Nagyvilág

Célegyenesben a német kampány

Angela Merkel győzelmével ért véget elemzők szerint a különböző pártok képviselőinek első nyilvános vitája Németországban. A kereszténydemokraták előnye a szavazók körében is jelentős.

 

Müntefering összesett

Franz Müntefering az SPD pártelnöke szerdán délután Homburgban tartott kampánybeszéde során az emelvényen rosszul lett és összeesett. Az orvosi jelentés szerint gyomorfertőzése és túlhajszoltsága okolható a hirtelen rosszullétért. Müntefering egyébként csupán egy napot töltött kórházban, de a tempóból vissza kellett fognia. Többek között ezért képviselte Wolfgang Clement szocialista pártvezér a csütörtök esti televíziós vitán az SPD-t.

A közszolgálati televízió csütörtök esti adásában először csaptak össze élesben a szeptember 18-ai választás előtti kampány részeként a pártok képviselői. Az élőben sugárzott vita csalódást okozott a választóknak: a politikusok nem vitáztak, hanem frázisokat puffogtattak.

A kilencven perces vita során a kereszténydemokratákat (CDU) a legesélyesebb kancellárjelöltnek tartott Angela Merkel képviselte, az unió párt másik szárnyát (CSU) pedig Edmund Stoiber. Az eddig kormányzó szocialisták soraiból (SPD) Wolfgang Clement, a liberálisok közül (FDP) Guido Westerwelle, a Zöld Pártból Joschka Fischer vett részt a vitán. A másfél óra alatt azonban igazi vitára nem került sor. A politikusok inkább monológokban válaszolgattak egymásnak, saját és pártjaik semmitmondó frázisait ismételgetve, ahelyett, hogy egymásra reagáltak volna, és valóban a lényegi kérdéseket érintették volna. „Az uniópárt recesszió-programot képvisel. Nem szétrombolni, hanem megújítani akarjuk a szociális rendszert” – ehhez hasonló mondatokat puffogtatott minden oldal, de konkrétumok nem hangzottak el.

A német Handelsblatt nevű napilap az összes szereplőről kritikusan írt, kivéve Angela Merkelről, aki pedig eddig nem szerepelt valami fényesen a kampány soron. Például több nyilatkozatában összekeverte a bruttó és nettó bér fogalmát. Ehhez képest a televíziós vita során nagyon jól megállta a helyét a férfiak között, talán ő volt a leginteraktívabb: vitatkozni próbált és a partnerek érveire is reagált. Ráadásul a nézők felé újra és újra sikerült egy pozitív üzenetet is közvetítenie: Németországban több van, mint ami a mostanáig kormányzó piros-zöld koalíció kihozott belőle.

A kampány egyébként lázban tartja a németeket, de leginkább a politikusokat, akik minden fórumot kihasználnak saját maguk népszerűsítésére. A kampányban új szereplők is feltűntek: a szocialista pártból kivált, Oskar Lafontaine vezette WASG koalíciós szövetséget kötött a kommunista utódpárttal, a PDS-szel Die Linken néven. A szövetség a közvélemény-kutatások szerint jelentős támogatottságot élvez, 8-10 százalékos választói arányt prognosztizálnak számukra a különböző intézetek. Szintén erősebben nyomul a nacionalista NDP, és szélsőséges plakátjaikkal a németek egy részét sikerült is maguk mellé állítaniuk.

Egyelőre nem tudni, hogy a televíziós vita melyik párt malmára hajtotta a vizet. A német közszolgálati televízió, ARD megbízásából elkészített augusztus 22-én publikált közvélemény-kutatás szerint, ha a következő vasárnap lennének a választások a CDU/CSU 42 százalékra, míg az FDP 8 százalékra számíthatna. Az eddig kormányzó SPD-re a német szavazók 31 százaléka voksolna, a Linkspartei 8 és a Zöldek 9 százalékkal zárnának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik