Korábbi ígéretének megfelelően az izraeli kormány május 5-én felfüggesztette a katari al-Dzsazíra csatorna sugárzását. A döntés alapja az az április elején hozott új törvény, amely lehetővé teszi, hogy a miniszterelnök és a kommunikációs miniszter 45 napra letiltson külföldi médiumokat. A lépésnek megfelelően nemcsak a csatorna sugárzását függesztették fel, de a rendőrség bezárta az al-Dzsazíra jeruzsálemi irodáját, és elkobozta az ott talált berendezéseket is.
Ugyan korábban is korlátozta több külföldi adás elérését – például a libanoni Hezbollahhoz kötődő médiumokét –, ezek nem tartottak fel irodát az országban. A döntést külföldön és Izraelben is sokan bírálták, köztük újságíró-szervezetek. Az egyik legnagyobb kormánykritikus izraeli újság, a Háárec is szerkesztőségi cikkben állt ki a katari állomás mellett.
A döntést Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Shlomo Karhi miniszter is azzal indokolta, hogy az al-Dzsazíra a Hamász szócsövévé vált, és folyamatos uszítást követ el Izraellel és az izraeli védelmi erőkkel szemben, ezért a háborús helyzetben szükséges a lekapcsolása. Ennek megfelelően a döntés nem örökérvényű: a jelenlegi szabályok a veszélyhelyzet feloldásával, legkésőbb július 31-ével érvényüket vesztik (hacsak az izraeli törvényhozás nem hosszabbítja meg azokat). A tiltás egyelőre részleges, mivel a katari médium angol és arab nyelvű weboldala és közösségi médiacsatornái elérhetők az izraeli interneten.
Ugyan nem szokatlan, hogy háborús helyzetben egy hadviselő állam korlátozza a sajtószabadságot, az al-Dzsazíra lekapcsolása mégis többről árulkodik. A Hamász elleni háború már hét hónapja tart, és ugyan a katari csatorna tényleg erősen kritizálta Izraelt és az izraeli kormányt, számos másik médium (például az említett Háárec) is hasonló hangot ütött meg. A katari adó betiltása éppen ezért nem(csak) a háború kontextusában értelmezhető.
Belpolitikai győzelem a kormánypártoknak
A háborús erőfeszítések ellenére a belpolitika nem szűnt meg Izraelben, az al-Dzsazíra felfüggesztése pedig egyértelműen összeköthető pártpolitikai érdekekkel. A 2022 végén felállt, Netanjahu vezette koalíció magába foglal számos vallási szélsőjobboldali pártot is, melyek hagyományosan a legelutasítóbbak a palesztinokkal való kompromisszumkötéssel. A Hamász október 7-ei támadása ugyan megforgatta a politikai erőviszonyokat, Netanjahunak egyelőre sikerült megmentenie a koalícióját a bukástól, sőt a koalíciós pártok népszerűsége lassan növekedésnek indult. Az április végi felmérések alapján ugyan továbbra sem tudnának többséget szerezni egy most vasárnapi választáson, a 120 fős törvényhozásba már 50 képviselőt tudnának delegálni (a jelenlegi 64 helyett).
A gázai konfliktus és az azt megelőző évek óta húzódó belpolitikai válság árnyékában Netanjahunak egyszerre kell figyelnie saját népszerűségére és fenntartania a koalíciót. Ez utóbbi egyre nehezebbé vált: a miniszterelnök karrierje során általában kerülte a kockázatos lépéseket, mostani partnerei viszont folyamatosan és hangosan követelnek egyre agresszívebb fellépést a Hamásszal, a Hezbollahhal vagy éppen Iránnal szemben. Ráadásul az ultraortodox vallási iskolákban tanuló hallgatók sorkatonai szolgálat alóli mentessége is tovább feszíti a kedélyeket a kormányon belül: egy bírósági döntés értelmében a kormánynak muszáj megszüntetnie a kivételezést, ugyanakkor erről a koalíció egyes tagjai hallani sem akarnak.
Ebben a helyzetben az al-Dzsazíra bezárása segíti a kormánykoalíció fennmaradásának esélyeit.
a koalíciós partnerei pedig egyértelműen támogatják a fellépést a katari médiummal szemben. Több szélsőjobboldali politikus is előszeretettel játszik rá az izraeli társadalmon belüli arab-zsidó ellentétekre, amihez kifejezetten jól jön az akció. Az ország lakosságának körülbelül ötödét adó arabok körében az al-Dzsazíra az egyik legnézettebb csatorna, így annak átmeneti korlátozása is további nyomást helyez a háború miatt diszkriminációnak kitett csoportra. A belső feszültségek élezése biztonságpolitikai szempontból ugyan nem racionális lépés, egyes pártoknak azonban jól jön.
Élesedő izraeli-katari kapcsolatok
A belpolitikai dimenzió mellett nem feledkezhetünk meg a kérdés nemzetközi politikai összefüggéseiről sem. Az al-Dzsazírát 1995-ben a Perzsa-öböl egyik kisállama, Katar hozta létre, a médium azóta az ország puhahatalmi stratégiájának ékkövévé vált. Számos leágazása (például a beIN sportcsatorna) mellett két fő terméke az angol és arab nyelvű, online is elérhető hírszolgáltatás és televíziós csatorna, melyek két, nagyon különböző célközönségnek dolgoznak. Míg az angol nyelvű elsősorban az amerikai és európai progresszív és liberális eliteket célozza, addig az arab a Közel-Kelet társadalmaihoz szólva a Katar által képviselt mérsékelt iszlamista értékeket képviseli. Mindkét csatorna erős imázst épített magának háborús tudósításaival, kezdve a 2003-as iraki beavatkozással, folytatva a 2011-es arab tavasszal, most pedig a gázai háborúval.
Az izraeli fellépéssel kritikus hangvétel mellett azonban Katarnak sokkal nagyobb hatása van a válság alakulására közvetítőként. A Hamász politikai vezetőinek egy része régóta a katari fővárosban, Dohában él, és ugyan hivatalosan az országnak nincs diplomáciai kapcsolata Izraellel, informálisan legalább az 1990-es évek óta látható diszkrét viszony kettejük között. Éppen ezért
Ugyanakkor az izraeli vezetés egyre kritikusabbá vált Katar szerepével kapcsolatban az elmúlt hét hónapban. Egyrészt bár mindenki által hozzáférhető információ volt, hogy Katar kapcsolatokat tart fenn a Hamásszal, és Gázában is kiterjedt humanitárius tevékenységet folytat (Izrael közbenjárásával), október 7. után ezek a tények új színben tűntek föl. Naivan mondhatjuk, hogy az izraeli politikusok egy része csak most döbbent rá arra, Katar mit csinál Gázában, cinikusan viszont inkább amellett érvelhetünk, hogy a rácsodálkozással az izraeli kormány csökkenthette a saját felelősségét a történtekben.
Másrészt Izrael a tűzszüneti tárgyalások sikertelenségét is részben Katarnak tudja be. A Netanjahu-kormány szerint Katar nem helyez elég nyomást a Hamászra, és azzal, hogy továbbra is helyet biztosít a szervezet politikai vezetésének, lehetővé teszi annak túlélését. Ugyan az al-Dzsazíra átmeneti felfüggesztése ezen a helyzeten nem változtat, mégis erős üzenet az emírség számára (bár érdekes, hogy a gázai működésüket nem függesztették fel az izraeli hatóságok).
Összeomló tűzszüneti tárgyalások
E szempontok mellett az al-Dzsazíra bezárásának időzítése mellett sem mehetünk el. A döntés a háború egy kényes szakaszában született, amikor az izraeli kormány egyszerre fenyegetőzik a rafahi offenzívával és tárgyal közvetítőkön keresztül a Hamásszal a fegyverszünetről. A múlt hétvégén ugyan már sokan várták, hogy a Hamász beleegyezzen Izrael eddigi legnagyvonalúbb ajánlatába, ez nem történt meg. Ebben közrejátszhatott, hogy a kritikus órákban meg nem nevezett izraeli diplomáciai források is arról beszéltek, hogy a kormány akkor is megindítja a rafahi offenzívát, ha a Hamász beleegyezik a tűzszünetbe. Utólag több forrás úgy véli, az anonim forrás maga a Netanjahu volt, aki így akarta vagy aláásni a tárgyalások sikerességét, vagy pedig kibékíteni a megállapodástól elzárkózó koalíciós partnereit.
Bármelyik motiváció állhatott is a lépés mögött, az al-Dzsazíra bezárása beleillik ebbe a kemény fellépést sugalló pozícióba. Nem véletlen, hogy a hét elejétől sokkal valószínűbbnek tűnt az izraeli offenzíva megindulása Rafahban, mint a tűzszüneti tárgyalások sikeressége.
