A Gustav névre elkeresztelt hurrikán Kuba felé közeledik, miközben egyre nagyobb erőre kap, és elérheti a 4-es fokozatot is - jelentette szombaton a kubai meteorológiai intézet.
Olaszország 25 év alatt ötmilliárd dolláros befektetéssel nyújt kárpótlást Líbiának az 1911 és 1943 közötti gyarmati megszállásáért - jelentette be szombaton a líbiai Bengáziban Silvio Berlusconi olasz kormányfő.
Nem helyesli szankciók alkalmazását Oroszország ellen a cseh külügyminiszter: mint a Profil osztrák hírmagazinnak adott interjújában kifejtette, éppen hogy a válságos helyzetekben van szükség a párbeszéd folytatására, méghozzá minden lehetséges szinten.
Továbbra is szedi áldozatait a karibi térségben a Gustav névre elkeresztelt hurrikán, miközben vészesen közeledik az Egyesült Államok déli partvidéke felé - közölték helyi illetékesek.
A grúz elnök váratlan látogatást tett pénteken a Fekete-tenger partján található Poti kikötővárosban, amelynek peremén az orosz csapatokk még fenntartanak legalább két ellenőrzőpontot.
A Vatikán államközi kapcsolatainak vezetője (külügyminisztere), Domique Mamberti pénteken kijelentette, hogy "fel kell venni a harcot a keresztényellenességgel, ugyanolyan elszántsággal, ahogy az iszlámfóbia és az antiszemitizmus elleni harc folyik".
Hetvennyolcra nőtt péntekre a Gustav hurrikán halálos áldozatainak száma: a Dominikai Köztársaságban nyolcan, Haitin 59-en, Jamaicán legkevesebb 11-en vesztették életüket a hatóságok szerint.
Névértékben 11 millió hamis eurót foglaltak le Kolumbia fővárosában, Bogotában nemzetközi együttműködéssel - jelentették be az Europol illetékesei és a kolumbiai hatóságok pénteken.
Robert Fico szlovák kormányfő azt szeretné, ha a szlovák társadalom egységesen elutasítaná Koszovó elismerését, igazolva ezzel a szlovák kormány eddigi álláspontját.
A török rendőrség letartóztatott pénteken Isztambulban 21 embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorista szervezethez tartoznak.
Sarah Palin alaszkai kormányzó asszonyt választotta leendő alelnökjelöltjének John McCain, az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltje - erősítette meg a hírt pénteken a McCain-stáb a Fox News közlése szerint.
Moszkva arra számít, hogy az Európai Unióban az ésszerűség győz az érzelmek felett, s a szervezet a dél-oszétiai konfliktus egyoldalú megítélésétől elszakadva önállóan és objektívan tudja értékelni a történteket és azok okait - mondta pénteken az orosz külügyminisztérium szóvivője.
Radovan Karadzic nem volt hajlandó válaszolni pénteken a hágai Nemzetközi Törvényszék bírájának azon kérdésére, hogy bűnösnek vallja-e magát. A boszniai Szerb Köztársaság háborús bűnökkel vádolt volt vezetőjének pénteken másodszor kellett megjelennie a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekményekkel foglalkozó hágai törvényszék előtt.
Ötödik alkalommal jelent meg a világ legbefolyásosabb nőinek nevét tartalmazó lista. Bár a rangsorban több változás is történt, az első helyet harmadik alkalommal is Angela Merkel kapta. Elnökök és miniszterek mellett vezető újságírók és a multik elnökei is helyet kaptak a legjobb száz között.
Az egyik németországi egyetemen különös okkal hívtak vissza több mint száz hallgatót egy vizsga megismétlésére. A takarítónő ugyanis tévedésből elégette a megírt vizsgadolgozatokat. A tanár mindenkit meghívott kárpótlásul sörözni.
Stabil a dalai láma egészségi állapota, nem ad okot aggodalomra - közölte annak az indiai (mumbai) klinikának a szóvivője, ahova csütörtökön beszállították hasi panaszokkal a tibetiek indiai emigrációban élő vallási vezetőjét.
Oroszország korlátozhatja nyugatra irányuló olajszállításait már a következő napokban, válaszul az EU szankciófenyegetéseire és a NATO fekete-tengeri akcióira.
Grúzia azt kérte, hogy folytassanak le nemzetközi vizsgálatot annak kiderítésére, hogy melyek voltak a hónap elején Oroszországgal kialakult fegyveres konfliktusának okai.
Barack Obama az amerikai Demokrata Párt denveri konvencióján csütörtök este elfogadta az elnökjelöltséget. 80 ezer ember előtt mondott beszédében egyebek mellett George Bush bukott elnökségét okolta sok amerikai életszínvonalának romlásáért.
A grúz parlament határozatot hozott csütörtökön arról, hogy szakítsák meg a grúz-orosz diplomáciai kapcsolatokat a két szakadár terület függetlenségének moszkvai elismerése miatt.