Nagyvilág

London óvatosságra int az iráni incidens miatt

Sajnálja az iráni külügyminisztérium, hogy radikális tüntetők behatoltak Nagy-Britannia teheráni nagykövetségére és feldúlták annak irodáit.

A minisztérium a Mehr félhivatalos hírügynökség által ismertetett közleményében sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy “tüntetők egy kis csoportja a (teheráni) rendőrség erőfeszítése ellenére elfogadhatatlan módon viselkedett”. Az iráni kormány “tiszteletben tartja a diplomaták és diplomáciai képviseletek immunitására és biztonságára vonatkozó nemzetközi szabályokat”. A tárca egyben tudatta, hogy felkérte az iráni hatóságokat, haladéktalanul tegyék meg a szükséges intézkedéseket a követségfoglalás megszüntetésére.

A rendőrség kiszabadította azt a hat követségi alkalmazottat, akit rövid időre túszul ejtettek a nagykövetség egy másik, Teherán északi részén lévő, s szintén megrohamozott épületében. A hat embert átadták a brit képviseletnek. Londonban közölték, hogy folyamatban van az egészségi állapotuk ellenőrzése. A német kormány szerint egy német iskola is megrongálódott a követségi alkalmazottak elszállásolására szolgáló épület közelében, Teherán északi részében. Az esti órákban mindkét helyszínt elhagyták a tüntetők – jelentette az IRNA iráni hírügynökség.

Eközben Londonban óvatos magatartást tanácsolt a brit külügyminisztérium az Iránban tartózkodó briteknek.

A minisztérium szóvivője kedd este Londonban közzétett hivatalos nyilatkozatában azt kérte a brit állampolgároktól, hogy lehetőleg ne mutatkozzanak közterületen, ne hívják fel magukra a figyelmet, és figyeljék a brit külügyminisztérium további tanácsait.

A szóvivő közölte azt is, hogy a brit kormány magas rangú illetékesei érintkezésbe léptek Irán londoni ügyvivőjével, és felszólították az iráni hatóságokat, hogy a lehető legsürgősebben cselekedjenek a helyzet ellenőrzés alá vonása és a brit diplomáciai képviselet megvédése érdekében a nemzetközi jog előírásainak megfelelően.

A brit külügyminisztérium egy nem sokkal korábbi közleményében mélységes felháborodásának adott hangot a történtek miatt, amelyeket teljesen elfogadhatatlannak nevezett és elítélt.

A tiltakozó állásfoglalásokhoz csatlakozott Brüsszel és Washington is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik