Nagyvilág

Rishi Sunak ismét megpróbál brit kormányfő lenni

Susannah Ireland / AFP
Susannah Ireland / AFP

Miután mindössze hat hétig tartó kormányzás után a minap lemondott Liz Truss brit miniszterelnök és egyben a Konzervatív Párt vezetője, a toryk villámgyors eljárás során új kormányfőt keresnek.

Korábban Penny Mordaunt már jelezte, hogy elindul a választáson, vasárnap pedig Rishi Sunak, volt pénzügyminiszter jelentette be az indulását, miután ő is összegyűjtötte az induláshoz szükséges elegendő támogatót. Nem olyan rég mindketten próbálkoztak már hasonlóval, amikor Boris Johnson lemondása után üresedett meg a miniszterelnöki pozíció. Mordaunt akkor nem jutott be az utolsó fordulóba, Sunak viszont igen, de végül Truss győzött. A jelöltekről akkor itt írtunk hosszabban.

A konzervatívok legkésőbb október 28-a péntekig megválasztják Truss utódát, de ha az egyik jelölt elegendő szavazatot szerez az alsóházi képviselők között tartott voksoláson, akkor akár már hétfőn meglehet az új miniszterelnök. A versenyhelyzetet fokozhatja, hogy a találgatások szerint Boris Johnson is újra elindul a pozícióért. Ezt hétfő délutánig van ideje bejelenteni, de indulását már nagyjából tényként kezelik, tekintve, hogy a karibi üdüléséről is idő előtt hazautazott a nyáron lemondott politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik