A 3,1 milliós Madrid utcáin járva a járókelők az elmúlt évszázadok minden építészeti stílusával találkozhatnak, de a helyi épületek között kevés csúnyább van annál az ikertoronynál, ami immáron negyven éve magasodik a Plaza de Colón (Kolombusz tér – hiszen a felfedező spanyol neve Cristóbal Colón volt) fölé.
A Kolombusz-tornyokként (Torres de Colón) ismert épület a csúcson hétszáz különböző vállalkozást tömörítő, többek közt bankokat és hoteleket is tulajdonló Rumasa holding székházaként – ma már a Mutua Madrileña biztosítótársaság központja – 1976-ban nyitotta meg kapuit, és teszi eklektikussá a tér képét.
A huszonhárom szintes, 116 méteres magasságba emelkedő tornyok első látásra teljesen átlagos, a hatvanas-hetvenes évek egyik kevésbé jól sikerült toronyházának tűnnek, annál azonban jóval fontosabbak, hiszen
Az építész Antonio Lamela ötlete korántsem volt persze egyedi, de kevesen ismerték fel, hogy a talajszinten összerakott, majd a helyükre emelt szintekből álló épületek gyorsabban, sőt, kevesebb pénzből készülnek el.
A Kolombusz-tornyok a sebességre vonatkozó állítást egy kissé ugyan meghazudtolják, hiszen az 1968-ban kezdődött munkák csak 1976-ra értek véget.
A homlokzatot jelentő üvegtáblák ezrei egyébként gesztenyebarna színt kaptak, így az épület finoman szólva is figyelemfelkeltővé vált, és ehhez a később ráépített, Art Deco-formákat utánzó – ezért kapta az épület a Villásdugó nevet – felső szint is hozzájárul.
