Akár már vasárnap aláírhatják az Egyesült Államok és Irán közötti háború lezárásáról szóló memorandumot – írta meg a Reuters. A legvalószínűbb helyszínnek a találkozóra és a dokumentum aláírására Genf tűnik.
Egy nyugati forrástól származó információk alapján a megállapodás szövege még változhat, azt várhatóan szombaton véglegesítik. Irán továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a megállapodás a libanoni harcoknak is véget vessen, ahol Izrael az Irán által támogatott Hezbollah milícia ellen harcol. A memorandumot JD Vance amerikai alelnök és Mohammad Bagher Ghalibaf iráni parlamenti elnöke írhatnák alá.
Trump most éppen elállna az újabb csapásoktól
Most kötöttünk egy nagyszerű megállapodást az iráni háború lezárásáról
– nyilatkozta Donald Trump amerikai elnök újságíróknak csütörtökön a Fehér Házban. Erre hivatkozva közölte, eláll az Irán elleni újabb csapásoktól, pedig ezt megelőzően, még aznap azt ígérte, „nagyon keményen” lecsap az országra.
A szoros hivatalosan is megnyílik, amint aláírjuk a megállapodást, ami hamarosan megtörténhet, akár már ezen a hétvégén Európában
– mondta Trump, hozzátéve, hogy Vance is részt vesz az aláíráson. „Úgy tudom, a válasz igen” – válaszolta arra a kérdésre, hogy Irán legfőbb vezetője, Modzstaba Hámenei ajatollah is jóváhagyta-e a megállapodást.
Inkább Iránnak lehet előnyös, de Izrael még bekavarhat
Az iráni tisztviselők által pénteken ismertetett feltételek alapján úgy tűnik, a megállapodás inkább Irán számára lenne előnyösebb, hiszen amellett, hogy a nukleáris kérdések tisztázását későbbre halasztanák, az Egyesült Államok:
- feloldaná az iráni olajexporttal kapcsolatos szankciókat,
- felszabadítana több milliárd dollárnyi befagyasztott iráni vagyont,
- és minden fronton tűzszünetet írna elő, beleértve Libanont is.
Emellett újra megnyílhatna a Hormuzi-szoros is, amelyet Irán Trumpék februári támadásai után zárt le. Az ugyanakkor még nem ismert, a megállapodásért cserébe Irán mit ajánlana fel, ahogyan az Egyesült Államok részéről sem érkezett még hivatalos reakció.
Az iráni Mehr hírügynökség szerint a feltételek további jelentős amerikai engedményeket is tartalmaznak, többek között az amerikai erők visszavonását Irán közvetlen környezetéből, valamint egy terv kidolgozását az iráni gazdaság újjáépítésére, melynek keretében az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek legalább 300 milliárd dollár értékű tervet kell benyújtaniuk Irán számára.
A libanoni harcok korlátozása ugyanakkor nehezen lehet elfogadható Izrael számára, amely februárban az Egyesült Államok oldalán lépett be a háborúba, de nem vett részt a béketárgyalásokon. Benjamin Netanjahu miniszterelnök hivatala közleményben hangsúlyozta: Izrael nem részese semmilyen Iránnal kötött memorandumnak.
