Nagyvilág

Összecsapások a nukleáris hulladékot szállító vonat miatt

Erőszakos összecsapásokra is sor került az atomellenes tüntetők és a rendőrség között vasárnap Németország északi részén, ahol a tiltakozók kisebb csoportjai támadást intéztek a vasúti pálya ellen, hogy megpróbálják megakadályozni egy nukleáris hulladékot szállító szerelvény áthaladását.

„A rendőrség visszavert több kisebb tüntető csoportot, akik megpróbálták elvágni a vonat útvonalát” – közölte a rendőrség egyik szóvivője. A rendfenntartó erők gumibot, könnygáz és vízágyú bevetésével léptek fel mintegy 250 ember ellen, akik megkísérelték elhordani a sínpályát alátámasztó zúzott követ Metzingen közelében, mintegy 30 kilométerre a szerelvény végső célpontjától, a gorlebeni nukleáris hulladéktárolótól. A rendőrség szóvivője, Markus Scharf szerint az atomellenes aktivisták egyebek közt világítórakétákat lőttek ki a rohamrendőrökre.
Összecsapások a nukleáris hulladékot szállító vonat miatt 1

Az egyik tüntető csoport szóvivője két aktivistájuk megsérüléséről számolt be, s elmondta, hogy összecsapásuk nyomán „a vasutat övező erdős terület egészét könnygázköd borította”. A tüntetők az erdőben megpróbálták lángra lobbantani a rendőrség egyik páncélozott járművét is, amely megsérült, de működőképes maradt. Az összecsapások sérültjeinek számáról a nap közepéig nem adtak ki összesítést.

Gorlebentől 20 kilométerre, Hitzaker település közelében 3-4 ezer atomellenes tüntető szállta meg a vasúti pályát, s a rendőrség velük szemben több alakulatot is felvonultatott, köztük – a helyszíni fényképes beszámolók szerint – lovas rendőröket is.

Németországban több mint 16 ezer rendőrt mozgósítottak a Franciaországból pénteken elindított szerelvény útvonalának biztosítására, s a térségben rendőrségi helikopterek köröznek. A Gorlebenhez legközelebb eső településen a biztonsági erőknek egy helyi gazdálkodók által állított traktoros útakadályt is el kellett takarítaniuk. Korábban antinukleáris aktivisták egy magas hídról lógtak le kötélen, hogy ezzel hátráltassák a szállítmányt, másutt pedig a sínpályához láncolták magukat.

A tüntetések miatt várhatóan késve érkezik meg úti céljához az atomerőművi hulladékot szállító vonat. A francia Areva csoport La Hague-i üzeméből 11 különleges konténerben viszik a 123 tonna nukleáris hulladékot Gorlebenbe tárolás céljából. A hulladék német atomerőművekből származik, és az Areva üzemében dolgozták fel újra. A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet szerint minden egyes tartály annyi sugárszennyeződést tartalmaz, mint amennyi az 1986-os csernobili katasztrófánál felszabadult.
Összecsapások a nukleáris hulladékot szállító vonat miatt 1

A Greenpeace és francia partnerszervezete szoros figyelemmel követi a vonat útját. Azt állítják, hogy még soha nem szállítottak ilyen erősen sugárzó szállítmányt, amit Anne Lauvergnon, az Areva elnöke szombaton a nevetségességet súroló túlzásnak nevezett. „A szállítmány egy guruló erőd. A konténerek azt is kibírják, ha egy vonat teljes sebességgel a szerelvénybe rohan” – mondta Lauvergnon.

Németországban újra fellángolt a vita az atomenergia békés célú felhasználásáról, miután a parlament nemrég jóváhagyta azt a törvényt, amelynek értelmében meghosszabbítják a 17 német atomerőmű élettartamát. A társadalom nagy része ellenzi az atomerőművek működtetését, és eredetileg a Merkel-kormány is azt tervezte, hogy 2020-ra felszámolják ezt a technológiát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik