Nagyvilág amerikai elnökválasztás 2020

Szteroidokkal felpumpált őrületté vált az elnökválasztás hajrája

Trump visszatért a kórházból a Fehér Házba, és ezzel egy olyan hét vette kezdetét, amiről évtizedek múlva is beszélni fognak.
Korábban a témában:

Az idei év visszatérő poénja, hogy annyi minden történik Donald Trump elnöksége alatt, hogy évtizedek múlva a történészhallgatók nem a 21. század elejének amerikai történelmére fognak szakosodni, hanem csak a 2020-as év egy-egy hónapjára. Az elnökválasztás hajrája azonban már olyan őrületes tempóban ontja a jelentőségteljes eseményeket, hogy lassan már egy-egy héten vagy napon is annyi minden történik, hogy arról akár külön szemesztereket is lehet majd tartani az egyetemeken.

Az őrület még október elsején indult el, amikor bejelentették, hogy Trump megfertőződött a koronavírussal, és már másnap kórházba is szállították, ahol oxigént kapott, egy kísérleti stádiumban lévő gyógyszerrel kezelték, és szteroidot is adtak neki.

Trumpot múlt hétfőn kiengedték a kórházból, és az elnök egy sokakat diktatúrákra emlékeztető propagandavideóval tért vissza a Fehér Házba, ahol a balkonon állva jelentőségteljesen lerántotta magáról arcmaszkját, hogy mutassa, teljesen meggyógyult, és kész a munkára.

Fotó:  NICHOLAS KAMM /AFP

A Fehér Ház optimizmusát azonban jelentősen aláásta, hogy az elnök jól láthatóan nehezen vette a levegőt, miután megszabadult maszkjától.


Betegsége közben senki sem tudhatta meg, hogy Trump pontosan milyen egészségügyi állapotban van. A Twitter-oldalán mindenesetre nagy volt a csönd, ebből lehetett sejteni, hogy az elnök nincs jól. Ez változott meg hétfőn és kedden, amikor még tőle is szokatlanul heves tempóban kezdett el üzeneteket küldözgetni a közösségi oldalon, felvetve a lehetőségét, hogy a szteroidok hatásának köszönhető a vehemens „Twitter-vihar”.

A legnagyobb kérdés, ami az amerikai sajtót szinte egész héten foglalkoztatta, hogy nem lehet tudni, mikor volt Trump utolsó negatív Covid-tesztje. A kérdés azért lényeges, mert a Fehér Ház korábbi közlései szerint az elnököt minden nap tesztelték a vírusra, és felmerült, hogy már a bejelentés előtti napokban  megfertőződött, a tünetei ugyanis gyanúsan gyorsan súlyossá váltak ahhoz képest, hogy csak csütörtökön kapta el a vírust.

Az, hogy a Fehér Ház nem volt hajlandó elárulni, mikor volt Trump utolsó negatív tesztje, sokakban felvetette a gyanút, hogy Trump már napok óta pozitív lehetett, csak ezt nem hozták nyilvánosságra, abban bízva, hogy tünetmentes lesz, és el lehet titkolni fertőzését. Egy nagy teret nyert összeesküvés-elmélet szerint az elnök már akkor tudta, hogy pozitív, amikor szeptember 29-én részt vett a Joe Biden demokrata elnökjelölttel folytatott vitán, és esetleg szándékosan meg akarta fertőzni. A vitára ugyanis későn érkezett, ezért a helyszínen nem tesztelték le.

Ennél valószínűbb verzió, amit névtelenül nyilatkozó kormányzati tisztségviselők állítottak egyebek mellett a Washington Postnak és a CNN-nek, hogy Trumpot nem tesztelték le naponta a vírusra.

Fotó: Olivier DOULIERY /POOL /AFP

Közben egymás után derült ki, hogy a Fehér Ház teli van koronavírusos emberekkel. Legalább két tucatnyi, egyes számítások szerint 37 ott dolgozó, vagy ott az elmúlt napokban megjelent ember tesztje lett pozitív. Köztük van Trump szóvivője, és a sajtóiroda több munkatársa, Trump kampánymenedzsere, több szenátor és újságíró is.

Az amerikai fegyveres erőket irányító vezérkari főnökök tanácsának tagjai közben karanténba kerültek, miután pozitív lett az amerikai parti őrség második emberének számító Charles Ray admirális koronavírus-tesztje. Kiderült az is, hogy már szeptember óta beteg a Fehér Ház biztonsági szolgálatának vezetője a koronavírus miatt.

Trump: nem kell félni a Covidtól

Miközben republikánus politikusok és kampányszakemberek abban bíztak, hogy a fertőzés hatására Trump komolyabban fogja venni a vírus jelentette veszélyt, ő mégsem ezt az üzenetet közvetítette. Miután gyógyultnak nyilvánították, kijelentette, hogy „nem kell félni a Covidtól”, azt tanácsolta az embereknek, hogy „ne hagyják, hogy az uralja az életüket”, és arról is beszélt, hogy a vírus egyszer csak  magától „el fog tűnni”.

A héten kiderült az is, hogy elmarad az elnökjelöltek második vitája, miután Trump közölte, hogy nem hajlandó részt venni egy virtuális vitán, ám a személyes vita az elnök pozitív tesztje miatt lehetetlenné vált.

Botrányok, amik közben elsikkadtak

Miközben a sajtó Trump fertőzésével volt elfoglalva, egymás után derültek ki olyasmik, amik más esetben botrányt okoztak volna.

  • Trumpot egy olyan kísérleti gyógyszerrel kezelték, amit abortált magzat felhasználásával készítettek. A Trump-kormányzat korábban ellenezte az ilyen módszerrel készülő gyógyszerekkel való kísérleteket.
  • Kiderült, hogy a Fehér Ház egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy végigkövesse, ki és mikor fertőződött meg az épületben tartott eseményeken. Emellett nem értesítették azokat, akik pozitív tesztű emberekkel találkoztak a Fehér Házban.
  • Trump egy interjúban a harc közben elesett amerikai katonák rokonai okolta, amiért megfertőzték egy Fehér Házban tartott eseményen, ahol nem tartották be a járványügyi szabályokat.
  • A Fehér Ház megakadályozta, hogy a járványügyi hatóság (CDC) kötelezővé tegye a maszkviselést a tömegközlekedési eszközökön.
  • Kiderült, hogy Trump kabinetfőnöke még tavasszal a helyi járványügyi szabályokat semmibe véve tartott egy nagy esküvőt a lányának a Georgia állambeli Atalantában.
  • A szenátus republikánus frakciójának vezetője, Mitch McConnell közölte, hogy augusztus óta nem tette be a lábát a Fehér Házba, mert ott nem vették komolyan a járványügyi intézkedéseket.
  • Trump a politikai ellenfeleinek bebörtönzését követelte a legfelsőbb ügyésztől. Az elnök Barack Obama, Hillary Clinton és Joe Biden letartóztatását akarta.
  • Mike Pompeo amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy nyilvánosságra fogják hozni Hillary Clinton e-mailjeit, amik még a 2016-is elnökválasztás alatt okoztak nagy botrányt.
  • Az FBI letartóztatott hat férfit, akik egy milícia tagjaiként el akarták rabolni Michigan demokrata kormányzóját, akire azért nehezteltek, mert járványügyi korlátozásokat vezetett be. Trump korábban arra szólította fel híveit, hogy szabadítsák fel Michigant. Egy helyi seriff közben megvédte a letartóztatott embereket. Hét másik embert meg azért tartóztattak le, mert meg akarták támadni az állam törvényhozását, és polgárháborút akartak kirobbantani.
  • Kiderült, hogy Trump igazságügyi minisztériumának vezetése támogatta azt a szabályt, hogy az illegális migránsként érkező emberektől el kell venni a gyermekeiket, legyenek bármilyen kicsik, még a csecsemőket is.
  • A New York Times közben folytatta a Trump adóbevallásáról szóló sorozatát. A héten kiderült, hogy feltehetően illegálisan kapott pénzt egy Las Vegas-i kaszinótól a 2016-os elnökválasztás alatt, és az is, hogy több mint kétszáz cég, külföldi kormányzat és érdekcsoport több millió dollárt fizetett Trump cégének, és utána számukra kedvező politikai döntések születtek.

Zajlik a választás

Mindeközben az emberek már el is kezdtek szavazni. Levélben voksolnak, vagy a korai szavazás lehetőségével élnek, miután a szavazóhelyiségek már egy hónappal az elnökválasztás napja előtt megnyíltak. A közösségi oldalakon terjedő videók tanúsága szerint rengetegen élnek ezekkel a lehetőségekkel, ami rossz hír lehet Trumpnak, a magas részvételi arány ugyanis hagyományosan inkább a demokratáknak szokott kedvezni.

Az alábbi videó Ohio államban készült, a korai szavazás első napján:

Ez pedig egy másik ohiói megyében:

Hasonló a helyzet Texasban, a Houston városát is magába foglaló Harris megyében, ahol egy levélszavazatokat leadására szolgáló helyen állnak sorba az autók.

A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint Biden a nagy esélyese az elnökválasztásnak. Trump nemcsak az országos felmérésekben zuhant nagyot – elsősorban a nőket, az időseket és a külvárosokat kezdi elveszíteni –, hanem az elnökválasztás szempontjából kulcsfontosságú államokban is. A republikánusok belső felmérései – amik jellemzően pontosabbak, mint a nyilvános kutatások – azt mutatják, hogy még a biztos republikánusnak számító államokban is közel van Trumphoz Biden.

Trump most agresszív kampányolással próbálja megakadályozni Biden győzelmét. Az Axios információi szerint az elnökválasztás napjáig minden egyes napra kampányeseményeket szerveznek neki, de több munkatársai szerint aggodalomra ad okot. Ahogy egyikük a lapnak kijelentette:

Meg fogja ölni magát.

Kiemelt kép: Jeff Swensen /Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Orbán Viktor: Hétfőtől új világ kezdődik

A kormány lezártnak tekinti a beszoktatást a maszkviseléssel kapcsolatban, hétfőtől büntetni kell. Orbán Viktor szerint januárban a krónikus betegeknek és legveszélyeztetettebb időseknek beadhatják a koronavírus-vakcinát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.