Karl Schwarzenberg, akinek országa fogja ellátni az unió elnöki tisztségét 2009 első félévében, azzal indokolta álláspontját, hogy a szankciók csak ritkán vezetnek célra.
Az osztrák folyóirat hétfői számában megjelenő, de már a hét végén ismertetett nyilatkozatában az EU-trojka tagja mindazonáltal élesen támadta Moszkvát. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy Oroszország vezető szerepre tart igényt a volt Szovjetunió területén, sőt egyfajta vétójogot szeretne magának az egykori Varsói Szerződéshez tartozó térségben.
A cseh diplomácia irányítója felvetette, hogy a tiltakozás jeléül esetleg bojkottálhatnák a Szocsiba tervezett 2012-es téli olimpiai játékokat. (Javaslatát a Die Presse osztrák napilap szombati számában közölt interjújában is kifejtette.)
Furcsa színjáték lenne, ha a béke és a sport ünnepét egy olyan helyen rendeznék meg örömteli hangulatban, amelynek közvetlen szomszédságában embereket mészároltak le egy agresszív háborúban – mondta. Elismerte azonban, hogy a bojkottról kizárólag a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, illetve az egyes országok dönthetnek.