A port-au-prince-i kormány utasítása alapján a haiti fővárosban befejezték a földrengés esetleges túlélői utáni kutatást – jelentette be Genfben az ENSZ egyik szóvivője.
A katasztrófa január 12-i napja óta legalább 132 embert mentettek ki a romok alól. Még pénteken is találtak két túlélőt, egy 22 éves férfit és egy 69 éves asszonyt, de az orvosok szerint nagyon rossz állapotban volt, amikor rábukkantak, annak ellenére, hogy énekelni kezdett. Ezért kevés a remény arra, hogy életben marad.
A térségben a segélyezők tovább dolgoznak és a károk elhárítását a Világbank is támogatja, ugynais öt évre felfüggesztette Haiti kölcsöneinek törlesztését.