Sikerpályán van az elmúlt években az orosz külpolitika, az előző évtizedekhez képest számos területen sikerült ismét megkerülhetetlen szereplővé válnia Oroszországnak. A hibrid hadviselés Ukrajnában, a szíriai beavatkozás Iránnal közösen, a török kapcsolatok erősödése Washington rovására, Vlagyimir Putyin látványos „fellépései” az osztrák külügyminiszter esküvőjén vagy épp Angela Merkellel közösen, más-más módon, de mind ennek a jelei.
Eközben a világ kevésbé reflektorfényben levő régióiban is erősödik az orosz jelenlét, általában az amerikai befolyás kikezdésének szándékával. Tavaly az Iraki Kurdisztánban lett a Rosznyeft szinte egy pillanat alatt a legnagyobb külföldi befektető, egyben az életben maradást jelentő, Törökországba vezető kőolajvezetékek birtokosa. Kalasnyikov-gyár épül Szaúd-Arábiában, és Pakisztán, valamint a Fülöp-szigetek is új üzleteket között Moszkvával.
Afganisztán persze különleges helyet foglal el az orosz külpolitikában, mert a mostani polgárháború eredőjének mégiscsak az 1979-es szovjet beavatkozás tekinthető. A szovjet csapatok 1988-ban politikai értelemben vereséget szenvedve hagyták el az országot, és Moszkva figyelme egészen 2001-ig jelképesnek volt mondható. Az akkori amerikai beavatkozás Oroszország érdeklődését is revitalizálta, sokáig az USA-val együttműködve. Csak az ukrajnai konfliktus után vált szét itt is a két nagyhatalom érdeke, ezután lehetett először olyan híreket hallani amerikai tábornokoktól, hogy Oroszország fegyverekkel támogatja az afgán és a NATO-erők ellen küzdő talibán mozgalmat.
Helyzeti előny Moszkvánál
17 év polgárháború után magabiztosan jelenthetjük ki, hogy az USA kudarcot vallott, katonai értelemben nem fog tudni nyerni Afganisztánban az elköltött dollár százmilliárdok ellenére sem. A dilemma jelenleg az Washington számára, hogy kivonulni sem tud, mert az nagy diplomáciai blamázs lenne, a tálibokkal pedig talán a szélsőséges dzsihadista csoportok is visszatérnének – az Iszlám Állam már most is ott van.
Az amerikai külpolitikai célja így Barack Obama óta az: jelen lenni, de minimális erőkkel. Saját katonák helyett az afgán erőket finanszírozni, és közben keresni a tárgyalásos megállapodást a tálibokkal. Nem egyszerű feladat, a kudarcok listájánál csak a próbálkozásoké hosszabb.
Geostratégiai szinten az amerikai erőfeszítések súlyos hátrányt szenvednek, ugyanis Afganisztán legfontosabb szomszédai, Kína, Irán és főleg Pakisztán egyáltalán nem érdekelt a sikerben. Ezt a három országot más is összeköti: Moszkvával szoros kapcsolatokat ápolnak. Pakisztán talán még nem, de ez az ország az elmúlt húsz évben folyamatosan távolodik az USA-tól.
A Kreml az elmúlt években – látva az amerikai tétlenséget és tanácstalanságot – fokozatosan újította fel kapcsolatrendszerét a térségben, bevonva Afganisztán északi szomszédait, az egykori szovjet tagköztársaságokat is. Moszkva előnye tehát az, hogy a polgárháborús ország szinte mindegyik szomszédjával jobb kapcsolatokat ápol, mint Washington, ráadásul a tálibok is hajlandók tárgyalni vele.
Moszkva 2018-ban sebességet váltott, először áprilisra tervezték azt a nagy konferenciát, amelyre Afganisztánt, az ellenzéket, a szomszédos országokat, továbbá Indiát és az Egyesült Államokat hívták volna meg. Ilyenre nem volt példa az elmúlt évtizedekben. Részben a szíriai események és futball-világbajnokság miatt aztán a konferenciát el kellett napolni.
Az új dátum 2018. szeptember 4-e lett volna, az USA persze előre jelezte, hogy nem vesz részt a találkozón. A kabuli kormánynak volt előzetes feltétele, mégpedig azért, hogy a tálibok velük is tárgyaljanak közvetlenül. Miután erre nem voltak hajlandóak, Ashraf Ghani afgán államfő jelezte, hogy távol maradnak. Ez már olyan lépés volt, amely Moszkvát is lépésre késztette, mégiscsak furcsa lett volna egy Afganisztánról szóló békekonferencia Afganisztán hivatalos képviselői nélkül
Titkos tárgyalások a békéhez?
Volt már néhány konfliktus a világban, ahol a békéhez titkos béketárgyalások vezettek. Afganisztán esetében 2009-2010 tájékán kezdődött el a kapcsolatkeresés a tálibok és az USA között, kezdetben német közvetítéssel. Később bekapcsolódott Katar is, és ott is nyílt meg 2013-ban a talibán „politikai irodája”. Ahogy megnyílt, mindjárt be is zárt, mert a tálibok a legfontosabb, az afgán kormány által támasztott feltételt szegték meg – mindjárt felvonták a saját „országuk” zászlaját. Ebből akkora diplomáciai botrány kerekedett, hogy az USA Obama elnök ideje alatt felhagyott minden további erőfeszítéssel.
Kabulnak már akkor is az volt a fő kifogása, hogy a tálibok nem voltak hajlandóak közvetlenül az afgán vezetéssel tárgyalni, de Washington meg tudta győzni őket. Nagyobb gond volt ennél, hogy Pakisztán – amely a tálibok fő támogatója – sem akart kimaradni az egyeztetésekből, nehogy a hátuk mögött szülessen alku, ezért ahol tudták, akadályozták az amerikai-tálib tárgyalásokat. A közvélemény pedig azt nem értette, ha tárgyal egymással a két oldal, akkor közben Afganisztánban mért folyik a háború továbbra is. Sajnos a titkos béketárgyalások már csak ilyenek, amíg nincs végső egyezség, egyik oldal sem mutathat gyengeséget, és ugyanolyan elszántan kell harcolnia, mintha semmi sem lenne a háttérben.
Donald Trump elnöksége ugyanezt a kettősséget mutatja. Az USA hivatalosan a tálibok, az al-Káida és az Iszlám Állam helyi erőinek legyőzésére törekszik, a tálibok pedig véresebbnél véresebb terrorakciókat és hadműveleteket hajtanak végre. 2018 januárjában egymást érték az öngyilkos merényletek Kabulban, augusztus elején pedig a tálibok meglepetésszerűen megtámadtak egy majd 300 ezres nagyvárost, amit megint csak súlyos áldozatok révén sikerült visszafoglalni.
Eközben Dohában a tálibokkal ismét megkezdődtek a titkos tárgyalások. Először csak az Obama-adminisztráció külügyesei vették fel a kapcsolatot „privátban”, majd az egyeztetések idén júliusban közvetlen amerikai-tálib tárgyalásokhoz vezettek. Állítólag most komolyabbak a tálibok, megbízhatóbban tárgyalnak és több a remény a megállapodásra.
Az orosz kísérletet a moszkvai tárgyalásokra sokan ebbe a kontextusba helyezik: saját szerepet keresni a tárgyalásokban, rivalizálást, zavart kelteni Kabul, Washington és a tálibok között, vagy egyszerűen csak kihasználni ez a lehetőséget (is), hogy Oroszország jelenléte látható legyen.
Kiemelt kép: Gulamulláh Habibi / EPA / MTI
