A kelet-ukrajnai szakadárok népszavazása a demokrácia brutális paródiája, amelynek segítségével az ukrán állam szétverésének forgatókönyvét valósítják meg - jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök.
A kelet-ukrajnai Luhanszk megye lakói a vasárnapi "népszavazáson" támogatták a megye önállóságát, most pedig kinyilvánította Ukrajnától való függetlenségét.
Az orosz kormányfő válaszlépések kidolgozására adott utasítást, amiért a múlt pénteken a moldovai hatóságok egy időre visszatartották a Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettest és kíséretét szállító repülőgépet.
A 90 éves lengyel tábornokot, egykori államfőt egy katonai kórházban ápolják. Felesége egyébként válással fenyegeti, mert viszonyt folytat ápolónőjével.
Újabb célzott szankciók bevezetéséről határoztak orosz tisztségviselőkkel szemben az Európai Unió külügyminiszteri hétfőn - közölte az Európai Unió Tanácsa.
Három ember halálát okozta az ítéletidő. 54 ezer embert kellett elköltöztetni a lakhelyéről, és több mint félmillió embernek okozott kárt a sok csapadék a déli és keleti országrészben.
Több mint harminc támadást - köztük robbantásokat, gyújtogatásokat és lövöldözést - követtek el vélhetően muszlim lázadók az ország déli részén. Legalább egy halott és több mint tíz sérült.