Kultúra

Szakértők azonosították a lopott Buddha-szobrot

Kínai szakértők megerősítették, hogy törvényellenesen tulajdonították el egy kelet-kínai faluból azt az 1000 éves Buddha-szobrot, amelynek belsejében egy önmumifikált szerzetest találtak, és amit tulajdonosa hirtelen elszállított a Természettudományi Múzeumból.

A Fucsien tartományi kulturális örökségek hivatala vasárnap helyi kutatásokra és médiajelentésekre hivatkozva arra a megállapításra jutott, hogy az ereklye Jangcsun faluból származik – számolt be a Hszinhua hírügynökség vasárnap. Magáról a szoborba foglalt szerzetesről itt olvashat bővebben.

Út a lopott ereklyéhez

A hivatal illetékesei elmondták, hogy folytatják az információk további gyűjtését, miközben jelentést tesznek az országos kulturális hatóságoknak, hogy az ilyen helyzetekben szokásos eljárással a hivatalos azonosítás megtörténjen, és megtalálják a lopott ereklyéhez vezető utat – közölte a hivatal szóvivője.

 
Fotó: Természettudományi Múzeum 

A szobor a múzeum tavaly októberben nyílt Múmiavilág című kiállításának központi darabja volt és eredetileg az idén május 17-ig lett volna látható a nagyközönség számára. Holland tulajdonosa azonban a múlt hét péntekén minden magyarázat nélkül elszállíttatta Budapestről.

A hírügynökségi összeállítás szerint Jangcsun falu lakói az év elején könnybe lábadt szemmel nézték a kiállításról, illetve a szoborról készült televíziós beszámolókat, mert többen ráismertek a húsz éve templomukból hiányzó alkotásra. A nagy becsben tartott szobrot a faluban egyfajta korona díszítette és részben ruhadarabokkal terítették be. A helyiek ősükhöz imádkoztak előtte.

Szektaalapító volt a múmia

A faluba kivonult szakértő nyomozók nagy mennyiségű fotót, más ereklyét, illetve történelmi adatot ellenőrzött, amelyekből az is megerősítést nyert, hogy a múmia egy buddhista szekta alapítója (cusi).

A jangcsuni irattár szerint a Buddhát Csannak hívták, de neve mögött ott volt a tiszteletet kifejező Kung és a Cu-si is. Húszas éveiben lett szerzetes és azután szerzett tekintélyt, miután betegeket segített gyógyulásban és terjesztette a buddhista hitet. 37 éves korában halt meg, testét mumifikálták és a helyiek a Szung-dinasztia (960.1279) idején egy szoborba ágyazták. Azóta imádkoztak hozzá.

Váratlanul elvitték

Az MTI-nek szombaton a természettudományi múzeum szóvivője, Kiss Stefán Mónika megerősítette, hogy a Buddha-szobrot holland tulajdonosa pénteken váratlanul összecsomagoltatta és elszállíttatta, anélkül, hogy indokolta volna a döntését.

Szombaton a pekingi Beijing Wan Pao című esti újság helyszíni riportjában idézte fel, hogy a fucsieni Jangcsun településen élők 1995-ben, a holdnaptár szerinti tizedik hónap 24. napjának reggelén vették észre, hogy Pucsaotan nevű templomukba illetéktelenek hatoltak be és elvitték Buddha-szobrukat. Egyedül a korábban fejére helyezett korona maradt meg.

A lap online változatán és a másodközlő hírportálokon fekete-fehér képekkel illusztrálták az összeállítást, amelyeken az egykori Buddha-szobor, a Budapesten kiállított szobor, továbbá a korona az egykori nyomozást folytató rendőrrel volt látható, valamint a párna, amelyen a múmia pihent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik