Nagyvilág koronavírus

Orvosai szerint Donald Trump teljesen tünetmentes

Napok óta láza sincs az elnöknek, írták az erről szóló közleményben.

Donald Trump amerikai elnök teljesen tünetmentes és napok óta láztalan – közölte Sean Conley, a Fehér Ház orvosa szerdán kiadott közleményében, miután az elnököt az előző napokban koronavírus-fertőzés miatt kezelték.

A közlemény szerint az amerikai elnök az elmúlt 24 órában tünetmentes volt és négy nap óta folyamatosan láztalan is. A vizsgálatok tanúsága szerint a vérében kimutathatóak a Covid-19 antitestjei. Sean Conley hangsúlyozta, hogy Donald Trump állapota stabil.

Donald Trumpnál és a first ladynél, Melania Trumpnál a múlt héten csütörtökön diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést, és az elnököt pénteken kórházba is szállították. A bethesdai Walter Reed katonai kórházban az első napon kétszer is szüksége volt oxigénre, bár ezt csak vasárnap hozták nyilvánosságra, és több gyógyszert, köztük egy kísérleti antitest-készítményt és Remdesivirt kapott. A Remdesivir-kezelést keddig kapta, vagyis még azt követően is, hogy hétfőn este visszatérhetett a Fehér Házba. Azóta folyamatosan dolgozik, az elnöki hivatal egyik elkülönített részében.

Múlt csütörtök óta a Fehér Ház több munkatársáról derült ki, hogy megfertőződött a koronavírussal. Így például vírusos lett Hope Hicks, a Fehér Ház kommunikációs igazgatója, Kayleigh McEnany, az elnöki hivatal szóvivője, aki hétfőn vonult karanténba. Stephen Miller elnöki főtanácsadó pedig kedden este jelentette be, hogy pozitív a vírustesztje.

Kiemelt kép: SAUL LOEB/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik