Nagyvilág

Újabb szankciókat sürgetnek az iráni atomválság rendezésében érintett nyugati országok, míg Oroszország és Kína a diplomáciai megoldásban bízik.
2010. 03. 04. 07:23
Andrew Mwangura, a kenyai központú Kelet-afrikai Tengerészeti Segélyprogram képviselője elmondta, hogy a több mint ötezer tonnás hajót hétfőn kerítették hatalmukba a tengeri rablók, és az most Szomália partjainál horgonyoz. Az an-Niszr al-Szaúdi fedélzetén egy görög és 13 fülöp-szigeteki tengerész tartózkodik. A tanker Japánból tartott a szaúd-arábiai Dzsiddába. A kalózok szerdán közölték azt is, hogy elraboltak [...]
2010. 03. 03. 14:35
A 450 fős törvényhozásban 243 képviselő szavazott a kabinet ellen. A parlamentben ezután még intenzívebb lesz az alkudozás az öt fő frakció között egy kormányzó koalíció megteremtéséért. Viktor Janukovics, aki közel egy hónapja győzött az elnökválasztáson, egyelőre nem tudott többséget szerezni a törvényhozásban. Ukrajnának nagy szüksége van egy stabil kormányra, hogy megküzdjön a súlyos gazdasági [...]
2010. 03. 03. 14:02
A görög vezetés az Európai Unió nyomására már a harmadik intézkedéscsomagot készül bevezetni az ország 12,7 százalékos költségvetési hiányának lefaragása érdekében. Az új költségcsökkentési lépések keretében 19-ről 21 százalékra emelkedne a fogyasztási adó, valamint 30 százalékkal csökkennének a közalkalmazottak karácsonyi és húsvéti juttatásai. A görög miniszterelnök kedd esti beszédében kijelentette, hogy minden honfitársának áldozatot kell [...]
2010. 03. 03. 13:37
Az ukrán parlament szerdán megvonta a bizalmat Julija Timosenko miniszterelnöktől és kormányától. A 450 fős törvényhozásban 243 képviselő szavazott a kabinet ellen.
2010. 03. 03. 13:14
A pakisztáni fegyveres erők egy az iszlamistákkal folytatott tűzharc után találták meg a búvóhelyet. Az Kelet-Afganisztán hegycsúcsai felé néző, kőbe vésett barlangokat feltehetően 5-7 évig készíthettek a szélsőségesek. A rajtaütést irányító pakisztáni tábornok szerint a katonai bázisként szolgáló barlangrendszerben a milicisták valószínűleg hosszabb ideig is letelepedtek, az üregekben ugyanis párnákat és matracokat is találtak. A [...]
2010. 03. 03. 11:45
A merényletek két rendőrségi létesítmény és egy kórház ellen irányultak a Bagdadtól 65 kilométerre északkeletre lévő Baakúba városában. Két kamikaze merénylő robbanóanyaggal megrakott gépkocsikkal hajtott neki két rendőrőrsnek – az egyik a városközpontban, a másik attól nyugatra található. Ezt követően egy harmadik öngyilkos merénylő felrobbantotta magát annál a kórháznál, ahova a korábbi két merénylet sebesültjeit [...]
2010. 03. 03. 10:45
Dhahi Khaflan Tamim az al-Dzsazíra televíziónak úgy nyilatkozott: kérni fogja a dubai legfőbb ügyészt, hogy adjon ki letartóztatási parancsot a vezető izraeli tisztviselők ellen. A rendőrfőnök korábban már kifejtette, hogy csaknem száz százalékosan biztos abban, hogy a Hamász egyik katonai vezetőjének dubai meggyilkolása mögött az izraeli titkosszolgálat áll. Tamim szerint a Moszad megsértette Dubait, illetve [...]
2010. 03. 03. 10:02
Rossz választásnak minősíti az Új Szó című pozsonyi magyar napilap, hogy a jó szomszédság és megértés díját az idén a ciprusi magyar-szlovák katonai egység, illetve a tátrai Hegyimentő Szolgálatnak ítélték oda.
2010. 03. 03. 09:54
Öngyilkos merénylők hajtottak végre robbantásos támadásokat Iraki északi részén szerdán. Legkevesebb 16 ember meghalt, másik 40 megsebesült - közölte a helyi rendőrség.
2010. 03. 03. 09:23
Az ukrán energiaügyi minisztérium azután jelentette be az áramszolgáltatás legalább egy hónapos szüneteltetését, hogy Viktor Janukovics ukrán elnök Brüsszelben az energiabiztonságról is tárgyalt az Európai Unió tisztviselőivel, illetve hogy a nemrég beiktatott elnök kilátásba helyezte a parlament feloszlatását a kormánykoalíció felbomlása miatt. Ukrán hírügynökségi jelentések szerint a szolgáltatást szüneteltető cégek Julija Timosenko miniszterelnök érdekeltségébe tartoznak. [...]
2010. 03. 03. 08:42
Legkevesebb nyolcvanra emelkedett az ugandai földcsuszamlás áldozatainak száma - közölte szerdán az afrikai ország vöröskeresztes szervezetének szóvivője.
2010. 03. 03. 08:33
Olvasói sztorik