Nagyvilág

Grúzia nemzetközi vizsgálatot kért Oroszország ellen

Grúzia azt kérte, hogy folytassanak le nemzetközi vizsgálatot annak kiderítésére, hogy melyek voltak a hónap elején Oroszországgal kialakult fegyveres konfliktusának okai.

“Itt az ideje annak, hogy kiderüljön az igazság. Oroszország bűncselekményeket követett el Grúza megszállása előtt és az invázió idején” – fogalmazott közleményében a grúz külügyminisztérium.

A dokumentum szerint a kaukázusi köztársaság már korábban is nyomatékosan kérte a világ közösségét, hogy állítson fel egy független nemzetközi vizsgálóbizottságot azzal a megbízatással: tárja fel a konfliktust kiváltó okokat.

Grúzia és Oroszország kölcsönösen azzal vádolja egymást, hogy a másik fél kezdeményezte az ellenségeskedéseket, és hajtott végre etnikai tisztogatást. A minisztérium közleménye azt is állította, hogy orosz katonák és milicisták emberek ezreit kényszerítették otthonuk elhagyására, felgyújtották házaikat vagy kirabolták őket, illetve erőszakos cselekményeket és gyilkosságokat követtek el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik