Az ipari kémkedés ma mindennaposnak számít, így a konkurens gyártók egymással versengve dobják piacra az úttörő technológiákat felmutató termékeket, vagy épp jutnak el forradalmi ötletek az egyik tervezőcsapattól a másikhoz anélkül, hogy bármilyen kapcsolatot lehetne köztük találni.
Több szerzetesrend, így a jezsuiták ebben az időben úgy gondolták, hogy a hittérítők amellett, hogy távoli országokba utaznak, és hirdetik a kereszténység tanait, arra is tökéletesek, hogy rengeteg dolgot ellessenek az idegen tájakon élő, sokszor fejlett és az európaiak számára rejtélyes technológiákat mindennapos dolgokként kezelő emberektől, sőt, tudományos kutatást is végezzenek. Ezek a hittérítők segítettek az építészet, a gyógyászat, illetve a biológia – a svéd természettudós, Linné kínai növények nélkül például nem lett volna képes megalkotni a ma is használt növényrendszerezés alapjait – fejlődésében.
Az 1682-ben a jezsuita rend tagjává vált Francois Xavier d’Entrecolles feladata is legalább ilyen fontos volt: a szokatlan és új dolgokra, valamint mások szeme által nem látott részletekre nyitott, kíváncsi pap néhány év alatt anyanyelvi szinten sajátította el a kínai nyelvet, 1698-ban pedig kilenc társával együtt útra indították a távoli, ekkor még jobbára ismeretlen ország felé, munkája azonban jóval több volt egyszerű térítésnél, hiszen
A férfi a porcelán világfővárosába, a mára másfél milliósra duzzadt Csingdezsenbe utazott, ami a XIV. század derekától – a Ming-kor kezdetétől – a császár számára is ontotta a színpompás, elképesztően részletgazdag porcelántárgyakat, a műhelyek lendülete pedig máig sem torpant meg. A városból Európába tömegesen importált tárgyakat elemezve a szakértők hajmeresztőnél hajmeresztőbb elméleteket próbáltak leírni a készítés módjára vonatkozóan, ezek egyike például egyenesen azt állította, hogy
A francia királyi udvar egyre kíváncsibb volt a teljes magyarázatra – írja Robert Finlay The Pilgrim Art: Cultures of Porcelain in World History címmel megjelent könyvében – így az alattvalóknak haladéktalanul megoldást kellett találni a kérésre. D’Entrecolles kíváncsisága, barátságos stílusa és jó megfigyelőkészsége miatt épp kapóra jött, így egyetlen pillanatra sem volt kérdés, hogy ő az ideális ember a feladatra.
Az azonban jóval nehezebb volt annál, mint ahogyan első látásra tűnt, hiszen nem volt elég beférkőzni egy műhelybe, és a kemence mellé leülve megnézni, mit is csinálnak a mesterek, hiszen számos titok a családokon belül öröklődött generációról generációra, és az idős mester csak visszavonulásakor árulta el utódjának az alkotáshoz vezető út kulcsmozzanatainak mikéntjét. Gondot okozott emellett a művészek sajátos nyelvezete is, így talán nem is olyan meglepő, hogy az első levél csak több, mint egy évtizddel később, 1712-ben indult útnak a kínai misszió vezetője felé, aki aztán továbbította azt Franciaországba.
D’Entrecolles hosszú üzenetének csak egy apró szeletét áldozta a porcelán titkának, miután hosszú oldalakon át mutatta be a várost, felépítését, és egy fura, kígyót szülő nőről szóló helyi legendát, de a lényeg mégiscsak kiderült a csodához szükséges anyagok listája, az agyag formázásának és előkészítésének és az edény kiégetésének mikéntje, sőt, a levél még egy érdekes öregítő technikára, és a gyártás európai szemmel furcsának tűnő apró részleteire („Azt mondják, egyetlen darab kiégetett porcelán a megszületéséig vezető úton hetven munkás kezén megy át. Nem esik nehezemre elhinni ezt.”) is kitér.
Mindez azonban egyáltalán nem volt elég az információéhes franciáknak, így nemes egyszerűséggel, csak annyit válaszoltak, hogy az információk nem voltak hasznosak – írja Finlay. A második, ezúttal már kézzelfogható példákkal együtt útnak indított levélre újabb tíz évet kellett várni, ebből pedig már a tükröződő fekete bevonat, valamint az aranyozás, és más díszítések megszületésének rejtélyére is fény derült.
Az értesülések azonban már későn értek ahhoz Franciaországba, hogy ők lehessenek az első európai ország, amelyik saját erőből képes porcelánt gyártani, hiszen mind a szászok, mind az angolok megelőzték őket (az elsőségről néhány, nemrég előkerült apró váza miatt épp vita folyik), az azonban biztos, hogy D’Entrecolles nélkül ez a művészeti ág biztosan nem fejlődött volna ilyen gyorsan, a brit Josiah Wedgwood pedig az első levél információinak köszönhetően volt képes elkészíteni a porcelángyártó sorokat, melyben a munkások a teljes munka helyett csak egy-egy részfeladatot végeztek.
