Nagyvilág

Félt, hogy lebukik a barátnője előtt – így védekezik a férfi, aki feldarabolta főnökét a manhattani luxuslakásában

Iwan Baan / Getty Images
Manhattan, New York.
Iwan Baan / Getty Images
Manhattan, New York.
Egészen hátborzongató körülmények között halt meg Fahim Saleh, akit fej és végtagok nélkül találtak meg manhattani luxuslakásában még 2020 júliusában. A megalapozott gyanú szerint a korábbi személyi asszisztense ölte meg, aki korábban 400 ezer dollárral megrövidítette a céget. A még mindig csak 25 éves Tyrese Haspil azzal védekezett, hogy attól félt, főnöke majd lebuktatja a barátnője előtt, aki emiatt el fogja hagyni. Ez pedig annyira elvakította, hogy hirtelen felindulásból leszámolt a munkaadójával. A brutális gyilkosság körülményei azonban egyáltalán nem erre engednek következtetni.

2020 nyarán, a koronavírus-járvány miatti első lezárások kellős közepén egészen brutális gyilkossági ügy rázta meg New York-ot. A korábban Bangladesben és Nigériában is több sikeres startup – Gokada, Pathao, JoBike – megalapításában résztvevő, ezért a barátai által a fejlődő világ Elon Muskjának tartott Fahim Saleh életéért a szomszédok kezdtek el aggódni: július 14-én értesítették a bangladesi-amerikai üzletember lánytestvérét, hogy érdemes lenne felkeresnie a férfit, mert előző este hangos üvöltözést hallottak az otthonából.

A rokonok rögtön megpróbálták felvenni a kapcsolatot a techguruval; majd a Manhattan egyik elit környékén, a Lower East Side-on található luxuslakásába érve a legdurvább horrorfilmekhez mérhetően vérfagyasztó látvány fogadta őket. Rögtön tárcsázták a 911-et. „Lélegzik?” – kérdezte ekkor a segélyhívó vonal másik végén az operátor. Az ügy tárgyalásán is lejátszott hangfelvétel szerint csak annyit tudtak válaszolni, hogy

Nem! Hiányzik a feje, hiányoznak a karjai és a lábai!

A 33 évesen többtucatnyi késszúrással meggyilkolt techguru torzóján és a daraboláshoz használt elektromos fűrészen kívül Saleh levágott, szemeteszsákba csomagolt feje és végtagjai is előkerültek az éjjel-nappal portaszolgálatot üzemeltető épületben található – vagyis elég jól őrzött – luxuslakásban.

A társasház biztonságikamera-rendszere előző délután rögzítette utoljára az üzletember mozgását, amikor Saleh beszállt a közvetlenül a legfelső emeleti lakásába nyíló, kizárólag kulccsal működésbe hozható liftbe egy, a felvételeken maszkot viselő, nem beazonosítható személlyel.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Fahim Saleh (@fahims) által megosztott bejegyzés

A lift kameráján pedig – az ajtó becsukódása közben – még az is látható volt, ahogy a lakásába belépő Saleh-re ez a személy rátámadt egy elektromos sokkoló pisztollyal.

Az ügy pár napon belül letartóztatott és vád alá helyezett gyanúsítottja, a korábban az üzletember személyi asszisztenseként dolgozó Tyrese Devon Haspil azonban nem tudta, hogy a bénító pisztolyokban el szoktak helyezni olyan, az adott fegyver egyedi azonosítójával ellátott, kicsi, szabad szemmel nem látható műanyag lapokat, amiket a sokkoló kilő magából, ha elsütik.

Haspil valószínűleg a nyomok eltakarításának kellős közepén volt kénytelen elhagyni a lakást, amikor Saleh rokonai váratlanul megjelentek. De a liftet azért volt ideje felporszívózni, csak nem volt elég alapos. Így a helyszínelés során egy ilyen műanyag lapot is találtak a rendőrök – ami alapján kiderült számukra, hogy ő vásárolta a fegyvert egy hónappal korábban.

Illetve a hatóságok azt is megtudták, hogy a még mindig csak 25 éves egykori asszisztens egyszer már lebukott a főnöke előtt azzal, hogy ellopott 90 ezer dollárt a cégtől. Saleh 2020 januárjában szembesítette is ezzel a Haspilt, a techguru azonban nemcsak a főnöke volt a fiatalembernek, hanem egyúttal a mentoráltjaként is tekintett rá – ezért a feljelentés helyett inkább csak azt ajánlotta fel neki, hogy fizesse vissza részletekben az ellopott összeget.

Ez a megbocsátás annyira felbátorította Haspilt, hogy tovább folytatta a munkaadója meglopását, akit összesen 400 ezer dollárral károsított meg, mielőtt újra lebukott volna.

De a fiatal asszisztens még a gyilkosság után is folytatta a volt főnöke meglopását, hiszen több alkalommal is használta bankkártyáját. Például a nyomok eltakarításához használt tisztítószereket és egyéb eszközöket – így a daraboláshoz használt fűrészt is – Saleh bankkártyájával fizette ki, és az akkori barátnőjének is a kártyával vásárolt drága születésnapi ajándékokat.

Ráadásul a nagy kapkodásban még ott is hagyta a gyilkosság utáni vásárlás során kiállított számlát a barkácsboltból.

Azt mondja, azért ölt, hogy ne bukjon le a barátnője előtt is

Tyrese Devon Haspilt pár nappal a gyilkosság után, július 17-én le is tartóztatták, ám nem ismerte be az ellene felhozott vádakat. Az eddigi bizonyítékok alapján a főnökét előre megfontolt szándékkal, egy kidolgozott terv szerint kegyetlenül meggyilkoló fiatal férfi az enyhébb büntetés reményében azzal próbál védekezni, hogy mentálisan nem volt beszámítható. Pedig a hatóságok a letartóztatása után azt nyilatkozták, hogy a helyszínelés során látottak alapján „profi munkának tűnt”, amit csinált.

Valószínűleg a beszámíthatóság hiányán alapuló védekezés is közrejátszott abban, hogy hiába lett meg szinte rögtön a gyanúsított, az ügy tárgyalása csak majdnem négy évvel a kegyetlen gyilkosság után kezdődött el.

A 2024 májusában megrendezett első tárgyalási napon Haspilt azzal védte az ügyvédje, hogy a kétségbeesett fiatalember azért ölte meg a volt főnökét, mert attól tartott, hogy ha az akkori barátnője előtt is lebukik a lopásokkal, akkor a nő el fogja hagyni. A nyomok eltakarításához pedig azt látta a legjobb útnak, ha a lopásaival tisztában lévő áldozatot is elteszi láb alól, mielőtt még Saleh tudatná a barátnőjével, hogy mit tett a pénzekkel.

Ez motiválta Haspilt, hogy erőszakkal behatoljon a 33 éves Fahim Saleh 2,4 millió dolláros Lower East Side-i lakásába, lesokkolja, majd halálra szúrja – mondta Sam Roberts védő a manhattani legfelsőbb bíróságon, miközben arról próbálta meggyőzni az esküdteket,  hogy a gyerekként a skizofrén édesanyja által kulcsra zárt szobákban, lelki és fizikai terrorban tarott védencét az vezette a gyilkosság végrehajtásához, hogy akkoriban „szélsőséges érzelmi zavarban” szenvedett. Így a gyilkosság is egy érzelmi felindulásból elkövetett bűntett volt – ami enyhítő körülménynek számít.

Egy szimpla emberölésért ugyanis alsó hangon 20 év szabadságvesztésre ítélhetnék, de ha sikerül bebizonyítani, hogy Haspil erős felindulásban követte el a gyilkosságot, akkor akár 5 éves börtönbüntetéssel is megúszhatja az ügyet.

Az ügyészség szerint azonban Haspil beszámítható. „Nem csak azt tervezte el, hogy hogyan fogja elköveti az emberölést, hanem azt is, hogy hogyan fogja megúszni és eltussolni az egészet, hogyan fogja törölni az adósságát, és hogyan fogja megakadályozni, hogy Fahim Saleh tanúskodjon ellene a büntetőeljárásban” – mondta Linda Ford manhattani kerületi ügyészhelyettes a bíróságon.

A volt főnökét kegyetlenül kivégző és feldaraboló Haspil védekezése több ponton is nagyon sántít.

Hiszen a gyilkosság idején is a volt munkaadójától ellopott pénzből bérelt magának és a barátnőjének egy luxuslakást az Airbnb-n, Fahim Saleh kivégzése után pedig az áldozat bankkártyájával vásárolt luxusajándékokkal árasztotta el a lányt a születésnapja alkalmából.

Ezekből a részletekből pedig nehéz nem arra a következtetésre jutni, hogy a lopásokkal együtt a gyilkosságot is előre megfontolt szándékkal követte el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik