Nagyvilág
Élő
A Momentum parlamenti frakciójának tagjai politikai nyilatkozatot terjesztettek be, amelyben arra szólítanak fel, hogy az Országgyűlés határozottan ítélje el az ukrajnai gyermekek erőszakos deportálását – közölte a párt pénteken.
2023. 06. 23. 13:31
Élő
Az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács hivatalosan is elfogadta az Oroszország elleni legújabb, immáron tizenegyedik szankciócsomagot, amelynek többek között az a célja, hogy megakadályozza a Moszkva ellen korábban bevezetett szankciók végrehajtásának megkerülését – közölte a testület pénteken.
2023. 06. 23. 12:57
Élő
Egyre több jel utal súlyos működési zavarokra a háborúval kapcsolatos aggodalmakra és a háború hatékonyságával kapcsolatos valós problémákra – jellemezte az orosz-ukrán háború és Vlagyimir Putyin orosz elnök jelenlegi helyzetét Nigel Gould-Davies, az International Institute for Strategic Studies tudományos főmunkatársa.
2023. 06. 23. 11:03
Élő
Öt embert vett őrizetbe az FSZB orosz titkosszolgálat, ők a híradás szerint 3,5 millió dollárért egy kilogramm radioaktív cézium-137-et készültek vásárolni egy állítólagos ukrán állampolgár nevében.
2023. 06. 23. 10:05
Élő
2022 nyara óta az orosz haditengerészet jelentős fejlesztéseket hajtott végre a Fekete-tengeri flotta szevasztopoli fő bázisának biztonsága érdekében – számolt be péntek reggel a brit védelmi minisztétrium.
2023. 06. 23. 08:09
Élő
Kilőtt egy drónt az orosz légvédelem is nem messze az ukrán határtól, a dél-oroszországi Kurszk felett – derült ki a regionális kormányzó közleményéből.
2023. 06. 23. 08:02
Élő
Pénteken hajnalban egész Ukrajnában légiriadó volt érvényben – közölte a hadsereg, miközben nagy területekre adtak ki figyelmeztetéseket országszerte orosz rakéta- és dróntámadások veszélye miatt.
2023. 06. 23. 07:48
Élő
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) nem talált aknákat a zaporizzsjai atomerőmű hűtőtavánál, amelyekről az ukrán hírszerzés vezetője tett bejelentést, azt viszont megerősíti, hogy az erőművet helyenként aláaknázták.
2023. 06. 22. 19:33
Élő
Kijevet és Moszkvát meg kell győzni a béke szükségességéről – hangsúlyozta római látogatásán Luiz Inácio Lula da Silva.
2023. 06. 22. 17:30
Élő
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta azt a törvényt, amely megtiltja az Oroszországból és Fehéroroszországból érkező könyvek importját és terjesztését – írja a Kyiv Postra hivatkozva a The Guardian.
2023. 06. 22. 17:14
Élő
Ukrajna a modern történelem legnagyobb helyreállítási programját hajtja végre az ország villamosenergia-rendszerén, a téli hónapokra való felkészülés részeként – közölte az ukrán energiaügyi miniszter.
2023. 06. 22. 15:18
Élő
Az ukrán nagykövetjelölt, a lövészárkok professzora a HVG360 kérdéseire írásban válaszolt a frontról, ahonnan helyzetjelentést adott.
2023. 06. 22. 14:50
- 04:40 Saját felesége ölhette meg a római császárt
- 04:10 Remeteként élt a híres magyar költő
- 22:05 Az Egyesült Államok újabb hajót bombázott szét, azt állítják, hogy drogcsempész volt
- 21:37 Nagy Márton elárulta, melyik nagybankok maradhatnak Magyarországon, legalábbis 5-ből 4-et
- 21:12 A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 23.
- 21:04 „Húsz–harmincezer ember, aki bármikor kész felrobbantani magát a bosszúért” – Jászberényi Sándor riportja Észak-Szíriából
- 21:02 Nick Reiner ártatlannak vallotta magát szülei meggyilkolásában
- 20:45 Szoboszlai Dominik a kislányáról: Semmiféleképpen ne focizzon, de szeretném, hogy teniszezzen
- 20:45 Boldog István hamis AI fotót tett közzé a Tisza aláírás-gyűjtéséről, de rajta felejtette a vízjelet
- 20:37 30-40 eldobott műlábat találtak vadászok egy bokor alatt
- 20:21 Lily Collins fogja Audrey Hepburnt játszani egy új filmben
- 20:21 Nem hosszabbít a Bundesliga-csapattal a magyar kézikapus, műtét miatt játszani sem tud egy darabig
- 20:14 Közel 900 milliót vesz ki Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata egy csekély olvasottságú bulvárlapból
- 19:37 Trump kiszámíthatatlan kavarásai miatt Brüsszelben befagyasztották az amerikai kereskedelmi megállapodást
- 19:27 Epstein-iratok: letartóztatták Nagy-Britannia volt washingtoni nagykövetét
- 13:54 Megtalálták Egressy Mátyás holttestét
- 16:45 Szakértők: Így lehetett azonosítani Egressy Mátyás holttestét
- 20:45 Boldog István hamis AI fotót tett közzé a Tisza aláírás-gyűjtéséről, de rajta felejtette a vízjelet
- 15:30 „Az a gyerek van a legnagyobb veszélyben, aki szép” – már több csecsemőt is kiszabadított a kórházakból a Babamentő Akciócsoport
- 21:37 Nagy Márton elárulta, melyik nagybankok maradhatnak Magyarországon, legalábbis 5-ből 4-et
- 17:24 Tóth Gabi Tóth Andiról: Sajnálom őt. Kár érte
- 13:40 Európán kívülre utazott, rehabilitáció helyett a brazilok meccseit nézte – Fodor Csenge ügyében kiborította a bilit a Magyar Kézilabda Szövetség
- 18:19 A magyar vétó miatt üres kézzel mennek az EU vezetői kedden Kijevbe, a háború 4. évfordulójára
- 14:50 Vilmos herceg és Katalin hercegné visszatértek a BAFTA vörös szőnyegére: stílusosabban, mint valaha
- 18:09 Orbán Viktor: Iványi Gábornak én személyesen sok mindennel tartozom
