Külföld

Hazaküldték a csalással vádolt briteket

admin
admin

2010. 03. 03. 07:06

Elengedtek a magyar hatóságok két, csalással gyanúsított brit állampolgárt, akik már haza is utazhattak.

Michael Turner és üzlettársa, Jason McGoldrick egy marketing-vállalkozást működtetett Budapesten. Miután a cég 2005-ben csődbe ment, azzal a gyanúsították meg őket, hogy 134 ügyfelet csalárd módon 18 ezer fonttal (5,5 millió forint) megkárosítottak.

A brit hatóságok tavaly novemberben kiadták Turnert és McGoldricket Magyarországnak, ám szabadon engedésükért a két család folyamatos politikai és sajtókampányt folytatott, több fórumon kifogásolva fogva tartásuk körülményeit. A BBC úgy tudja: Turner és McGoldrick – akiket vádemelés nélkül tartottak fogva 17 hétig – már múlt pénteken szabadult, és kedd este megérkeztek a londoni Gatwick repülőtérre.

A BBC beszámolója szerint nem közölték velük, hogy miért engedték el őket, és hivatalos indoklás azóta sem hangzott el.
Lord William Dartmouth, aki az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) színeiben képviseli a Délnyugat-Angliában lakó két brit választókörzetét az Európai Parlamentben – e párt fő programja a brit EU-tagság feladása -, kijelentette a BBC-nek: Turner édesapjának nagy feltűnést keltő kampánya, és az ügynek szentelt kiterjedt médiafigyelem “kétségtelenül nyomást gyakorolt a magyar hatóságokra”.

Lord Dartmouth szerint “azonnal fel kell függeszteni” az európai elfogató parancs intézményét, amelyet a magyar ügyészi hatóságok használtak a két brit gyanúsított őrizetbe vételéhez.
A brit EP-képviselő az év elején Budapesten is járt, hogy kifejezze aggályait a magyar hatóságoknak. A politikus a látogatás után, a The Observer című vezető vasárnapi baloldali brit lapnak nyilatkozva is azt mondta: az európai elfogató parancs “rosszul átgondolt … nem megfelelő szabályozás”, amelyet “ezek után ismét át kell tekinteni”.

A britek szabadon engedéséért folytatott kampány irányítója, Mark Turner – Michael Turner apja, aki egy pubot működtet Dorset grófság egyik kis falujában – a BBC rádiónak elmondta: “elragadtatással” értesült fia hazatértéről, és “a gulyásleves is visszakerült a pub étlapjára”. Hozzátette ugyanakkor: változatlanul nagyon dühös a történtek miatt, és tart attól, hogy más brit állampolgárok is ugyanúgy járhatnak, mint fia és annak üzlettársa. Mark Turner szerint fiát és Jason McGoldricket napi 23 órán át tartották bezárva, “rettenetes körülmények között”.

Az ügy már korábban politikai szintre emelkedett. A két brit gyanúsított nagy-britanniai parlamenti képviselője tavaly novemberben közölte, hogy Jack Straw brit igazságügyi miniszter elé tárja az esetet. A munkáspárti Jim Knight szintén hangot adott annak a véleményének, hogy az európai elfogató parancsot “ez esetben helytelenül alkalmazták”.

A két brit gyanúsított rokonai és barátai a brit parlament és a londoni magyar nagykövetség előtt is tüntettek, és internetes kampányt is folytattak Turner és McGoldrick szabadon engedéséért.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.