Nagyvilág

Kínai az ezeréves Buddha-szobor

Buddha-szobor (Buddha-szobor)
Buddha-szobor (Buddha-szobor)

Állítja Kína.

Új bizonyítékok támasztják alá, hogy a közelmúltban Budapesten is bemutatott 1000 éves Buddha-szobor, amelynek belseje egy mumifikálódott szerzetest rejt, azonos egy Kínából ellopott műtárggyal – mondta a Kulturális Örökségek Állami Hivatala Pekingben.

Szerintük fényképekre, helyi dokumentumokra és tanúk nyilatkozataira alapozva a hivatal meg tudja erősíteni, hogy a szóban forgó Buddha-szobrot a kelet-kínai Fucsien tartomány Jangcsun településének templomából lopták el 1995-ben.
További bizonyítékokat gyűjtenek, és más illetékes osztályokkal azon dolgoznak, hogy biztosítsák a szobor visszatérését.

A Hszinhua hírügynökség szerint a nemzetközi érdeklődés középpontjába került szobrot, a múlt hét péntekén holland tulajdonosa minden magyarázat nélkül visszakérte és elszállíttatta. Korábban Budapesten is bemutatták. 

Az alkotásra különösen akkor figyeltek fel, amikor egy tavalyi hollandiai CT-vizsgálat során bebizonyosodott, hogy egy 12. századi buddhista szerzetes múmiáját rejti, amely egy párnán pihen. A kínai írásjegyekkel díszített lapos kerek párna oldalán szereplő felirat szerint a szerzetes neve Csang Liu-csüan.

Jangcsun falu lakói 1995-ben fedezték fel, hogy templomukba illetéktelenek hatoltak be és jogtalanul eltulajdonították a szobrot, amelyhez évszázadok óta hagyományosan imádkoztak. A helyi feljegyzések szerint Csang szerzetes, akit szektaalapítónak tartanak, a Szung-dinaszita (960-1279) idején élt, gyógyfüves tudománya révén segítette az emberek gyógyítását és terjesztette a buddhista vallást. 37 éves korában halt meg, testét a helyiek mumifikálták és egy szobrot alkottak köré.

A mindeddig névtelenségbe burkolózó holland tulajdonos kedden arról tájékoztatta a Hszinhua hírügynökséget, hogy a szobrot másodkézből vette, s a korábbi hírekkel ellentétben nem 1996-ban, hanem 1995 közepén. Szóvivője útján közölte, hogy a műtárgy – tudomása szerint – 1994-95-től volt az előző tulajdonosánál, azt sugallva, hogy a lopott szobor és a birtokában lévő nem lehet azonos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik