Nagyvilág

A földomlás miatt bekövetkező baleset az ország déli részében fekvő Bo körzetben történt, a fővárostól, Freetowntól mintegy 290 kilométernyire. Az illegális bányászat igen elterjedt Afrikában, ahol a bányászoknak rendszerint nincs képesítésük, sem felszerelésük, a balesetek is gyakoriak.
2010. 03. 19. 21:29
Az Európai Unió pénteken figyelmeztette Albániát, hogy a hónapok óta húzódó belpolitikai patthelyzet rontja az ország csatlakozási kilátásait.
2010. 03. 19. 19:35
Az Európai Unió külügyminiszterei azt tervezik, hogy közleményben tiltakoznak Iránnál, mert zavarják a nyugati rádióadásokat, például a Deutsche Wellen, a BBC-n, továbbá cenzúrázza az internetre fölkerülő információkat.
2010. 03. 19. 18:42
Nem írja alá a hazafiassági törvényt a szlovák államfő, amely kötelezővé tenné az iskolai himnuszhallgatást is. Ivan Gašparovič ezért a jogszabályt visszautalja a parlamentnek, amely a júniusi választásokig akár másodszor is szavazhat róla.
2010. 03. 19. 17:15
Háromnapos sztrájkba lépnek a British Airways (BA) légi utaskísérői, miután a cégvezetés és a szakszervezet bér-, létszám- és munkaszervezési kérdésekről vitatkoztak, de nem sikerült megegyezniük.
2010. 03. 19. 15:50
Az orosz elnök ezt azt követően mondta, hogy barvihai rezidenciáján fogadta Hilary Clinton amerikai külügyminisztert. Szergej Lavrov külügyminiszter kijelentette: a legközelebbi jövőben befejezik a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről szóló START-III. szerződés tárgyalásait. Clinton csatlakozott orosz kollégájához azzal, hogy már csak néhány technikai kérdés van hátra. A megbeszélésen szó volt az Irán elleni újabb [...]
2010. 03. 19. 15:18
A szlovák kormányfő helyettese szerint Sólyom László követeléseinek megvalósítása, hogy a kisebbségi magyarok idegen nyelvként tanulják a többségi nyelvet, a magyarok még nagyobb elszigeteltségéhez és magyar "nyelvi gettó" kialakításához vezetne.
2010. 03. 19. 11:02
John Sheehan, aki 1997-es nyugállományba helyezése előtt az amerikai haditengerészet főparancsnoka volt, ezt csütörtökön az amerikai szenátus fegyveres szolgálatokért felelős bizottságában mondta, támadva azt a javaslatot, hogy az Egyesült Államok hadseregében is szolgálhassanak homoszexualitásukat nyíltan vállalók. Nyilatkozata már a bizottságban is megütközést váltott ki.
2010. 03. 19. 10:18
Kai Eide azt állította a pénteken közzétett interjúban, hogy a letartóztatások miatt megszűntek a tálibok és az ENSZ közötti, a konfliktus politikai megoldásáról szóló titkos tárgyalások. Ez az első alkalom, hogy a volt ENSZ főmegbízott nyilvánosan is elismerte, hogy személyesen tárgyalt tálib vezetőkkel. Az ENSZ egykori afganisztáni főmegbízottja elmondta, hogy az első kapcsolatfelvétel nagyjából egy [...]
2010. 03. 19. 10:05
Olvasói sztorik