Élő Nagyvilág

A húszik elmondták, meddig akarják támadni a hajókat

AFP
AFP

A Hamász betartja a Nemzetközi Bíróság tűzszüneti határozatát, amennyiben Izrael is így tesz

Amennyiben az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Bírósága tűzszünetre felszólító határozatot hoz, azt a Hamász be fogja tartani, ha Izrael is így tesz – közölte csütörtökön Oszama Hamdán, a palesztin szélsőséges szervezet libanoni irodavezetője, a politikai bizottság tagja bejrúti sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta azt is: a Hamász el fogja engedni az izraeli túszok mindegyikét, ha Izrael szabadon bocsátja az összes palesztin foglyot.

A Dél-afrikai Köztársaság tavaly év végén fordult a Nemzetközi Bírósághoz (ICJ) azzal a váddal, hogy Izrael népirtást követ el a számos országban terrorszervezetnek minősített Hamász ellenőrzése alatt álló Gázai övezetben, és bírósági végzést kért az izraeli hadművelet azonnali leállíttatására. A határozat kihirdetése pénteken várható.

Eközben a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júnisz városában tüntetést tartottak Izrael háborúja ellen, és mindkét felet a harci tevékenység leállítására szólították fel. A megmozdulás résztvevői az elhurcolt izraeli túszok szabadon engedését is követelték a háború lezárása érdekében.

A gázai palesztin egészségügyi szervek legfrissebb összesítése szerint 25 900 palesztin vesztette életét, és több mint 64 ezren sebesültek meg a Hamász 1200 emberéletet követelő október 7-i terrortámadása nyomán indított izraeli hadműveletben.

(MTI)

Humanitárius segélyre váró tömegre támadtak Gázában

Izraeli támadás érte Gázavárosban humanitárius segélyre várakozó palesztinok tömegét csütörtökön, legalább 20 ember életét vesztette, és legkevesebb 150-en megsebesültek – közölte a Hamász által működtetett gázai egészségügyi minisztérium. Az izraeli hadsereg vizsgálja a jelentést.

Asraf al-Kidra, a palesztin egészségügyi minisztérium szóvivője szerint a halálos áldozatok száma valószínűleg emelkedni fog. Több tucat sebesültet súlyos állapotban szállítottak az es-Sifá kórházba, ahol a korlátozott lehetőségek miatt nem garantálható a megfelelő ellátásuk – tette hozzá.

A gázai jelentés nem tért ki az izraeli hadsereg által használt fegyverek fajtájára és típusára, az izraeli hadsereg pedig egyelőre annyit közölt, hogy vizsgálják az esetet.

Az izraeli csapatok és páncélosok röviddel a szárazföldi hadművelet kezdete után benyomultak Gázavárosba, és már csaknem két hónapja harcolnak ott az iszlamista fegyveresekkel. Az izraeli hadsereg azt állítja, hogy Gáza északi részén nagyrészt leszámolt a Hamász iszlamista szervezet harcosaival, de még mindig maradtak ellenállási gócok ott.

Az offenzíva egész városrészeket tett a földdel egyenlővé, és nagy pusztítást végzett Gáza északi részében, ami tovább ronthat az izraeli utasításra délre menekült gázai lakosok százezreinek visszatérési esélyein.

Az északi területet a hadsereg a humanitárius segítségnyújtás elől is lezárta, annak ellenére, hogy több tízezer ember még mindig ott maradt.

(MTI)

A húszik szerint addig támadják az izraeli hajókat, amíg nem jut be a segély Gázába

Addig nem áll le az Izraelhez köthető hajók támadása, ameddig a segélyek el nem érik a palesztinokat Gázában, közölte a húszik vezetője, Abdel-Malek al-Houthi csütörtökön a helyi tévében.

Az országunk addig folytatja a támadásait, ameddig élelem és gyógyszer nem jut Gáza népének.

– közölte. Szerinte az amerikai és brit eszkaláció csak megerősítené a hitüket és elszántságukat.

ENSZ-létesítményt ért tűzérségi támadás a Gázai övezet déli részén

Legalább tizenketten vesztették életüket és hetvenöten megsérültek a Gázai övezet déli részén Hán-Júnisz városában található, civileknek menedéket nyújtó ENSZ-létesítményt ért tűzérségi támadásban – közölte Thomas White, az ENSZ Közel-Keleti Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Szervezetének (UNRWA) igazgatója.

A támadás után tűz keletkezett az épületben, ahol a harcok elől menekülő emberek kerestek menedéket. A létesítmény fiatal palesztinok számára szakképzési központként működött. Szemtanúk szerint az izraeli tűzérség lőtte az épületet, az izraeli hadsereg azonban kizárta ennek a lehetőségét, jelezték ugyanakkor, hogy kivizsgálják az ügyet.

Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) szerint a harci tevékenység Hán-Júniszban egy nagyjából négy négyzetkilométeres térségre összpontosul, amelyet mintegy 88 ezren laknak, de becsléseik szerint 425 ezer menekült is ott tartózkodik, akik a helyi iskolákban, illetve kórházakban kerestek menedéket.

(MTI)

A következő feltételhez köti a Hamász a túszokról szóló tárgyalások megindítását

Az izraeli hadsereg gázai csapatkivonása előtt nem lehet szó semmilyen újabb, a túszok elengedéséről szóló tárgyalásról – jelentette ki csütörtökön a Hamász szóvivője.

Gázi Hamad a sajtónak nyilatkozva azt mondta, hogy a palesztin és az izraeli fél között az Egyesült Államok, Katar és Egyiptom közvetítésével zajló tárgyalások során csupán apró előrelépés történt, míg a Hamász bejrúti irodájához köthető források szerint Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök elutasította a tűzszüneti javaslatokat. A Hamász a maga részéről nem fogadta el azt az izraeli ajánlatot, mely az alku részeként lehetővé tenné a terrorszervezet vezetésének távozását az övezetből.

Szerdán a Gázai övezetben tüntetést tartottak és eddig példátlan módon gázai palesztinok követelték az izraeli túszok elengedését a háború lezárása érdekében.

(MTI)

„Helló, hogy vannak? Minden rendben” – felidézte találkozását a Hamász vezetőjével egy idős izraeli túsz

A Chanel12 izraeli tévécsatornának nyilatkozott egy 72 éves asszony, akit közel két hónap után szabadítottak ki a Hamász fogságából. A Guardian által szemlézett interjúban a nő felidézte azokat a napokat, amiket sorstársaival együtt egy sötét pincében kellett átvészelnie, ahol a terrorszervezet vezetője, Jahja esz-Szinvár is meglátogatta őket.

Az Adina Moshe nevű nőt október 7-én rabolták el a terroristák a Nir Oz-i kibucból. Amikor a fegyveresek rájuk törtek, a férjét lábon lőtték, neki innentől nem sok esélye volt a menekülésre, de Adina sem járt sikerrel, hiába volt biztonsági szoba a házukban, a terroristák ki tudták rángatni onnan. Még el tudtak búcsúzni egymástól, mielőtt a férjét agyonlőtték volna. Őt magát motoron vitték vissza a Gázai övezetbe, útközben az egyik terrorista kitépte az egyik füléből a füllbevalót, és a másikkal is így tett volna, ha a nő nem ajánlja fel inkább önként, hogy odaadja. Minden ékszerét elvették.

Több tucat másik tússzal együtt a Hamász titkos alagútrendszerébe vitték, elmondása szerint órákon keresztül bolyongtak a rosszul megvilágított folyosókon, mire az örzésükre kijelölt helyre értek. Ekkor azt mondták neki, hamarosan szabadulnak. „Elhittük nekik. Hittünk benne, hogy Izrael minél előbb kiszabadít majd minket”– mondta a csatornának Adina, aki mégis kénytelen volt közel két hónapig a Hamász karmai között raboskodni. Egy alkalommal a terrorszervezet vezetője, Jahja esz-Szinvár is meglátogatta őket. „Helló, hogy vannak? Minden rendben?” – kérdezte tőlük a terrorvezér héberül, mire a foglyok lehajtották a fejüket és nem feleltek.

Adina végül közel ötven nap után szabadult ki tucatnyi másik fogvatartottal, főleg nőkkel és gyerekekkel együtt. Azóta is érez némi neheztelést az izraeli vezetés irányába, mert az érzése szerint nem tett meg mindent, hogy minél előbb szabadok legyenek. A fogság ideje alatt többször hangoztatta a többi fogolynak: „Legalább két hónapig itt leszünk, de nem a Hamász miatt.”

A palesztinok vezetőjével tárgyalt a brit külügyminiszter

Ciszjordániában tárgyalt a brit külügyminiszter, David Cameron a Palesztin Autonómia Hatóság vezetőjével, Mahmúd Abbásszal. Minderről a brit politikus adott hírt az X-en.

A találkozón a felek megvitatták annak a lehetőségeit, hogy miként lehetne a rövidtávú tűzszünettől – ideértve a segélyszállítmányok célbajuttatását és a foglyok szabadon engedését – eljutni a tartós fegyvernyugvásig a gázai konfliktusban. Cameron szerint beszélgetésükben szót ejtettek az önálló palesztin állam létrehozásának lehetőségéről is, mint a megoldás kulcsáról.

Újabb menekültáradat indult el az egyiptomi határ felé

Folytatódtak a harcok csütörtökre virradóra a Gázai övezet déli részén lévő Hán-Júnisznál, az izraeli hadsereg (IDF) felszólította az ott élőket, induljanak tovább a várostól délebbre található Rafah felé. Mindeközben Katar bírálta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, aki a héten Doha közvetítői szerepét kifogásolta – írja az MTI. Helyszíni beszámolók és az internetre feltett videófelvételek szerint a harcok dúlta Hán-Júszniszból és környékéről máris újabb menekültáradat indult az egyiptomi határon található Rafah felé, sokan azonban emlékeztetnek arra, hogy az oda vezető utak is veszélyesek.

Az IDF bejelentette, vizsgálatot indít az ENSZ palesztinokat segélyező ügynökségének (UNRWA) hán-júniszi központja ellen szerdán végrehajtott csapása ügyében.  A hadsereg közleményben tudatta, hogy máris kizárták a légicsapást és a tüzérségi támadást is, hozzátéve, elképzelhető, hogy a csapás a Hamász támadásának eredménye volt. Az UNRWA létesítménye elleni, kilenc halottal járó támadást az Egyesült Államok is elítélte. Vedant Patel, az amerikai külügyminisztérium szóvivője pedig felszólította a szemben álló feleket, tegyenek meg mindent a világszervezet központjainak védelméért.

Mindeközben Katar felszólalt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az izraeli 12-es csatorna televízió által kedden kiszivárogtatott nyilatkozata miatt, melyben a kormányfő – a Gázai övezetet irányító Hamász fogságából kiszabadult túszokkal rendezett találkozóján – problematikusnak nevezte Doha közvetítői szerepét.

Nincsenek illúzióim velük kapcsolatban… Meglennének az eszközeik, hogy nyomást gyakoroljanak a Hamászra (…) Elvégre ők pénzelik (a Hamászt)

– mondta Netanjahu. Mádzsid el-Anszári, a katari külügyminisztérium szóvivője felelőtlennek és destruktívnak minősítette a miniszterelnök szavait és emlékeztetett arra, hogy novemberben éppen katari közvetítéssel szabadult ki izraeli túszok egy csoportja Gázából. A szóban forgó felvételen Netanjahu bírálta továbbá az Egyesült Államok és Katar között született, a Katarban lévő amerikai támaszpont működésének meghosszabbításáról szóló egyezményt is.

Ahelyett, hogy Katar az Egyesült Államokkal ápolt stratégiai kapcsolatait venné célba, az izraeli kormányfő remélhetőleg a túszok kiszabadításával foglalkozik majd

– jegyezte meg ezzel kapcsolatban a szóvivő.

Olvasói sztorik