A legfrissebb hírek abszolút cáfolják a megdöntött egyiptomi elnök egészségi állapota körül keringő, kedden megjelent pletykákat, miszerint már haldoklik.
Nyomós érv szólt a magyar EU-elnökség egyik kiemelt eseményének elhalasztása mellett, a G8 csúccsal egy időben valóban nem lehet keleti partnerségi csúcstalálkozót tartani. Ha Brüsszel így akarta leckéztetni hazánkat, az előbb utóbb úgyis kiderül. Az fn.hu a volt külügyminisztert és a külügyi intézet vezetőjét kérdezte a gödöllői EU-csúcs elhalasztásának okairól.
A megszállással járó károk miatt bocsánatkérést és egymilliárd dolláros kártérítést szeretne az Egyesült Államoktól az iraki főváros - jelentette be Bagdad elöljárósága.
A bahreini hadsereg csütörtökön közölte, hogy átvette az ellenőrzést a főváros nagy része felett, továbbá betiltotta a tüntetéseket - adta hírül az állami televízió.
Amerikai lapok szerint a magyar kormány próbálja minél jelentéktelenebbnek feltüntetni a médiatörvény szerdán elfogadott módosításait, de továbbra sem világos, hogy a brüsszeli megállapodással sikerül-e elhallgattatni minden kritikai hangot, amely az Orbán-kormányt azzal vádolja, hogy szájkosarat próbál tenni a sajtóra.
Nem megerősített értesülések szerint szélütés érte a népi felkeléssel megbuktatott Zin el-Abidin Ben Ali volt tunéziai elnököt, akit egy szaúd-arábiai kórházban kezelnek.
Semmilyen koalíciós tárgyaláson nem volt szó a magyar-szlovák kettős állampolgárság szabályozásáról szóló államközi szerződéstervezetről, amelyet a szlovák fél a héten juttatott el Budapestre – jelentette ki Bugár Béla, a Híd elnöke.
A jemeni elnök botokkal és szúróeszközökkel felfegyverzett hívei rátámadtak csütörtökön a hatalom ellen tüntető diákokra a szanaai egyetemnél, a hetedik napja tartó rendszerellenes tüntetések színhelyén.
Legalább négy ember vesztette életét a tüntetők és a rendfenntartó erők összecsapásaiban szerdán Líbiában, az ország keleti részén található Al-Baida városában.
Izrael békére törekszik szomszédaival, de meg tudja védeni magát bármiféle agresszióval szemben - figyelmeztetett csütörtökön Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, reagálva a Hezbollah vezetőjének Jeruzsálemet ért fenyegetésére.
Legkevesebb négy ember meghalt és csaknem félszáz megsebesült - közülük tizennégyen súlyosan -, amikor két vonat ütközött össze az argentínai San Miguel településnél, alig 30 kilométerre Buenos Airestől - közölték a helyi hatóságok.