Külföld

Obama elfogadta az elnökjelöltséget

admin
admin

2008. 08. 29. 06:38

Barack Obama az amerikai Demokrata Párt denveri konvencióján csütörtök este elfogadta az elnökjelöltséget. 80 ezer ember előtt mondott beszédében egyebek mellett George Bush bukott elnökségét okolta sok amerikai életszínvonalának romlásáért.

A négynapos demokrata jelöltállító pártkongresszus az Invesco futballstadionban tartott nagyszabású show műsorral, politikai szónoklatokkal és Obama történelmi beszédével zárult. Ő az első olyan afrikai amerikai politikus, akit egy nagy párt elnökjelöltjévé választottak. Az illinois-i szenátor éppen azon a napon fogadta el a jelöltséget, amikor Martin Luther King fekete polgárjogi harcos 45 éve elmondta híres “Van egy álmom” kezdetű beszédét, amely mérföldkő volt a feketék jogegyenlőségéért folytatott küzdelemben.

Támadta Bush kormányzását

Amerika történelmének meghatározó pillanatához érkezett; veszélybe került az amerikai álom, a nemzet háborúzik és zavaros a gazdaság helyzete – mondta Obama. “Amerika, mi jobbak vagyunk az elmúlt nyolc évnél, mi jobb ország vagyunk ennél” – támadta Bush kormányzásának időszakát.

“Főparancsnokként sosem fogok habozni, hogy megvédjem ezt a nemzetet” – jelentette ki Obama, akit sok vád ér a kormánypárt részéről, hogy túl fiatal a fegyveres erők vezetéséhez. Bush politikáját közvetve bírálva kijelentette: csak világos feladattal küld majd veszélybe amerikai csapatokat, ellátja őket a szükséges felszereléssel, és a hazatérő katonákról gondoskodni fog.

Változásokat akar

Leendő riválisát, a republikánus John McCaint méltatta bátorsága és kiválósága miatt, de megjegyezte, hogy eddig 90 százalékban Bush politikája mellett szavazott. Kifejtette, hogy változásokat akar. Egyebek mellett olyan adószabályokat, amelyek nem az azokat író lobbistákat jutalmazzák, hanem a munkásokat és a kisvállalkozókat.

Arra is kitért, hogy felelősséggel befejezi az iraki háborút, és véget vet az al-Kaida, valamint a tálibok elleni háborúnak. Újraépíti a hadsereget, és felújítja a kemény, közvetlen diplomáciát, amellyel megelőzhető, hogy Irán atomfegyverhez jusson. Új partnerségeket alakít ki a XXI. század kihívásainak a leküzdésére, a terrorizmus és az atomfegyverek elterjedése, a szegénység és a népirtás, a klímaváltozás és a betegségek ellen.

Látványos showműsor

Legutoljára 1960-ban fordult elő, hogy egy elnökjelölt, nevezetesen John Kennedy egy nyitott stadionban fogadta el a jelölést. A csütörtöki látványos show eseményt – amelyen Obama előtt olyan sztárok léptek fel, mint Sheryl Crow, Stevie Wonder, a himnuszt az Oscar-díjas Jennifer Hudson énekelte – tévénézők milliói követhették élőben. Obama beszédét a New York-i Times Square-en is nagy tömeg hallgatta és nézte egy nagy kivetítőn.

John McCain szenátor – aki a jövő heti republikánus pártkonvención fogadja el az elnökjelölést – még Obama beszéde előtt szokatlan módon tévéüzenetben gratulált vetélytársának. Történelmi napnak nevezte Obama mint az első afrikai amerikai elnökjelölését, s azt mondta, “szenátor, szép munka volt”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.