Kultúra

Szexből és kapunyitási pánikból sem lesz kevesebb a Csajok új évadában

Utolsó évadához ért a Lena Dunham nevével fémjelzett Csajok. A Golden Globe-díjas sorozat olyan volt az Y generáció kapunyitási pánikban szenvedő női számára, mint a a Szex és New York a harmincas szingliknek.

A vígjátékguru Judd Apatow karolta fel az ígéretes tehetségnek tűnő Dunhamet még a 2010-es évek elején, és producerként részt vett a sorozat megvalósításában. A Csajok 2012-ben debütált az HBO-n, és azonnal berobbant a köztudatba. Már az első évében megnyerte a legjobb vígjátéksorozat Golden Globe-díját, a főszerepet játszó Dunham pedig a legjobb alakításért járó díjat is bezsebelte. A Csajok utánozhatatlan varázsát az adta, hogy Dunham egy szokatlanul személyes hangvételű, őszinte és humoros sorozatot alkotott, melynek karakterei egyáltalán nem egyeznek meg a hollywoodi sablonfigurákkal. A Csajok csajai és pasijai tele vannak jellemhibákkal, és pontosan ezért olyan könnyű azonosulni velük. Nehéz nem felismerni saját magunk vagy barátaink viselkedését a különböző szituációkban, a karakterek sikerélményei és csalódásai ismerősek számunkra.

A Dunham által alakított Hannah már a pilotban elmondja szüleinek – akik épp közölték vele, nem finanszírozzák tovább 24 éves lányuk életét -, hogy szerinte

Nagy eséllyel én vagyok a generációm hangja. Vagy legalábbis egy generációnak egy hangja.

Fotó: HBO

Dunham tényleg sikerrel vált generációja szószólójává – persze generáció alatt a nagyvárosi huszonévesekre gondolok – hiszen sorozatával a modern feminizmus ikonja lett. A Csajok persze nem hibátlan sorozat, sokan támadták azért, mert gyakorlatilag csak fehér középosztálybeli emberekről szól, az évadok során alig tűnik fel színesbőrű karakter, ami egy önmagát liberálisnak és szociálisan érzékenynek kikiáltó sorozatnál elég nagy probléma. Maga Dunham is megosztó személyiség, és sorozatának “white-girls-problem” jellegét sokan inkább antifeministának tartják, mert megerősít bizonyos negatív sztereotípiákat.

Dunham és a Csajok karakterei ugyanis nem tipikus példamutató, magabiztos és hibátlan nők, épp ellenkezőleg: esetlenek, impulzívak és önzők. Tény, hogy néha már bosszantóak és unszimpatikusak a karakterek önsorsrontó cselekedetei, azért azt végig lehet érezni, hogy a sorozat összességében a nők pártján áll, róluk, értük szól. Hibáikkal együtt ábrázolja a fiatal nőket Dunham, és pont ettől lesz igazán feminista. A nézők megkönnyebbülve jöhetnek rá, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal, hiszen a sorozatbeli szereplőknek sincs fogalma arról, mihez kezdjenek az életükkel.

A Csajok megmutatta a kapunyitási pánikban szenvedő huszasoknak, hogy nem kell parázni, nincsenek egyedül.

Ráadásul sikerült olyan valóságosan ábrázolnia a női barátságokat, ahogyan a női-filmeknek kikiáltott alkotások ritkán teszik. A sorozat formabontónak számított a szex explicit és realista ábrázolásmódja miatt is, az egyébként hollywoodi mércével nem képernyőképes testalkatú Dunham pedig már-már polgárpukkasztó módon meztelenkedte végig az évadokat. Bár a sorozatnak Csajok a címe, azért vannak benne hasonlóképp izgalmas férfi karakterek is, a Kylo Renné avanzsált Adam Driver például ezzel futott be.

A magyar HBO-n és HBO GÓ-n február 13-án, hétfőn startolt az új évad, és pár hónapon belül megtudhatjuk, hogyan zárul hőseink története. Az új évad első részében nagyjából ugyanott találjuk a szereplőket, ahol az előző évad végén hagytuk őket. Hannah cikket írt arról, hogyan jött össze az egyik legjobb barátnője (Jessa) az expasijával (Adam), és írása olyan sikeres lesz, hogy felkérik újságírónak egy magazinhoz. Felkéri cikkírónak egy fiatalos hangvételű újság, és Hannah a legjobb választás, hiszen már az állásinterjún is elmondja, hogy

Leszarok mindent, eközben pedig bármiről hajlandó vagyok véleményt nyilvánítani.

(Ha ez nem egy tízpontos generációkritika, akkor nem tudom mi az.)

Az első feladata, hogy részt vegyen egy nőknek tartott szörfoktatáson, melyről kívülállóként kell írnia egy cinikus hangvételű beszámolót. A szörfoktatót az Aznap éjjel sztárja, Riz Ahmed alakítja, aki szemléletváltásra sarkallja Hannah-t, akinek el kell gondolkodnia azon, miért biztosabb abban, hogy mit utál az életben, mint abban, hogy mit szeret. Mindeközben Marnie próbálja lezárni házasságát Desivel és ehhez szüksége van egy kis távolságtartásra Raytől, ezért megkéri a férfit, hogy költözzön vissza Adamékhez.

Jessa és Adam viszont elviselhetetlen társaságnak bizonyulnak, nem elég, hogy egy kis sarokba rámolták Ray összes cuccát, de ráadásul állandóan meztelenül közlekednek a lakásban. Ray így kénytelen Shoshannához költözni, Marnie-t pedig rendkívül irritálja, hogy párja együtt lakik az exével. Az évad első része inkább csak egy hangulati felvezetésnek számít, Hannah cselekményszála kerül a központba, a többiek csak fel-fel villannak, nekik majd a következő részekben bontakozik ki a történetük.

A hatodik évad első ránézésre nem fog különösebben eltérni az eddig megszokottaktól, az első rész alapján nem számíthatunk nagy jellemfejlődésekre, így valószínűleg a sorozat nem azzal fog zárulni, hogy mindenki rendbeszedi az életét.

Ezzel persze semmi gond, hiszen a Csajokat senki nem azért nézi, hogy életvezetési útmutatást kapjon. Kíváncsian várom a folytatást, és remélem a sorozat lezárulta után Dunham nem szabadságolja magát túl hosszú időre, hanem belevág egy újabb hasonlóan zseniális projektbe.

Csajok (Girls). Magyarul beszélő, amerikai vígjátéksorozat, 28 perc.

Rácz Viktória

Ajánlott videó

Olvasói sztorik