Nagyvilág

Egyiptom jövője a tét

egyiptomi-voksolás (elnökválasztás, egyiptom, )
egyiptomi-voksolás (elnökválasztás, egyiptom, )

Megkezdődött az egyiptomi elnökválasztás.

Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.

Több forduló

Kairóban már a voksolás kezdete előtt sorok alakultak ki több szavazóhely előtt. A szavazatokat szerdán este 8 óráig lehet leadni. Az elnökválasztás első fordulója csütörtökön is folytatódik, majd június 16-án és 17-én második fordulót is tartanak abban az esetben, ha az elsőben a 12 induló egyike sem szerez abszolút többséget. A győztest június 21-én hirdetik ki.

Az indulók és a határozatlan szavazók nagy száma miatt – a voksolás előtti utolsó adatok szerint az 50 millió szavazásra jogosult harmada még nem döntött – valószínűtlen, hogy a szerdai és csütörtöki voksoláson a 12 jelölt bármelyikének is sikerülne abszolút többséget szereznie, így az első körben csupán az dőlhet el, kik indulnak majd a második fordulóban.

Átlátható voksolást ígérnek

Erre a legutóbbi felmérések szerint öt indulónak van esélye: Ahmad Safíknak (Mubarak utolsó miniszterelnöke), Amr Múszának (korábbi külügyminiszter, az Arab Liga volt főtitkára), Abdel-Moneim Abul Futúhnak (mérsékelt iszlamista), Mohamed Morszinak (Muzulmán Testvériség) és a fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő Hamdín Szabáhinak (nasszerista baloldali).

Az országot Mubarak bukása óta irányító legfelső katonai tanács arra szólította fel az egyiptomiakat, hogy tömegesen menjenek el szavazni, s azt ígérte, hogy a voksolás “száz százalékig átlátható” lesz. Óva intett ugyanakkor a közrend mindennemű megsértésétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik