Nagyvilág

Az eltűnt tengeralattjárót üzemeltető cég társalapítója szerint a legénységnek több ideje van, mint azt sokan gondolják

Ocean Gate / ANADOLU AGENCY / AFP
Ocean Gate / ANADOLU AGENCY / AFP

Megtörte a csendet az OceanGate, az eltűnt tengeralattjárót üzemeltető cég társalapítója. Guillermo Söhnlein szerint a Titan fedélzetén lévő öt fős legénységnek több ideje van, mint azt sokan gondolják.

A Titan nevű merülőhajó az Atlanti-óceánban vitt turistákat és szakértőket a Titanic roncsaihoz, amikor nyoma veszett. Vasárnap a kommunikáció egy és háromnegyed órával a merülés kezdete után szakadt meg a merülőhajóval, amelyen legfeljebb 96 órára elegendő oxigén lehet. Ez az időablak magyar idő szerint csütörtök délután, dél és kettő óra között járt le.

Guillermo Söhnlein azzal a Stockton Rush-sal alapította az OceanGate-et, aki maga is az eltűnt merülőhajón fedélzetén tartózkodott.

Az Insidernek adott nyilatkozatában Söhnlein, aki már nem vesz részt a vállalat irányításában, de továbbra is kisebbségi tulajdonos maradt, elmondta: „A mai nap kritikus a keresési és mentési akcióban, mivel a tengeralattjáró életben maradáshoz szükséges készletei kezdenek kifogyni. Biztos vagyok benne, hogy Stockton és a legénység többi tagja már napokkal ezelőtt felismerte, hogy a legjobb dolog, amit a saját életben maradásuk érdekében tehetnek, hogy takarékoskodnak a készleteikkel, és amennyire lehet, próbálnak nyugodtak maradni.

Szilárdan hiszem, hogy a mentésükre rendelkezésre álló időablak hosszabb, mint azt a legtöbb ember gondolja.

Söhnlein üzlettársával az expedíció indulása előtt néhány héttel beszélt utoljára. „Továbbra is reménykedem, hogy előkerül a barátom és a legénység többi tagja” – tette hozzá.

Az oxigénellátásról szóló számítás is csak egy becslés, és rengeteg tényezőn múlhat, ám napokkal biztos nem bírnak ki többet ennél a tenger fenekén az utasok.

Jelenleg egy Connecticut állam méretű területre fókuszálnak a keresés során, és immár több mint húsz hajóval és tengeralattjáróval keresik a Titant.

(The Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik