Nagyvilág

Kanada fontolóra vette azt az amerikai kérést, hogy 2011 után se vonja ki csapatait Afganisztánból, de egységei a harci feladatokról áttérnek a kiképzésre - mondta a kanadai védelmi miniszter.
2010. 11. 08. 07:24
usa
Küszködve a térdfájásával, de teljesítette a hagyományos New York-i maratont vasárnap Edison Pena, az egyik kimentett chilei bányász, aki a 69 napos föld alatti fogság alatt a tárnában rendszeres futással tartotta fenn lelki és fizikai erőnlétét.
2010. 11. 08. 06:40
A német rendőrség hétfő hajnalban elkezdte eltávolítani a tüntetőket az atomvonat útjából. A több ezer tiltakozónak előzőleg sikerült elérnie, hogy az úti céljától mintegy 15 kilométerre álljon meg a Franciaországból nukleáris hulladékot szállító szerelvény. A vonat valószínűleg majd csak hétfő reggel indul tovább.
2010. 11. 08. 06:33
Tömegsírt találtak Mexikóban, és a feltárás után kiderült, hogy az elföldelt 18 áldozat a több mint egy hónapja eltűnt turistacsoporthoz tartozott, közölte vasárnap az AFP.
2010. 11. 07. 21:32
Erőszakos összecsapásokra is sor került az atomellenes tüntetők és a rendőrség között vasárnap Németország északi részén, ahol a tiltakozók kisebb csoportjai támadást intéztek a vasúti pálya ellen, hogy megpróbálják megakadályozni egy nukleáris hulladékot szállító szerelvény áthaladását.
2010. 11. 07. 17:19
Olvasói sztorik