Kultúra

Már politikusok is nekimentek a New York-i botrányoperának

A korábbi polgármester, Rudolph Giuliani szerint az antiszemitának és terrorizmuspártinak tartott The Death of Klinghoffer zenéje "egészen kitűnő", ám a szavak elferdítik a valóságot.

Az operaház előtt összegyűlt mintegy négyszáz tüntető transzparenseken adott hangot véleményének, amely szerint a The Death of Klinghoffer című kortárs opera bemutatójával a “Met a terrorizmust dicsőíti”. A protestálók közül nagyjából százan kerekes székben ülve sorakoztak fel, és a nyakukban “Én vagyok Leon Klinghoffer” feliratot viseltek.

Republikánus és demokrata képviselő is tiltakozott

A John Adams amerikai zeneszerző egyik mesterművének tartott opera az Achille Lauro-ügyet idézi fel. Az olasz luxushajót 1985-ben térítették el a Palesztin Felszabadítási Front tagjai, akik a fedélzeten megöltek egy mozgássérült zsidó amerikai túszt, a 69 éves Leon Klinghoffert.

Az operában a palesztinok, az izraeliek, az áldozatok és a terroristák is megszólalnak, ami már az 1991-es ősbemutató után is vitát kavart. Ez a vita újult ki idén februárban, amikor az operaház meghirdette az új évad műsortervét. Az első nagy demonstrációra szeptember 22-én került sor, amikor több száz tüntető fogadta a Metropolitan Opera évadnyitó előadására – Mozart Figaro házassága című operájának bemutatójára – érkezőket.

Racionalizálják a bűnt

A Lincoln Centernél egybegyűltekhez intézett hétfői beszédében Rudolph Giuliani elmondta, az opera zenéje “egészen kitűnő”, ám a szavak elferdítik a valóságot. A tüntetők szerint – akik közül sokan soha nem látták a darabot – Adams szándékosan Klinghoffer gyilkosainak szájába adta az opera néhány leggyönyörűbb áriáját, hogy megpróbálja racionalizálni a bűnüket.

 
Fotó: Europress fotóügynökség 

A tüntetésben részt vevő politikusok között volt Carolyn Maloney, a washingtoni képviselőház demokrata párti New York-i képviselője, és Peter King republikánus képviselő. A nap folyamán zsidó fiatalok is összegyűltek az operaházzal szemben, hogy a darabbal szembeni ellenérzésüknek adjanak hangot. Az őket kísérő rabbi egyebek közt “veszélyesnek” nevezte az opera nyelvezetét, amely “erőszakra sarkall”.

Tapsvihar volt a végén

A darab bemutatóját mindössze néhány apró incidens zavarta meg: páran nemtetszésüknek adtak hangot és valaki az erkélyről bekiabálta, hogy “Klinghoffer meggyilkolását soha nem felejtjük el!”. A darab végén azonban a közönség hatalmas tapsviharral ünnepelte az előadókat, akikhez Adams is csatlakozott a színpadon.

Néhány zsidó szervezet nyomására az operaház már korábban úgy határozott, hogy törli az előadás novemberre tervezett élő nemzetközi közvetítését. Peter Gelb, a Met főigazgatója “kompromisszumértékű gesztusnak” nevezte a döntést. Az operaház korábbi közleményében hangsúlyozta, hogy a mű nem antiszemita és nem dicsőíti a terrorizmust, és az intézmény “nem fog engedni a nyomásnak” azáltal, hogy leveszi a műsorról a darabot. Az intézmény Klinghoffer lányainak rövid közleményét, amelyben a darab “hamis erkölcsi ekvivalenciáit” kritizálják, a produkció plakátján is feltünteti.

Az 1991-es brüsszeli bemutató óta a The Death of Klinghoffert számos európai országban és a Brooklyni Zeneakadémián is bemutatták. Bill de Blasio, New York polgármestere nem látta a darabot, de mint elmondta, tiszteletben kell tartani a kulturális intézmények azon jogát, hogy szabadon megválasszák, milyen darabokat tűznek műsorra. A The Death of Klinghoffer című előadás november 15-éig látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik