Nagyvilág

Egy magyar holokauszt-túlélő unokája vette meg a náci katonaorvos, Joseph Mengele naplóját, amelyet egy aukción bocsátottak áruba. Mengele szerint az idióták elszaporodása miatt az emberiség 90 százaléka éhen fog halni.
2010. 02. 09. 15:53
Továbbra is kilenc nemzetközi és számos megyei út van elzárva Romániában a havazás miatt. Az ország délkeleti részén hétfőn „csapott le a havazás, sokan a kocsijukban ragadtak, iskolákat zártak be és vonatjáratokat töröltek.
2010. 02. 09. 14:47
Megszavazta kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP) az új összetételű Európai Bizottságot, így több, mint három hónappal azután, hogy lejárt az előző bizottság mandátuma, hivatalba léphet az unió új, teljes felhatalmazású végrehajtó testülete.
2010. 02. 09. 14:27
Kedd reggel a földrengés sújtotta Haiti fővárosába, Port-au-Prince-be indult a Baptista Szeretetszolgálat ötfős csapata, hogy előkészítse a magyar árvaház felépítését.
2010. 02. 09. 13:37
Ukrajnában, elemzők szerint, Viktor Juscsenko őrült korszaka után Viktor Janukovics személyében olyan ember ül az államfői bársonyszékbe, aki Moszkva iránt barátságos, józan és képes megállapodni, de az eddigi ingerforrások helyett most újak vannak kilátásban.
2010. 02. 09. 10:47
Szlovákul is bocsánatot kell kérnie Duray Miklósnak, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) stratégiai alelnökének a Szlovák Nemzeti Párttól (SNS), mert egy budapesti rádióműsorban megsértette őket - döntött egy pozsonyi bíróság.
2010. 02. 09. 10:40
Az ukrajnai elnökválasztáson alulmaradt Julija Timosenko kormányfő parlamenti csoportja bíróságon támadja meg az eredményt, mert a frakció szerint széles körben történt csalás a választáson.
2010. 02. 09. 10:21
Januárban 115,5 százalékkal emelkedtek az autó eladások Kínában a 2009 januárihoz képest - jelentette a kínai autóipari szövetség (China Association of Automobile Manufacturers).
2010. 02. 09. 09:47
Lavinák tizenöt ember halálát okozták Afganisztánban, több mint ötvenen megsérültek, és több százan a hó fogságában rekedtek - közölte kedden a közmunkaügyi minisztérium vezetőhelyettese.
2010. 02. 09. 08:26
A Nemzetközi Űrállomásra tartó Endeavour űrhajósai vizsgálják az űrrepülőgép külső burkolatát, mert a hétfői földi indulás után több kisebb darab levált a hőszigetelő habból.
2010. 02. 09. 07:47
Irán elkezdte kedden a 20 százalékos szintre történő urándúsítást - jelentette be az arab nyelvű, al-Alam állami televízióban egy meg nem nevezett tisztségviselő.
2010. 02. 09. 07:35
A folyamatos esőzések miatt teljesen lezárták a turisták elől a Machu Picchut, a Peruban lévő inka romvárost - közölték hétfőn a dél-amerikai ország illetékes hatóságai.
2010. 02. 09. 06:58
A vasárnapi elnökválasztáson alulmaradt kormányfő pártja, a Julija Timosenko Tömbje (BJuT) megóvja az eredményt a bíróságokon és a választási bizottságokban - közölte hétfőn az UT-1 közszolgálati televízióban Oleh Ljasko, a párt parlamenti képviselője.
2010. 02. 08. 21:09
A romániai közúti közlekedés résztvevői valóságos "rémtörténetet" éltek át hétfőn, mivel a sűrű havazás és a hóviharok miatt tizenhat országos jelentőségű főutat kellett lezárni, több megyében szünetel az iskolai tanítás.
2010. 02. 08. 18:46
Felfüggesztette hétfőn három, az ügyészség által költségtérítési visszaélések miatt megvádolt parlamenti képviselőjének mandátumát a kormányzó brit Munkáspárt, hogy a közelgő választások előtt megpróbálja minimalizálni a botrány negatív hatásait.
2010. 02. 08. 17:58
Több mint 170 tonna olyan szennyezett tejpor nyomára bukkantak a rendőrök, amit a 2008-as melaminbotrány után meg kellett volna semmisíteni - jelentette hétfőn a kínai média.
2010. 02. 08. 14:12
Tíz amerikai segélyszervezeti munkatársat emberrablással vádolnak Haitiban, miután megpróbáltak 33 gyermeket a határon átcsempészni. Állításuk szerint a szerencsétlenül járt fiatalokat csak a Dominikai Köztársaságba szerették volna vinni egy árvaházba.
2010. 02. 08. 14:00
Olvasói sztorik