Nagyvilág
Nagyjából négyszáz zavargó diákot vettek őrizetbe a kelet-kanadai Québec tartományban, miután a békésnek indult demonstráció rendbontásba torkollott.
A detonáció akkor történt, amikor karbantartást végző építőmunkások bementek, hogy összeszedjék szerszámaikat.
Kivégzést kért a tunéziai katonai ügyészség távollétében Zin el-Abidin ben Alira, az észak-afrikai arab ország volt elnökére.
A hím jegesmedvét azért küldik a városba, hogy ott megismerkedjen egy 24 éves nősténnyel, és esetleg újabb utódot nemzzen.
2012. 05. 24. 07:16
A Grimsby Telegraph egy pékség reklámakciójának részeként illatextrával jelent meg.
Kérdéses, hiszen az ENSZ Biztonsági Tanácsának nagyhatalmai egyben a világ legnagyobb fegyverkereskedői is – figyelmeztetnek jogvédők.
Fennáll annak a kockázata, hogy a gazdasági és szociális megszorító intézkedések szétszakítják Európát - figyelmeztetett Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke szerda este Brüsszelben, az EU-országok csúcsvezetőivel találkozva.
Harminchárom évi börtönre ítélték Pakisztánban azt az orvost, aki segített az Amerikai Hírszerző Ügynökségnek (CIA) Oszama bin Laden rejtekhelyének feltárásában.
Nőgyalázónak tűnt a férfi - nem repülhetett.
Így akarta elkerülni, hogy gyilkosság gyanújába keveredjen.
A jelekből ítélve a tavalyi szökőárral vízbe került hulladékot sodort oda az óceán.
Bővült a volt IMF-vezér elleni polgári peres kereset, amelyet a guineai szállodai szobalány nyújtott be ellene.
2012. 05. 23. 05:46
Egy utas furcsa viselkedése miatt kellett még a célállomás előtt leszállnia a Párizsból indult gépnek. Azt állította, egy szerkezetet ültettek a testébe.
Belemenstruált főnöke kávéjába egy nő Indonéziában. A háttérben bosszú vagy szerelmi varázslat állhat.
Egy magyar és egy osztrák férfi kilenc és fél millió eurót sikkasztott el egy burgenlandi bank ügyfeleinek számlájáról.
Nyolc ember sebesült meg az amerikai Oklahomában, miután egy férfiakból álló csoport egy nőkből álló társaságra lőtt.
2012. 05. 22. 15:43
Saját autója mellett lőtték agyon Moszkvában Mihail Kravcsenkót – írta a Daily Mail.
- 12:51 Napkelte, légballon a felhőkarcolók között és háborús mementó a hét képein
- 12:18 A hívek millióinak lehelete és izzadása miatt kell megtisztítani a Sixtus-kápolna világhírű freskóját
- 11:52 „Szarrá vert a fideszes alpolgármester” – súlyosan bántalmazott egy nőt Szentmártonkáta alpolgármestere, aki tagad, de lemond pozíciójáról
- 11:10 „Oktatók vagyunk, nem nyomozók” – rabló-pandúrt játszanak az egyetemeken a mesterséges intelligenciával
- 11:10 Defekt babrált ki a MotoGP címvédőjével, megszakadt a Ducati szédületes sorozata
- 11:04 Mérges gázok miatt került kórházba a CATL-gyár egyik dolgozója – a hatóság vizsgálatot indít
- 10:42 Veszélyben az energiaellátás, vagy politikai színjáték? – a hamis zászlós műveletek története a gleiwitzi rádiótoronytól a Krímig
- 10:39 Sorozat készülhet András herceg bukásáról, de kérdés, ki készítené el
- 10:32 „Egymás emberi méltóságának tisztelete alap” – írja a felsőoktatási államtitkár, aki silány minőségű emberekről beszélt a diplomaosztón
- 10:17 Orbánnal és Putyinnal riogatva kampányolnak a svájci közmédia meggyengítése ellen
- 09:37 Nincs okoskészüléke, mégis digitális tranzakciókkal lopták meg a nyugdíjas mérnököt
- 09:35 Frakkot, Gombóc Artúrt és Mézgáékat is életre keltette a mesterséges intelligencia
- 09:30 Mint aki belépett a Kardashian-klánba: alig ismerni rá az új stílusban mutatkozó Demi Moore-ra
- 09:07 „Itt mindenki elpusztul, az biztos” – hatalmas illegális gumitelepről forgatott Magyar Péter Nagykölkeden
- 08:37 Nincs mit szépíteni: Emily Ratajkowski lefotózta a meztelen fenekét, és kiposztolta 30 millió követőjének
- 11:52 „Szarrá vert a fideszes alpolgármester” – súlyosan bántalmazott egy nőt Szentmártonkáta alpolgármestere, aki tagad, de lemond pozíciójáról
- 05:30 Emlékszel még az ízükre? A nagy retró édesség-kvíz
- 06:12 Meghalt Ali Hamenei, Irán legfőbb vezetője; a válság miatt több mint 4000 magyar rekedt a Közel-Keleten
- 08:37 Nincs mit szépíteni: Emily Ratajkowski lefotózta a meztelen fenekét, és kiposztolta 30 millió követőjének
- 09:07 „Itt mindenki elpusztul, az biztos” – hatalmas illegális gumitelepről forgatott Magyar Péter Nagykölkeden
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
- 09:37 Nincs okoskészüléke, mégis digitális tranzakciókkal lopták meg a nyugdíjas mérnököt
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
- 04:40 Holtan találtak a leghíresebb gyerekrablás áldozatára
- 05:45 Kvíz: mennyire figyeled, hogy mit néz a gyereked?
