Nagyvilág

A pápa a vatikáni viperafészektől sokallt be, a Vatikán pedig a sajtótól

A Vatikán közleményben ítélte el a pápa lemondását kísérő sajtótalálgatásokat,

A sajtó “gyakran nem ellenőrzött, vagy nem ellenőrizhető, vagy egyenesen hamis hírekkel” súlyos kárt okoz intézményeknek és személyeknek, “így akarva befolyásolni a konklávéra készülő bíborosokat” – fogalmazott a szentszéki államtitkárság által kiadott közlemény. Ezzel egy időben Federico Lombardi vatikáni szóvivő a Vatikáni Rádió egyik szombati műsorában “rágalmazásnak, félretájékoztatásnak, zavarkeltésnek” nevezte a XVI. Benedek lemondását kísérő sajtóhíreket.

A szentszéki szóvivő nem említette, melyik médiára gondol, de az olasz és nemzetközi sajtóban az utóbbi napokban több cikk is megjelent arról, hogy a pápa távozását az úgynevezett Vatileaks-dosszié idézte elő. A bizalmas vatikáni dokumentumok kiszivárogtatásának hátterét vizsgáló dosszié elkészítését tavaly a pápa egy háromfős bíborosi testületre bízta. A spanyol Julián Herranz, a szlovák Josef Tomko és az olasz Salvatore De Giorgi jelentését a pápa titkosította.

A La Repubblica olasz napilap a napokban arról írt, hogy a pápát a dosszié botrányos tartalma kényszerítette lemondásra. A baloldali napilap egyenesen azt állította, hogy a jelentés szerint a Vatikánt egy “meleg lobbi” uralja. A La Repubblica főszerkesztője pénteken elismerte, hogy a dosszié tartalmát nem ismerve írtak arról “vatikáni források alapján”. Más sajtóértesülések szerint XVI. Benedek a jelentést még távozása előtt nyilvánosságra hozhatja.

„A dossziét a konklávén részt vevő bíborosok fogják megismerni” – nyilatkozta a szombati La Repubblicának Gianfranco Svidercoschi, a L’Osservatore Romano szentszéki napilap volt főszerkesztő-helyettese. Svidercoschi szerint a Vatileaks felelősének kikiáltott pápai tolvaj-komornyik, Paolo Gabriele “csak a jéghegy csúcsa volt”. Hozzátette: “Wojtyla idején a római kúria olyan volt, mint egy család, ma pedig viperafészek”.

Az olasz sajtó a vatikáni hatalmi harcok jeleként értékelte azt is, hogy XVI. Benedek a pápasága utolsó napjaiban számos kinevezést írt alá, többek között Ettore Balestrerót, a vatikáni államközi kapcsolatok altitkárát bogotái nunciusnak nevezte ki. “Ezzel védett helyre helyezte át az államtitkárság eddigi kulcsemberét”- írták a lapok.

A titkos belső jelentést készítő szlovák bíborost, Jozef Tomko korábban a vatikáni kémelhárítás vezetője volt II. János Pál pápa idejében. XVI. Benedek december 17-én kapta kézhez a jelentést. A pozsonyi Sme napilap hiába próbálta elérni az érintett szlovák bíborost. A Sme azt állítja, hogy a La Repubblica cikksorozata szerint a pápa megrémült az állítólagos jelentéstől, amely szexorgiákról, hatalmi harcokról és pénzügyekről szól, magasrangú vatikáni tisztviselők köreiben. A jelentésben többek között szaleziánusok, jezsuiták, lombardok, liguriaiak szerepelnek. A hálózat közös nevezője a lap szerint a szexuális irányultság. Mivel a homoszexualitás az egyház szerint bűn, a La Republicca szerint egyes vatikáni tisztviselők zsarolhatók. A jelentés szerint több magasrangú vatikáni tisztviselőt zsaroltak homoszexualitásuk miatt – laikusok részéről, akikhez “világias jellegű” kapcsolatok fűzték őket.

A bumm sk. szerint a titkos jelentésben szereplő főbb vádpontok:

1. Homoszexualitás
2. Zsarolás
Egyes magasrangú vatikáni tisztviselőket zsaroltak homoszexualitásuk miatt – laikusok részéről, akikkel “világias jellegű” kapcsolatok fűzték őket.
3. A hatodik és hetedik parancsolat megszegése – ne paráználkodj és ne lopj.
A jelentés nagy része ezen két parancsolat körül forog, leginkább ezt a kettőt szegték meg a tisztviselők.
4. Szervezett bűnözés
A dokumentumban a bűn struktúrájáról is szó esik, amely a pápa szerint az egyes személyek egyéni bűneiből is létrejöhet. A bűn struktúrája alatt a Vatikáni Bankot értik. Nemrégiben került napvilágra a gyanú, mely szerint pénzmosásra használták. A bankban az egyházi hierarchia tagjai illetve vatikáni polgárok nyithattak számlát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik