Kultúra

Makk Károly életműdíjat kap

A CineFest szervezői bejelentették, hogy a zseniális magyar filmrendező kapja idén a filmfesztivál életműdíját.

A magyar filmtörténet egyik legjelentősebb alakja, Makk Károly kapja 2016-ban a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját – jelentették be a szervezők.

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező nevéhez olyan, mára már klasszikussá vált remekművek fűződnek, mint a Liliomfi (1954), a Ház a sziklák alatt (1958), a Megszállottak (1961), az Elveszett Paradicsom (1962), a Szerelem (1971), az Egy erkölcsös éjszaka (1977), vagy az Egymásra nézve (1982). Makk filmjeiben sorsok és történetek tucatjai elevenednek meg, a magyar múlt és jelen, a személyesen megélt történelem eseményei.

A 90 éves Makk Károly nemzetközileg is elismert, a Liliomfi 1955-ös cannes-i premierje és a felújított Szerelem 2016-os Cannes Classics bemutatója egy világkarrier állomásait is jelölik. A Szerelem 1971-ben megkapta a zsűri díját (Prix du Jury) Cannes-ban, a Macskajátékot 1972-ben Oscar-díjra jelölték.

Makk hosszú pályafutása során olyan magyar és világsztárokkal dolgozott együtt, mint Christopher Plummer, Maggie Smith, Michael Gambon, Darvas Iván, Krencsey Marianne, Törőcsik Mari, Pálos György, Psota Irén, Bessenyei Ferenc, Makay Margit, Cserhalmi György, Dajka Margit, Bulla Elma, Illés György, Tóth János, Szécsényi Ferenc, Déry Tibor, Örkény István vagy Bacsó Péter.

Forrás: Jameson CineFest, nyitókép: Teknős Miklós

Ajánlott videó

Olvasói sztorik