Nagyvilág

Donyeck a függetlenségre szavazott

A szavazáson részt vevők közel 90 százaléka a Donyecki megye elszakadására voksolt a vasárnapi népszavazáson.

A másik kelet-ukrajnai szakadár területen, a Luhanszki megyében pedig csak hétfőn hozzák nyilvánosságra az ottani referendum eredményeit – közölték a helyi választási bizottság illetékesei.

A Ria Novosztyi orosz hírügynökség szerint Roman Ljahin, a szakadárok által “Donyecki Népköztársaságnak” nevezett megye választási bizottságának elnöke az előzetes eredményeket ismertető sajtótájékoztatóján közölte, hogy a választópolgárok 89,07 százaléka adta voksát a terület függetlenségére, míg 10,19 százalékuk ellene szavazott. A szavazócédulák 0,74 százaléka érvénytelen volt. Ljahin szerint a részvételi arány 74,87 százalékos volt – írja az MTI.

A végleges eredményeket hétfőn hozzák nyilvánosságra.

A választási bizottság elnöke úgy fogalmazott, hogy “meglepően könnyű volt megszámolni a voksokat, mivel viszonylag kevesen szavaztak nemmel, ráadásul az elrontott szavazócédulák aránya is elenyésző volt”.

Luhanszkra még várni kell

A másik, jobbára ugyancsak oroszajkúak lakta szakadár területen, a Luhanszki megyében helyi idő szerint éjfél után mintegy egy órával közölték, hogy az első eredményeket a vasárnap tartott népszavazásról csak hétfő reggel hozzák nyilvánosságra. Olekszandr Malihin, az ottani választási bizottság elnöke sajtótájékoztatóján csak annyit közölt, hogy a részvételi arány 81 százalékos volt.

Vaszilij Nyikityin, a szakadár fegyveres alakulat, az úgynevezett “délkeleti hadsereg” szóvivője azt mondta, hogy helyi idő szerint délután öt vagy hat órakor tartandó “össznépi gyűlésen” hozzák nyilvánosságra a népszavazás hivatalos eredményeit”, és megvitatják a “Luhanszki Népköztársaság” további teendőit.

A kijevi hírportálok finom gúnnyal tudósítottak arról, hogy a donyecki választási bizottságnak milyen gyorsan sikerült összesítenie a voksokat. Az Ukrinform hírügynökség megjegyzi, hogy a “terroristák” választási bizottsága nem tudta magát visszafogni, és “fenomenális gyorsasággal”, az urnák zárása után már másfél órával hozta nyilvánosságra az eredményt. Az UNIAN úgy fogalmazott, hogy “a donyecki szeparatisták gyors voksszámolóknak bizonyultak”. A hírügynökség a kételyeket erősítendő megjegyzi, hogy a Donyecki megyében 3,35 millió szavazásra jogosult polgár él, 21 szavazókörzetnek és 2425 szavazóhelyiségnek kell működnie. Egyedül a megyeszékhelyen, Donyeck városában 706 ezer szavazásra jogosult polgár él és 371 szavazókörzet van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik