Nagyvilág
Élő
Részben sikerült visszaállítani az áramszolgáltatást azokon a helyeken, ahol szombaton támadás érte az infrastruktúrát, például Odesszában és egyes nyugati régiókban – közölte szombat éjszaka Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Élő
Az ukrán-magyar határszakaszon 6014-en léptek be szombaton Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6489-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t.
Élő
A G7-es országok elítélték a Zaporizzsja atomerőmű vezetésének Oroszország általi elrablását, és felszólított az erőmű feletti teljes ellenőrzés azonnali visszaadására Ukrajnának – írja a Reuters.
Élő
Október 19-én a Wagner-csoport tulajdonosa, Jevgenyij Prigozsin az interneten azt állította, hogy mérnökcsapata kiterjedt, megerősített „Wagner-vonalat” épít fel az oroszok által megszállt Luhanszk megyében, és közzétett egy térképet, amely a projekt tervezett terjedelmét mutatja – olvasható a brit védelmi minisztérium vasárnap reggeli gyorsjelentésében.
Élő
Az ukrán energetikai létesítmények elleni orosz támadások a tél közeledtével jelentős "humanitárius katasztrófával" fenyegetnek – jelentette szombaton az ukrán kormányzat. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte: az orosz hadsereg harminchat rakétát lőtt ki szombaton ukrajnai célpontokra.
2022. 10. 22. 21:41
Élő
Két településről is kivonultak az oroszok Herszon megyében az ukrán vezérkar jelentése szerint: Csaklovét és Csarivnét adták fel az oroszok.
2022. 10. 22. 20:35
Videó
Jelenleg nagyon nehéz politikai menedékjogot szerezniük Németországban azoknak az oroszoknak, akik a szeptemberi katonai mozgósítás elől menekülve hagyták el a hazájukat. A Deutsche Welle videója.
Élő
Bent járt egy forgatócsoport Bahmutban, amelyet már több hónapja ostromolnak az oroszok.
2022. 10. 22. 17:36
Élő
A herszoni orosz hatóság szombaton felszólította a dél-ukrajnai város polgári lakosságát, hogy haladéktalanul hagyja el a várost.
2022. 10. 22. 16:03
Élő
Az ukrán védelmi minisztérium szemléltető ábrákat adott ki, hogy megmagyarázza a nemzetközi közvéleménynek, hogy el tudják képzelni, milyen hosszú is a 2450 kilométeren keresztül kanyargó orosz-ukrán frontvonal.
2022. 10. 22. 15:15
Élő
"Másfél millió ukrán maradt áram nélkül a szombati orosz légicsapások következtében" – számolt be Kira Rudik ukrán parlamenti képviselő.
2022. 10. 22. 14:24
Élő
Folytatják az oroszok Nyugat-Ukrajna bombázását, a Guardian szerint ezúttal energetikai létesítményeket vettek célba, és okoztak azokban komoly károkat.
2022. 10. 22. 13:07
- 10:04 „Ez gyakorlatilag gyermekrablás” – Szabó Tímea feljelentette a gyámhatóságot
- 09:49 Újra itt a plakátrengeteg – máris elborította a kampány Budapest utcáit
- 09:39 Magyar Péter: A gödi akkugyárból az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes anyagokat
- 09:39 Donald Trump: Robert De Niro egy tébolyodott ember rendkívül alacsony IQ-val
- 09:29 Átlátszó: Tűzeset és robbanás történt a komáromi akkugyárban
- 09:21 Közel 3 métert emelkedhet a Duna vízszintje Budapestnél péntekig
- 09:18 Súlyosabb büntetést kér az ügyészség Herczeg Zoltánra
- 09:11 Lakossági távhőpályázat: a minisztérium újra megnyitotta a lehetőséget
- 09:02 Kuba: terrorista akcióra készültek, akiket a határőreik lelőttek egy amerikai motorcsónak fedélzetén
- 08:50 Jól fialtak a nyugdíjpénzek: az utóbbi három évben érték el eddig a legjobb hozamot az önkéntes nyugdíjpénztárak
- 08:40 Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája
- 08:32 Megvan a Tankcsapda új gitárosa
- 08:28 Republikon: 45 százalék Magyart, 37 százalék Orbánt látná szívesen miniszterelnöknek
- 08:23 Sniccerrel vagdosott le választási plakátokat, majd megütötte az őt videózó szemtanút
- 08:22 „Biztosan nincs a kártyáján pénz”, belső vizsgálatot indított a SPAR Orsós János bejegyzése kapcsán
- 08:22 „Biztosan nincs a kártyáján pénz”, belső vizsgálatot indított a SPAR Orsós János bejegyzése kapcsán
- 07:34 A Btk. 338. §-t idézte Orbán Viktornak a Vidéki prókátor
- 07:14 Zelenszkij: Nem lehet gyorsan megjavítani a Barátság kőolajvezetéket
- 05:30 Emlékszel még a 90-es évek magyar fiúbandáinak slágereire? Akkor folytasd a dalszöveget! – Kvíz
- 07:01 Elegük lett abból, hogy a képviselőjük mindig a Fidesszel szavaz? – Egyre többen iratkoznak le a német nemzetiségi listáról
- 06:43 Fejbe lőtte magát Martin Short lánya
- 08:32 Megvan a Tankcsapda új gitárosa
- 06:55 „Aki önálló, az veszély" – kilép a Fideszből egy volt józsefvárosi képviselőjelöltjük
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 06:00 Tényleg drágák a magyarországi bankok, de nem attól, hogy sokan vannak
