Nagyvilág

Tiltakoznak a fejkendő ellen az Air France utaskísérői

A szakszervezet azt kéri, hogy csak annak kelljen Teheránba repülnie, aki ezt önként vállalja.

Április közepétől ismét repül Teheránba az Air France, de a légitársaság több utaskísérője jelezte: nem hajlandó fejkendőt viselni az iráni fővárosban.

A járatok újraindítása a diplomáciai enyhülésnek köszönhető, az Air France azonban előre jelezte, hogy a női utaskísérők a repülés ideje alatt viseljenek nadrágot és bő zakót, a repülőgépből való kiszálláskor pedig kendővel takarják el hajukat.

A polgári légiközlekedésben dolgozók szakszervezetének képviselője azt mondta: naponta kapnak hívásokat aggódó utaskísérőktől, akik azt mondják, nem akarják viselni a fejkendőt. Christophe Pillet a pénteki egyeztetésen azt kérte a légitársaság vezetőjétől, hogy a teheráni járatra önkéntes alapon válogassák ki a személyzetet, hogy senkinek ne sérüljön a lelkiismereti szabadsága.

Az Air France vezetése ugyanakkor szankciókkal fenyegeti azokat, akik nem hajlandóak betartani az utasítást. Arra hivatkoznak, hogy a személyzetnek, mint minden külföldi látogatónak, tiszteletben kell tartania annak az országnak a törvényeit, ahová belép. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a fejkendő viselése nem újdonság, hiszen Szaúd-Arábiában is kötelező, és nyolc évvel ezelőtt is ez volt a szabály, amikor még repült az Air France Iránba. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik