Nagyvilág

Káoszról, ellátatlanul maradt sebesültekről, hőségről és égő holttestekről számolt be a baptisták főigazgatója. A magyar különítmény évekig is maradhat.
2010. 01. 23. 16:40
Egészségügyi okokra hivatkozva távozik a belső harc által megtépázott német ellenzék egyik vezetője.
2010. 01. 23. 15:59
Éles hangon bírálta az amerikai kampánypénz-szabályozást az elnök: jönnek a lobbisták és a politikailag érdekelt cégek.
2010. 01. 23. 15:15
Egy napra Irakba érkezett Joe Biden amerikai alelnök, mert belpolitikai válság fenyeget az országban. Ugyanis központi választási bizottság kizárt a márciusi választásokból több száz, a korábbi állampárthoz kötődő jelöltet.
2010. 01. 23. 13:15
Az Egyesült Államok és Oroszország folytatja a tárgyalások a hadászati támadófegyverzetek csökkentéséről szóló új START-szerződés kidolgozásáról. A felek már több tárgyalási fordulót tartottak és most már „célegyenesben" vannak.
2010. 01. 23. 11:55
Tüdőrákban elhunyt Jean Simmons brit filmszínésznő, aki nagy történelmi filmek hősnőjeként vált ismertté és a Hamlet-ben nyújtott alakításáért 1949-ben Oscar- díjra jelölték. idősebb kroában több televíziós produkciókban szerepelt, köztük az Észak és Dél című filmsorozatban.
2010. 01. 23. 11:10
Kínának nincs szüksége arra, hogy Washington leckét adjon neki az internettel kapcsolatban - jelentette ki egy kínai onlinemédia-szövetség vezetője a két ország között folyó nyilatkozatháború keretében. Arra reagált, hogy Hillary Clinton segítséget ígért a kínai internetezőknek abban, hogy átjuthassanak "a pekingi kormány által emelt, több tízezer weboldalt blokkoló nagy tűzfalon".
2010. 01. 23. 10:40
Már nem kutatnak tovább haitin túlélők után, ugyanis két hét telt el az első földrengés óta, ami 110 ezer ember halálát okozta. A károk elhárítását a Világbank azzal támogatja, hogy 5 évre felfüggeszti Haiti kölcsöneinek törlesztését.
2010. 01. 23. 08:39
Tizenöt iszlamista harcossal végeztek nemzetközi, pilóta nélküli repülőgépek kedden. A NATO viszont azt állítja, hogy azon a napon nem indított hadműveletet és állítása szerint ilyen jellegű támadás csak egy héttel korábban történhetett.
2010. 01. 23. 08:24
Tíz és fél millió dolláros kártérítést fizetett Izrael az ENSZ-nek, azért, mert a zsidó állam hadsereg eltalálta a világszervezet palesztin menekülteket segélyező ügynökség kirendeltségét egy offenzíva során. A hadműveletel véget akartak vetni az Izrael ellen indított rakétatámadásoknak.
2010. 01. 23. 08:12
Élve mentettek ki egy 69 éves asszonyt Haitiban a romok alól, tíz nappal a pusztító földrengés után, de az orvosok szerint nagyon rossz állapotban van, s lehet, hogy mégis meghal. Kevés a remény, de próbáljuk megmenteni az életét – mondta az egyik orvos. Az asszonyt helyi idő szerint péntek reggel találták meg. Oxigént és intravénás [...]
2010. 01. 22. 19:55
Romániában sárga jelzésű "fagyriadót" rendelt el az Országos Meteorológiai és Hidrológiai Hatóság (ANMH). A már most is rendkívüli hideg még több napig eltart, további lehűlés várható.
2010. 01. 22. 19:09
A vezető nyugat-európai értéktőzsdék pénteken harmadik napja estek, immár egyhavi mélységbe, majd a nap végére mérséklődtek a veszteségek. Előzetes adat szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 záráskor 0,56 százalékkal, a frankfurti fő mutató, a DAX-30 0,89 százalékkal, a párizsi CAC-40 1,11 százalékkal volt a csütörtöki záróértéke alatt.
2010. 01. 22. 17:35
Balázs Péter egy fideszes képviselőnek adott válaszában kifejtette: a jog által nyújtott minden lehetőséget megragadott, hogy segítsen a Bolíviában letartóztatott Tóásó Elődnek. A külügyminiszter nem zár ki egy nemzetközi vizsgálatot, Romániával és Írországgal összefogva, ám ehhez hónapok óta hiába vár a bolíviai külügyminiszter hivatalos tájékoztatására.
2010. 01. 22. 13:44
Útnak indult péntek délben az az egészségügyi mentőcsapat, amelyet a magyar kormány küld Haiti fővárosába, Port-au-Prince-be, hogy segítséget nyújtson a földrengés sújtotta térségben.
2010. 01. 22. 13:13
Olvasói sztorik