Folytatódott az a tüntetéssorozat Horvátországban, amit a politikai elittel szemben szerveztek a Facebookon. Szombat este Zágrábban kétezren vettek részt az újabb felvonuláson.
Meghaladta a törvényi határértéket a radioaktív sugárzás a fukusimai atomerőműnél, ami szombaton sérült meg egy robbanásban. Magolvadástól, újabb robbanástól és földrengéstől tartanak a hatóságok, akik megerősítették: egyedül a Mijagi prefektúrában meghaladja a tízezret a halálos áldozatok a száma.
Ezrek vonultak az utcákra Olaszország közel száz városában, hogy Silvio Berlusconi konzervatív kormánya ellen tüntessenek, mindenekelőtt a kormány tervezett alkotmánymódosítása ellen.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerint a Japánban történt földrengés káros következményei a nagy távolság miatt Magyarországra nem juthatnak el, ezért kormányzati intézkedés nem szükséges az ügyben.
Hatvanezren alkottak élő láncot Stuttgart és a neckarwestheimi atomerőmű között, hogy így követeljék az atomenergia felhasználásának németországi beszüntetését.
Közel tízezren tűntek el az északkelet-japáni Minamisanriku kikötőváros lakosai közül a pénteki földrengés és az azt követő szökőár pusztításában - jelentették be a helyi hatóságok.
Az fn.hu információi szerint a tokiói magyarok egy része már csomagol, és arra készül, hogy Kiotóba utazik, vagy elhagyja az országot. Egy Japánban tartózkodó atomenergia-biztonsággal foglalkozó szakértő szerint a Fukusima-i erőművet teljesen elborítják tengervízzel, a nukleáris reaktor a hírek szerint ezzel "megsemmisül", a lakosság energia-ellátása viszont kérdésessé vált.