Nagyvilág

Kirúgták a dolgozókat, mert imádkozni akartak

Az amerikai gyár munkásai sztrájkba léptek, mert az ima a munkahelyüknél is fontosabb számukra.

Kirúgtak egy coloradói húsüzemből 190 munkást, nagyrészt szomáliai bevándorlókat, mert sztrájkba léptek amiatt, hogy megtagadták tőlük az imádkozás lehetőségét. A kirúgott dolgozók között van, aki már több mint tíz éve ott dolgozott.

A cég korábban nemcsak hogy megengedte, hogy imádkozzanak a dolgozók, de még külön helyiséget is biztosított erre a célra. Igaz, az erre szánt időt az ebédszünetükből vették el, de ez a gyakorlat mindenkinek megfelelt.

Az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsának vezetője azt mondta: a dolgozók úgy vélik, rosszabb, ha nem imádkozhatnak, mint az, hogy elvesztik a munkájukat. „Ez olyan számukra, mintha elveszítenék Isten áldását” – mondta.

A cég közölte: továbbra is van ugyan lehetőség az imára, de csak akkor, ha ez nem gátolja a folyamatos termelést. Hozzátették: a dolgozókat azután rúgták ki, hogy több, sikertelen kísérletet tettek a helyzet megvitatására.

A gyárban egyébként nagyjából kétezren dolgoznak. (RT)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik