Nagyvilág

Tüntettek a tandíjemelés ellen

Nagyjából négyszáz zavargó diákot vettek őrizetbe a kelet-kanadai Québec tartományban, miután a békésnek indult demonstráció rendbontásba torkollott.

A Montrealban tartott megmozdulást a hatóságok illegálisnak minősítették, de még így is három órán keresztül tolerálták – jelentette ki a helyi rendőrség. A rendőri beavatkozást azonban nem lehetett elkerülni azután, hogy a demonstrálók közül néhányan kövekkel, üvegekkel és pirotechnikai eszközökkel kezdték dobálni a biztonságot felügyelő egyenruhásokat.

A québeci tartományi parlament múlt pénteken szavazta meg a diáktüntetéseket korlátozó törvényt, amelynek előírásai között szerepel, hogy minden tervezett, legalább 50 fős tüntetést a szervezőknek nyolc órával annak kezdete előtt be kell jelenteniük a rendőrségnek, és közölniük kell annak útvonalát. A québeci ügyvédi kamara szerint a jogszabály indokolatlanul szigorúan korlátozza az alapvető szabadságjogokat. Múlt héten Montreal városa arról alkotott rendeletet, hogy 500 és 3000 dollár közötti összeggel büntethető az, aki maszkban tüntet, a hatóságok szerint ugyanis az elmúlt hetek erőszakos diáktüntetései során az álarcos demonstrálók okozták a legtöbb bajt.

A szerda esti tiltakozó akció már a harmincadik volt a sorban azóta, hogy a québeci kormány bő három hónappal ezelőtt bejelentette az egyetemi tandíjak emelésére vonatkozó tervét. Az elképzelés szerint a következő 5 évben 75 százalékkal növelnék a felsőoktatási képzésért évente fizetendő összeget. A québeci hatóságok azzal érvelnek, hogy egész Kanadában ebben a tartományban a legalacsonyabb a tandíj, és a gazdasági válság miatt elkerülhetetlen a tervbe vett intézkedés végrehajtása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik