Kultúra

A magyar képeslapgyártás vitathatatlan csúcsa: az elfoglalt ember levelezőlapja

Belföldön nyaraló honfitársaink így egyszerűen megspórolhatták a nyaralásokon kötelező képeslapírást, és még több időt tölthettek pihenéssel.

Ma, az e-mail és a mobiltelefon korában nyilván már nem fenyeget a veszélye, hogy egy balatoni nyaraláskor hosszú perceket töltsünk a megfelelő képeslap kiválasztásával, majd bélyeg- és postaládakereséssel, de a negyvenes években még lehetetlen volt megúszni néhány napot anélkül, hogy ne jelezzük, jól vagyunk, a víz kellemesen langyos, a lángos pedig épp olyan isteni, meleg, és épp úgy húsz forint, mint tavaly, mikor János bácsiékkal együtt ettünk.

A minden bizonnyal jól fogyó képeslapokon elég volt csak aláhúzni a megfelelő szerkezeteket, majd megcímezni, és már postára is adhattuk anélkül, hogy egy fél percet is gondolkodni kellett volna az üzeneten.

hu-balaton-elfoglat-ember-kc3a9peslapja-1943

 

Drága szívem! Nagyon jól érzem magam, ez a hely álomszerű. Társaságom nagyon kellemes, rengeteget járok nők után. Szükségem van több készpénzre. Szeretném, ha kápét küldenél. Nélkülözöm az anyósomat. Viszontlátásig csókollak 

 

Persze volt, aki nem tudott ellenállni a kísértésnek, és teleírta a hátsó oldalt is:

tumblr_mma0slydmc1qawvjfo1_1280

Természetesen nemcsak a Balatonnál, hanem az ország más tájain is lehetett hasonló, értelemszerűen a közeli helyekről készült fotóval díszített lapokat vásárolni:

0714

tumblr_mma0slydmc1qawvjfo2_1280tumblr_ng7cfqHJP61u231vio1_1280 1092-1

Fotók: Mesélő képeslapok, Bedő Aukciósház, Soós Fotó, Papírpénz, az első képeslap pedig a szerző digitalizálása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik