csajokban nem ez az egyetlen kissé szájbarágós történetmesélés, tele van óriási bölcsességekkel, ha valaki azt mondja, hogy savanyú a szőlő, rögtön be is kap egy szemet. És itt

a szerelem olyan, akár egy tündérmese, ha igazán hiszel benne, valósággá válik

– mondta Tünde néni (Hűvösvölgyi Ildikó), a dúsgazdag kastélyos rokon.

Galéria
Fotó: RTL Klub

A már említett három nővér köré épülnek a sztorik, hozzájuk tartozik három pasi, csak a leosztás nem tiszta. Ott van a tenyérbemászó szoknyapecér, egy állítólag sikeres zenei producer. Márk (Jaskó Bálint) nősülni készül, de képtelen ellenállni a saját vonzerejének és a kék zakójának, muszáj stírölnie a nőket, amit csak úgy lazán castingnak hív. Márk legjobb haverja, János (Dér Zsolt) a szerencsétlen jó barát. Ott van mindenhol, de nem övé a nő. A harmadik férfi szereplő a motoros Kornél (Ember Márk), akiről legyen elég annyi, hogy menő motorral száguldozik, délutánonként meg sepregeti a belvárost. A világért sem akarnék messzemenő következtetéseket levonni, de

lehet, hogy ő lesz a sorozat Mátyás királya, aki lenézett a szegények közé, hogy hogy is megy ez a munkának hívott izé, és ez a szerelemnek hívott csajozás Budapesten.

A RTL egy olyan műfajt hozott vissza, amit az összes bugyutaságával együtt (vagy éppen pont ezekért) is lehet azért szeretni, pontosan olyan az Oltári csajok, amilyennek várjuk. Kiszámítható, klisés, de szórakoztatóan vicces, amolyan bűnös élvezet.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Az első rész már belecsap a szerelmi sokszög közepébe, egy eljegyzési partin találjuk magunkat, ami csak azért büdös, mert teljesen valószerűtlen, hogy valaki egy ekkora felhajtást csapjon egy budai luxushotelben, hogy a család előtt kérjék meg a kezét egy diónyi gyémánttal. Hajni és Márk bulija arra viszont mindenképp jó volt, hogy a sorozat ellője a legtöbb külső helyszínét, hogy utána nyugodtan vonulhasson vissza az egyébként kifejezetten jól sikerült díszletbe. A fiatalos fiatalok lakásába.

Nem biztos, hogy tudatosan, de Kalamár a Szeress most!-ja annak idején ugyanúgy bevonta a féltő, vagy éppen idegesítő szülőket a történetbe, mint most az Oltári csajok. A három lány felköltözött a messzi Gödöllőről Budapestre, de van egy olyan érzésem, hogy a szülőkről való leválás nem lesz olyan egyszerű, összekavarják a szálakat az apukák.

A casting félig-meddig jól sikerült, a nőcsábász Márk azt teszi, ami a dolga, halálra idegesít, az unott legidősebb nővér unott, a középső pedig tökéletes és unalmas. Az igazság az, hogy az első 40 perc után teljesen hidegen hagy, hogy mi lesz velük, vagy éppen a meglepő pillanatban előhúzott használt óvszerrel, egyedül a pöttyös, ügyetlen Pirosnak drukkolok, hátha a végén összejön a sepregetős, motoros Márkkal, és happy enddel végződik a 100. rész, ahogy ez a telenovelláknál lenni szokott.

Az Oltári csajok október 30-tól megy majd minden hétköznap az RTL2-n este fél 9-től. Az első részt az RTL Klub is leadja szombat este az X-Faktor előtt. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik