Nagyvilág

Magyar szempontból kedvező javaslatokat fogadott el az Európai Parlament (EP) illetékes bizottsága kedden, az EU 2007-2013 közötti költségvetés irányelveiről tanácskozva – közölte Fazakas Szabolcs szocialista képviselő, a bizottság tagja.
2005. 05. 11. 09:30
A Cisco Systems kedden közölte, hogy negyedéves nyeresége 16 százalékkal emelkedett, az internet-bázisú telefonáláshoz szükséges kellékek erős eladásai, valamint a telefon- és kábeltársaságok növekvő megrendelései következtében.
2005. 05. 11. 09:11
Huszonhét halálos áldozatot követelt egy öngyilkos merénylet reggel az iraki Tikrítben. Az észak-iraki Hávíjában, Bagdadtól 240 kilométerre ugyanakkor 30 halálos áldozata volt egy merényletnek.
2005. 05. 11. 08:57
Korlátozott tartalmú állampolgársághoz juthatnának a határon túli magyarok egy kormányzati műhelyekben jelenleg is tanulmányozott ötlet alapján – értesült a Népszava. A korlátozott állampolgársággal mindössze útlevél járna, esetleg munkavállalási engedély.
2005. 05. 11. 07:56
Az OPEC teljes termelése, Irakét is beleértve, napi 30,3 millió hordóra nő májusban az áprilisi, napi 29,7 millió hordóról, mondta az OPEC soros elnöke, Ahmed al-Fahd al-Shabad sejk, kuvaiti olajminiszter kedden újságíróknak.
2005. 05. 10. 12:43
A világ legnagyobb téglagyárcsoportja, az osztrák Wienerbergernek 15 százalékkal csökkent az adózott eredménye. Ezt a társaságnál a hosszú tél okozta gyenge forgalomnövekedéssel, a világgazdasági lassulással és nagyobb egyszeri leírásokkal magyarázzák.
2005. 05. 10. 09:50
Miközben Észak-Korea tagadja, hogy kísérleti atomrobbantásra készülne, hajlandó ismét tárgyalóasztalhoz ülni, mely kiutat jelenthet a két ország között a diplomáciai konfliktus határain már régen és jócskán túlnőtt nemzetbiztonsági összetűzésben.
2005. 05. 10. 08:38
Tegnap megérkeztek a Bánság romániai részére a Magyarországról érkezett szivattyúk, hogy visszajutassák a gátszakadás nyomán kiöntött két Balatonnyi vizet a Bégá és a Temes folyókba – adta hírül a Népszabadság.
2005. 05. 10. 08:35
Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter nyitott gépkocsin halad el a katonák előtt a második világháború befejezésének 60. évfordulója alkalmából tartott díszszemlén a moszkvai Vörös téren 2005. május 9-én, a győzelem napján. A díszszemlén a Vörös Hadsereg korabeli egyenruhájában vonultak fel a katonák és a tengerészgyalogosok is, míg a háborús veteránok terepjárós felvonulással ekmlékeztek a 60 [...]
2005. 05. 09. 18:17
Pókerarccal vette a diplomáciai akadályokat az amerikai elnök. Beszédet mondott az iraki invázió óta különösen Bush-ellenes Hollandiában, Lettországban Jaltát bírálta, majd nagyokat hallgatott ugyanerről Moszkvában.
2005. 05. 09. 16:35
Az Európai Unió és Oroszország képviselői május 10-i moszkvai csúcstalálkozójukon várhatóan aláírják a kapcsolatukat szabályozó, négy közös térségre vonatkozó megállapodásokat.
2005. 05. 09. 11:21
A japán abroncsgyártó bejelentette, hogy 190 millió eurós (mintegy 45 milliárd forint) beruházás keretében Magyarországon építene gyárat. A FigyelőNet kérdésére a tatabányai polgármesteri hivatalnál elmondták, hogy előreláthatólag 185 embert foglalkoztatnának az üzemben.
2005. 05. 09. 10:58
A második világháború európai befejezésének 60. évfordulóján Bush egy Hollandiában lévő amerikai temetőben, Putyin Moszkvában ünnepelt. Berlinben, Londonban, Párizsban is nagyszabású ünnepségeket tartottak a győzelem napján.
2005. 05. 08. 21:10
Olvasói sztorik