Nagyvilág

Öt házat tarolt le egy tartálykocsi Indonéziában

Felborult-tartalykocsi(210x140)(2).jpg (ingyenes, tartálykocsi, m5,)
Felborult-tartalykocsi(210x140)(2).jpg (ingyenes, tartálykocsi, m5,)

Járművekbe, majd házakba rohant bele egy fékevesztett tartálykocsi szombat reggel Indonézia középső részén, a súlyos balesetben legkevesebb 18 ember vesztette életét - közölték a helyi sürgősségi szolgálatok.

A szerencsétlenség Nyugat-Jáva tartomány Bangbayang településén történt. Ade Risan mentésirányító elmondta, hogy a teherautó, amelynek féke felmondta a szolgálatot, először egy kisbusszal ütközött, majd elsodort mintegy harminc motorkerékpáros munkást, akik műszakkezdés előtt egy gyárkapunál várakoztak bebocsátásra. Sok gyerek éppen iskolába tartott a környéken – tette hozzá a mentős.

Tizenöten a helyszínen haltak meg, további három ember a kórházba szállítás közben vesztette életét.
A teherkocsi csak azután állt meg, hogy az út túloldalára átsodródva öt házba is belerohant.

A délkelet-ázsiai országban igen rossz a közlekedésbiztonsági helyzet, évente emberek százai halnak meg balesetekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik